Barion Pixel A Bridgertonon túl – 6 történelmi dráma, ha itt hagynád a modern kort – Coloré

A Bridgertonon túl – 6 történelmi dráma, ha itt hagynád a modern kort

2022. 05. 22.

Fűzők, nagy sóhajok, pukedlizés, esetleg kardforgatás, véres harcok, na meg a mostanitól eltérő társadalmi berendezkedés – úgy tűnik, a történelmi drámák sosem mennek ki a divatból, főleg akkor, ha a készítőik vették a fáradságot, és igazán utánajártak az adott kornak.

Most épp a Bridgerton család című történelmi drámasorozat hódít, melynek első évadát egy hónap alatt több, mint 82 millióan nézték meg a Netflixen. Shonda Rhimes producer szériájának második évada sem lett kevésbé népszerű, és a készítők már azt is elárulták, hogy biztosan érkezik majd a harmadik és a negyedik évad, csak az a kérdés, hogy mikor. De nem újdonság, hogy az emberek ennyire oda legyenek a kosztümös, történelmi műsorokért, legyen az valóságon alapuló vagy épp teljességgel kitalált (mint mondjuk a Trónok harca). A Collider összegyűjtött néhány olyan produkciót, amelyek viszonylag közel állnak a valósághoz, az alkotók többé-kevésbé igyekeztek reálisan ábrázolni a kor viszonyait, ruházatát, szokásait, így mini-történelemórának is felérnek ezek a filmek és sorozatok. Legyen az a kilencedik, tizenkilencedik vagy huszadik század, könnyen belefeledkezhetünk az eseményekbe, ha azok igazán jól vannak megjelenítve. 

Kisasszonyok (1994)

'little Women' By Gillian Armstrong, Usa, 1994.
Forrás: Northfoto

Louisa May Alcott amerikai írónő regényét többször, konkrétan hét alkalommal is vászonra vitték már az elmúlt száz évben, noha ezek közül nem mindegyik maradt fent az utókornak. A legelső egy némafilm volt 1917-ben, ez az, ami már nincs meg, majd a következő évben is készült egy hang nélküli mozi. 1933-ban George Cukornak köszönhettük az első hangosfilmes változatot, melyben Katharine Hepburn, Joan Bennett, Frances Dee és Jean Parker játszották a főszerepeket. 1949-ben jelent meg a színes verzió June Allysonnal, Margaret O’Briennel, Elizabeth Taylorral és Janet Leigh-el, a legemlékezetesebb azonban az 1994-es alkotás lett. Jo-t Winona Ryder alakította, Meget Trini Alvadaro, Kirsten Dunstra osztották Amy szerepét, és Claire Danes lett Beth. Ugyan azóta készült még egy tévéfilm, illetve 2019-ben Hollywood ismét feldolgozta a Kisasszonyokat (utóbbi tényleg jól sikerült), mégis sokan úgy tartják, hogy az 1994-es adaptáció a legjobb, legélethűbb verziója Alcott regényének. A March-lányok fiatalkoráról és felnőtté válásáról szóló sztori hiába játszódik az amerikai polgárháború alatt, ma is tudunk vele azonosulni.

Sherlock Holmes kalandjai (1984-1994)

történelmi dráma
Forrás: Northfoto

A világirodalom (és a filmtörténelem) egyik leghíresebb magándetektívje Hercule Poirot meg Columbo mellett bizony Sherlock Holmes. Sir Arthur Conan Doyle karakterét eljátszotta már Robert Downey Jr, Benedict Cumberbatch, Basil Rathbone, Henry Cavill és még több tucat más színész is, most azonban Jeremy Brettet emeljük ki, aki 1984 és 1994 között alakította a nyomozót a brit Granada Television csatorna sorozatában. Brett tíz év alatt 41 Conan Doyle-sztoriban alakította a főszereplőt, és a kritikusok szerint az ő játéka hasonlított leginkább arra a Holmesra, amit a skót író annak idején megalkotott. Emellett a viktoriánus londoni utcák, a 19. századi miliő tűpontos volt, Holmes és Watson lakásában a legkisebb részlet is a helyén volt a levélnyitó késtől elkezdve az asztalterítőig. A sorozat pedig a könyvekhez hasonlóan jól használta arra a nyomozós kereteket, hogy rámutasson az akkori Anglia társadalmi problémáira, méghozzá meglepően érzékenyen.

