Barion Pixel Amikor a színház a netre költözött – hogyan élik túl a színpadok a vírushelyzetet? – Coloré

Amikor a színház a netre költözött – hogyan élik túl a színpadok a vírushelyzetet?

2021. 01. 23.

A koronavírus-járvány a gazdaság és az ipar számos szereplőjét kényszerítette térdre. A kereskedelem és a vendéglátás mellett a szórakoztatóipar, azon belül is a színházak és a mozik szenvedték el az egyik legnagyobb veszteséget a veszélyhelyzet miatti lezárásokkal. Megnéztük, ők hogyan próbálnak túlélni és a nézők tudatában maradni.

cinema 4609877 1920
Forrás: Pixabay

Kultúránk szerves részét képezi sokszínű színházi életünk, hiszen legyen az vidéki vagy fővárosi színpad, mindig nagy népszerűségnek örvendenek a darabok. A tavalyi év azonban a színházakat sem kímélte, először márciusban, majd pedig novemberben kényszerültek bezárni kapuikat a közönség előtt, mindenki biztonságra érdekében. Természetesen nem nyugodtak bele ebbe a helyzetbe, és ősszel pár hét leforgása alatt több olyan streaming-felület is bemutatásra került, ahol színházi előadásokat nézhetünk élőben, a nappalink kényelméből.

Bár az élmény különbözik attól, hogy a legszebb ruhánkat viselve ülünk egy patinás épület nézőterén, és testközelből figyeljük kedvenc színészeink játékát, az online platformok mégis hiánypótlóak. Reméljük, hogy megmaradnak a vírushelyzet lecsengése után is, hiszen egy darabra esténként nem csak egy nézőtérnyi ember kíváncsi – és így lehetősége lenne azoknak is megnézni, akik már nem kaptak rá jegyet.

Ezekből a felületekből szemezgetünk most:

SzínházTV

Kovács Patrícia, a Centrál Színház művésznője lett a SzínházTV háziasszonya, a vele forgatott ajánlóvideó volt az egyik első, amely feltűnt a Facebookon. A rövid promó azt hirdette, hogy ha túl messze van az adott színház, vagy nem kapunk az előadásra jegyet, esetleg a munkabeosztásunk vagy a vírustól való félelem miatt lehetetlen megoldani a darab megtekintését, akkor a SzínházTV a legjobb megoldás, hiszen a világ minden országából elérhető felületről van szó, mely csütörtökönként különböző színházak repertoárjaiból válogat. Ha jegyet veszünk az általunk kiválasztott előadásra, azt másnap éjfélig visszanézhetjük az oldalon. Patrícia pedig kulisszatitokat oszt meg a nézőkkel a virtuális függöny lehullása után.

Radnai Márk, a platform művészeti vezetője a 24.hu-nak elmondta, hogy szerinte „A színháznak a XXI. században nem lehet az az egyetlen formája, hogy háromszáz ember ott van egy nézőtéren, vagy hatvanan beülnek egy pincébe.

eSzínház

A platform A padlás 999. előadásával került be a köztudatba, amit a Vígszínházból közvetítettek, és olyan sokan regisztráltak rá online, hogy az érdeklődők jó része egy technikai malőr miatt lemaradt róla – természetesen kárpótolták őket. A platformot az Alapítvány a Magyar Színházakért működteti, és előkészületeit a járvány csak megsürgette. „Az eSzínházzal az alapítvány elsősorban a közönséget kívánta kiszolgálni, és azt megteremteni, hogy ez a bevételi forrás is hozzájáruljon a céljai megvalósításához. Azt már az élet, pontosabban a pandémia hozta, hogy az eSzínház vált ezekben a hónapokban azon kevés csatornák egyikévé, amelyen keresztül a színházak megfelelő minőségben el tudják juttatni a nézőkhöz úgy a rögzített, mint az élő előadásokat, így pedig bevételhez juthatnak.” – mondta Légrádi Gergely, az eSzínház csapatának vezetője a 24.hu-nak. Oldalukon megtalálhatóak élőben sugárzott, illetve korábban felvett közvetítések is, műfajt tekintve pedig nemcsak színielőadások, hanem koncertek és táncbemutatók közül is válogathat a nagyérdemű.

kilyan sockalingum nW1n9eNHOsc unsplash
Forrás: Unsplash

SzínpadON

A Madách Színház online felülete novemberben indult, és a honlapjukon olvasható tájékoztató szerint „Célunk állandó online jelenlét kialakítása, amely által olyan új nézők is élvezhetik műsorainkat, akik nem a fővárosban laknak, ritkábban jutnak színházba, vagy esetleg Magyarország határain kívül élnek. Az előadás-sorozat különlegessége, hogy valós időben kerül sugárzásra, csak akkor tekinthető meg, nem visszanézhető” .

Opera Otthonra

Vecsei H. Miklós rendezésével, Mozart Szöktetés a szerájból című daljátékával indul el az Opera Otthonra január 23-án este (vagyis e cikk megjelenésekor már élvezhetik az előadást a nézők), melyhez Varró Dani írt új szövegkönyvet – a részletekről ezen a linken olvashattok.

… és mi a helyzet vidéken?

A vidéki színházak sem maradnak ki a jóból, online előadásokat kínál többek között a Veszprémi Petőfi Színház, a Pannon Várszínház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a Vörösmarty Színház, a Móricz Zsigmond Színház és a Weöres Sándor Színház is. Repertoárjukról Facebook-oldalaikon és hivatalos honlapjukról érdemes tájékozódni.

Forrás: https://24.hu/kultura/2020/12/05/online-szinhaz-eszinhaz-szinhaztv-stream/