Barion Pixel Pearl Harbortól Ricky Gervaisig – a Golden Globe-díjátadó története és botrányai – Coloré

Pearl Harbortól Ricky Gervaisig – a Golden Globe-díjátadó története és botrányai

2023. 01. 09.

Nemsokára kiderül, kik kapják idén a Golden Globe-díjakat, vagyis kik számolhatnak azzal – persze nem minden kétséget kizáróan – hogy az Oscarra is esélyesek. Ez alkalomból kicsit visszanéztünk a díjátadó történetére és a szervezet körüli botrányokra az utóbbi évekből.

A  Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szervezete, vagyis a Hollywood Foreign Press Association (HFPA) egy 1944-es alapítású újságírószervezet, melynek létrejötte szegről végről a Pearl Harbort ért támadáshoz kapcsolódik, és amely minden évben kiosztja a Golden Globe-díjakat – nemsokára (magyar idő szerint január 11-én hajnalban) a nyolcvanadik díjátadóra kerül majd sor.

A második világháború idején a hadban álló USA-ban dolgozó külföldi újságírók és tudósítók szerették volna az ottani filmipar figyelmét felhívni a külföldi piacra, és a kis létszámú találkozókból lassacskán egész nagy szervezetté nőtték ki magukat. 1944-ben adták át az első díjakat, ekkor még csak hármat. A legjobb film a Bernadette lett, ennek főszereplője, Jennifer Jones kapta a legjobb színésznőnek járó elismerést, míg a legjobb színész díját Paul Lukas vihette haza a 20th Century Fox stúdiójából az Őrség a Rajnán című filmben nyújtott alakításáért. Mivel a rendezvényt siker koronázta, azóta a HFPA minden évben megrendezi a Golden Globe-díjátadót, és mindig az az évi Oscar-díj átadási ceremóniája előtt kerül rá sor, így az idők során ráragasztották az informális „az Oscar előszobája” becenevet.

1945-ben az egyesület tagjai pályázatot hirdettek meg a díj külsejét illetően, hogy olyan szobortervet találjanak, amely a legjobban tükrözi a szervezet általános céljait. Marina Cisternas, a szervezet akkori elnöke egy hengeres talapzaton álló földgömböt terjesztett elő, mely a bolygót jelképezte. Így ebben az évben már Golden Globe-nak hívhatták a díjakat, ennek alkalmából az első gálára is sor került a Beverly Hills Hotelben. A magam útját járom című musical lett a legjobb film, míg Ingrid Bergman és Alexander Knox a Szent Mary harangjai és a Wilson című filmekben nyújtott alakításukért vihették haza a legjobb színésznőnek és színésznek járó glóbuszokat.

2009 Golden Globes Arrivals
Dustin Hoffman és felesége a 2009-es gálán. Forrás: Northfoto

1951-ben a legjobb film kategóriáját két részre bontották – dráma és musical vagy vígjáték, a következő évben megalapították a Cecil B. Demille- életműdíjat, melyet az egykori, az amerikai filmipart jelentősen meghatározó rendezőről neveztek el. Ezt a díjat olyan színésznek ítélik oda, akinek pályája „kiemelkedő hozzájárulás a szórakoztatóiparhoz”. Tavaly Jane Fondát ismerték el vele, előtte Tom Hankset, Jeff Bridgest, de ott van a nívós listán Oprah Winfrey, George Clooney, Jodie Foster, Anthony Hopkins, Harrison Ford, Gene Hackman, Robin Williams, Dustin Hoffman és Jack Nicholson is.

Évről évre változott és bővült a díjak kategóriája, jelenleg huszonöt – tizennégy mozgóképes és tizenegy televíziós  – elismerést osztanak ki.

A Golden Globes-t övező botrányok

A HFPA egy nonprofit szervezet, tagjainak száma nem éri el a százat, míg az Akadémia több ezer főt számlál. Azonban érdekes módon sokkal több kritika éri őket, különösen az utóbbi években, ők pedig szorgos jótékonykodással próbálják helyrehozni megtépázott hírnevüket és azt, hogy a legtöbben Hollywoodban nem veszik komolyan a díjátadót. 2014-ben Gary Oldman nyilatkozott róluk lesújtóan és bojkottra szólított fel mindenkit velük kapcsolatban – csak aztán később, amikor megkapta Winston Churchill eljátszásáért élete első Arany Glóbuszát, azért csak elment és megköszönte a díjat.