Anne Frank naplója (2009)

Anne Frank
Forrás: IMDB

Kicsit közelebbi korból, azonban megtörtént eseményekből merít a BBC 2009-es, egyévados drámasorozata, mely a második világháború alatt (pontosabban 1942 és 1944 között) íródott naplót veszi alapul. Mind tudjuk a történetet: Anne Frank egy német, zsidó születésű lány volt, aki négyévesen elhagyta szülőhazáját származása miatt, naplóját pedig amszterdami bujkálása idején írta. Tizenhárom volt, amikor elkezdte, tizenhatodik születésnapját viszont már nem érte meg, mert a bergen-belseni koncentrációs táborban kivégezték a nácik. Édesapja titkárnője, Miep Gies megőrizte naplóját, és az apa, Otto végül kiadta azt könyvként, így lett Anne halála után a huszadik század egyik legismertebb írónője. Történetét a naplójában leírtak alapján nagyon sok formában feldolgozták, egy Broadway-darabban például Natalie Portman játszotta a kislányt. A 2009-es változatban az angol színésznő, Ellie Kendrick alakítja Anne-t, akit sokan a Trónok harcából ismerhettek Meera Reedként. A díszlet egyből visszarepít minket a negyvenes évekbe, a színészek briliáns játéka pedig megteremti a feszült hangulatot, és előrevetíti a baljós véget.

Az utolsó királyság (2015-2022)

Utolsó Királyság
Forrás: IMDB

Amikor véget ért a Trónok harca azzal a bizonyos gyengén sikerült nyolcadik évaddal, sokan kerestek/kerestünk vigaszt más, hasonló stílusú sorozatokban. Több cikkben is a BBC, majd a harmadik évadtól a Netflix Az utolsó királyság című fikciós sorozatát ajánlották, mely Bernard Cornwell regényeit vette alapul, és a 800-as években játszódik, amikor Nagy-Britannia még egy széttagolt sziget volt. Ekkor érkeztek meg a vikingek, pontosabban a Nagy Pogánysereg, hogy harcba szálljanak az angolszász törzsekkel. Az élet egyáltalán nem volt könnyű a kilencedik században, és a show nem szégyenlősködik, megmutatja a bonyolult politikai viszonyokat, a harcostársadalmat, az inváziókat, és a készítők arra is figyeltek, hogy a nyelvezet hasonlítson az akkor használtra – de szerencsére nem lett teljesen valóságos, mert a mai angolt beszélők nem értenének belőle egy kukkot sem. 

Az elit alakulat (2001)

Elit Alakulat
Forrás: IMDB

Stephen Ambrose amerikai történész és író egy sor interjút készített a második világháború 101-es légiszállítású hadosztályának 506-os ezredéhez tartozó alakulatának tagjaival (ez volt az Easy század), ezen írások alapján készült el 2001-re Az elit alakulat. A Steven Spielberg rendezte egyévados széria így teljesen valósághűen tudta bemutatni, hogyan alakulnak ki szoros kapcsolatok a katonák között egy háború idején. Spielbergtől nem állt távol a háborús téma, pár évvel korábban ugyanis ő jegyezte az ikonikus Ryan közlegény megmentését is. A tízrészes sorozatot az HBO mutatta be annak idején, a főszereplő Damian Lewis és Scott Grimes voltak, de még a kisebb szerepekben is olyan, később ismertté vált színészeket láthattunk, mint Tom Hardy, Michael Fassbender, James McAvoy, David Schwimmer, Colin Hanks vagy Jimmy Fallon. A sorozat nagy figyelmet fordított arra, hogy jól mutassa be a katonák életét, ügyeltek az akcentusra és arra, hogy nehogy gyilkológépekként, a háború eszközeiként lássuk őket, hanem hús-vér személyiségekként.  

Csernobil (2019)

Csernobil
Forrás: IMDB

Listánk legutolsó szereplőjének eseményei egyáltalán nem olyan régen történtek, olvasóink nagy többsége már élt is ekkor. Azonban kevés esély van rá, hogy pontosan értesültek volna a történtekről, hiszen az akkori politikai helyzetben nem mindig érkeztek úgy érkeztek meg a hírek, ahogy azoknak kellett volna. A csernobili atomkatasztrófát dolgozta fel az HBO három éve, Csernobil című minisorozatában, ami egyszerre vált a kritikusok és a rajongók kedvencévé. Természetesen vannak benne olyan elemek, amelyek a drámai hatás kedvéért el lettek túlozva, több személyt gyúrtak össze egyetlen karakterré, de az erőműben bekövetkezett tragédia pontosan úgy történt, ahogy ábrázolták. Az is megjelenik benne, hogy a szovjet vezetés hogy próbálta eltussolni az ügyet, miközben emberéletek forogtak kockán és mentek tönkre. Ugyan a “történelmi” vagy a “kosztümös” szóról nem egy 1986-os esemény ugrik be először, hanem a fűzős-abroncsos szoknyás időszakot ábrázoló mozik, de nem hagyhattuk ki ezt a produkciót, mert az európai történelem rendkívül fontos részét dolgozza fel.