Barion Pixel Kedvenc anya-lánya párosaink a tévéből és a filmvászonról – Coloré

Kedvenc anya-lánya párosaink a tévéből és a filmvászonról

2021. 05. 02.

Május első vasárnapján az édesanyákat és a nagymamákat ünnepeljük, a velük való kapcsolatunk pedig az életünk során folyamatosan változik. Így van ez a filmekben is, összegyűjtöttünk hát öt olyan anya-lánya párost, akik szerintünk jól adták vissza e különleges kapcsolat esszenciáját.

Rebecca és Kate Pearson – Rólunk Szól

This Is Us
Forrás: IMDB

Az utóbbi évek egyik legérzelmesebb, leginkább valóságszagú sorozata a Rólunk szól vagyis a This Is Us, melyben a Pearson-család generációinak életét követhetjük nyomon, általában könnyfüggönnyel a szemünk előtt. Rebecca (Mandy Moore) és Kate (Chrissy Metz, illetve Manckenzie Hanscicsak és Hannah Zeile) kapcsolata korántsem felhőtlen, de attól még igazán szeretetteljes. Mindketten erős karakterek, akik néha félreértik a másik szándékait, Rebecca mindenáron óvni akarja Kate-t, aki viszont úgy érzi, sosem lesz elég jó édesanyjának. Azonban bármi is történjen, mindig ott vannak egymás számára.

Molly és Ginny Weasley – Harry Potter

Weasley
Forrás: Youtube

Bár a filmekben sokkal kevesebb szerep jut mindkét hölgynek, a Harry Potter-könyvekből tudhatjuk, hogy Molly (Julie Walters) mennyire gondoskodó anya, igazi tyúkanyó, különösen akkor, ha egy szám lányáról van szó. Amikor pedig a roxforti csata idején Bellatrix Lestrange rátámad Ginnyre (Bonnie Wright), a mindig jókedélyű és inkább békepárti Mollyból kitör „A lányomat nem bántod, te szajha!!”, hiszen az életét is odaadná, hogy megvédje a kislányt. Hiszen melyik szerető anya ne menne tűzbe a gyerekeiért?

Claire, Alex és Hayley Dunphy – Modern család

modern család
Forrás: northfoto.com

Tavaly ért véget az amerikai ABC csatorna egyik legsikeresebb sitcomja, a Modern család, ahol többek között a háromgyerekes Dunphyék életébe is betekintést nyerhettünk. Claire (Julie Bowen) tipikusan az a nő, aki folyamatosan zsonglőrködik háziasszonyi, feleségi és édesanyai teendőivel, közben pedig még céget is igyekszik vezetni – sokan tudnánk vele azonosulni, nem?

Lorelai és Rory Gilmore – Szívek szállodája

Szivek Szallodaja
Forrás: northfoto.com

Sokak szerint egyáltalán nem életszerű a két Gilmore-lány inkább barátnőire, mintsem anya-lánya viszonyra hasonlító kapcsolata. Pedig az átlagosnál kisebb korkülönbség, a hasonló személyiségeik és amiatt, hogy csak egymásra számíthattak jó ideig, Lorelai (Lauren Graham) és Rory (Alexis Bledel) tényleg egymás legjobb barátnői. Persze náluk is vannak holtpontok és hullámvölgyek, mint mikor Rory otthagyja a Yale-t, és egy darabig szóba sem áll édesanyjával – tessék, ettől lesz valósághűbb, nem? Emellett teljesen ellentétes kapcsolatnak ott van a sorozatban Lorelai és az ő édesanyja, Emily kapcsolata.

Eudoria és Enola Holmes – Enola Holmes

Enola Holmes
Forrás: Youtube

A Netflixen tavaly debütált Millie Bobbie Brown, Henry Cavill, Sam Clafin és Helena Bonham Carter főszereplésével az Enola Holmes című film, mely a híres nyomozó húgát helyezte középpontba. Enolát a sztori szerint az édesanyja nevelte, de korántsem a 19. századi szokásoknak megfelelően – illemtan helyett sakkra és jujitsura, és arra, hogy hogyan legyen önálló és független nő. Így amikor Eudoria egy nap eltűnik, élelmes lánya, Enola ered a nyomába, mivel eltűnése minden, csak nem megszokott, még rejtélyekkel teli édesanyjától sem.