Golden Globe Awards 2016 Telecast
Ricky Gervais évekig vezette a Golden Globe – díjátadókat és sosem tett lakatot a szájára – jogosan. Forrás: Northfoto

2016-ban konkrétan a Golden Globe-díjátadó műsorvezetője, Ricky Gervais angol humorista döngölte földbe őket monológjában, a díjat pedig egy darab fémnek hívta, amit „néhány kedves, régi, zavarodott újságíró személyesen akar neked odaadni csak azért, hogy találkozhasson veled és lőjetek egy szelfit.” Persze az akkori beszéde nem múlja felül a 2020-as műsort („Ez az utolsó alkalom, amikor itt műsorvezető vagyok, úgyhogy már nem érdekel az egész. Csak viccelek – soha nem is érdekelt”), hiszen minden egyes, a közönség soraiban ülő híresség is megkapta a magáét. (Ha rossz napom van, megnézem ezt a videót és elmúlik.)

2020-ban egy norvég újságíró, Kjersti Flaa azzal vádolta a szervezetet, hogy intézményesítik a korrupció kultúráját. Azt állította továbbá, hogy a HFPA egyfajta kartellként működik, nem engednek be soraikba kábé senkit, még azokat sem – őt is beleértve – akik egyébként alkalmasak lennének a tagságra, és monopolizálnak minden lényeges sajtóhozzáférést, és ennek tetejébe szabálytalan módon támogatja tagjainak bevételeit. Flaa szerint a szervezet tobzódik az etikai konfliktusokban, a tagok többezernyi dollárokat fogadnak el azoktól a stúdióktól, tévécsatornáktól és hírességektől, akiknek aztán odaítélik a Golden Globe-okat.

A vádat 2020 novemberében egy bíró elutasította – többek között azért, mert Flaa nem szenvedett gazdasági vagy szakmai hátrány amiatt, hogy őt nem vették be a HFPA soraiba -, a szervezet ügyvédje pedig azt nyilatkozta:

Ez egy átlátszó kísérlet a HFPA lehúzására, ami féltékenységen, nem jogosságon alapszik.

Azonban a HFPA-n belül többen reménykedtek abban, hogy ez majd arra ösztözni a társaságot, hogy változtasson az oly régóta fennálló, megkövesedett hierarchiáján és rendszerén. „Azt hittem, hogy felkavarja a dolgokat… Archaikus szervezet vagyunk. Még mindig úgy gondolom, hogy a HFPA-nak külső nyomásra van szüksége a változáshoz.” – mondta egy akkori tag.

64th Annual Golden Globe Awards Arrivals
Jack Nicholson és lánya a vörös szőnyegen. Forrás: Northfoto

2021-ben aztán az is elég nagy port kavart, amikor kiderült, hogy a tagjai kilétét egyébként igencsak rejtegető szervezetben egy afroamerikai sincs, szerencsére persze gyorsan azt nyilatkozták, hogy tudnak erről a tényről és szeretnének változtatni rajta. Ha már a tagoknál tartunk, Flaa vádiratából kiderül, hogy a legtöbbjük igen idős, sőt, egyikük a kilencvenes éveiben jár, hallássérült és vak is. Erre válaszul egyik szóvivőjük azt mondta:

A HFPA felkarolja idősebb tagjait, és büszke rájuk, akik az évek során sokat tettek hozzá a szervezethez és a szórakoztató újságíráshoz.

Persze, karolják fel, csak ne döntsön már filmekről…

Bfi London Film Festival 2022 The Whale Premiere London
Brendan Fraser személyes okokból kritizálta a HFPA-t és nem is megy majd el a díjátadóra. Forrás: Northfoto

Végül, de nem utolsósorban 2022 nagy visszatérője, az Oscar-esélyes Brendan Fraser is felszólalt a HFPA, jobban mondva egy korábbi elnökük ellen, ugyanis Philip Berk még a kétezres évek elején szexuálisan zaklatta őt, pontosabban a fenekét fogdosta. A szervezet elismerte, hogy ez történt, de hozzátették, „viccnek és nem szexuális visszaélésnek szánta”. Ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy Fraser egyik idei, a GQ-nak adott interjújában azt mondta, nem fog elmenni a 2023-as Golden Globe-díjátadóra, még akkor sem, ha jelölik.

Az édesanyám nem egy képmutatót nevelt. Sok mindennek hívhatsz, de annak nem.

December 12-én pedig kiderült, hogy jelölték is a színészt A bálna című dráma főszerepéért, így azon már nem izgulhatunk, hogy ott lesz-e a gálán, de azon igen, hogy vajon elnyeri-e az elismerést.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT
Borítókép forrása: Northfoto