Barion Pixel A ’90-es évek társasjátékai: a szekrényem mélyére nyúltam, ezeket találtam – Coloré

A ’90-es évek társasjátékai: a szekrényem mélyére nyúltam, ezeket találtam

2022. 10. 24.

Sokunk életét végigkísérték a ’90-es évek társasjátékai: ekkortájt kezdek el bejönni a külföldi játékok, így magunk mögött hagyhattuk az imádott, de elavult társasokat, és egy új világ nyílt meg előttünk. Szerzőnk körülnézett egykori gyerekszobájában, hogy megmutassa, mi maradt mementóul ebből az időszakból.

A ’90-es évek társasjátékai egyértelműen megkülönböztethetőek az előző évtizedekétől. Fényesebbek és kidolgozottabbak voltak, ráadásul egyre több Disney-társasjátékot is gyártottak, amit nem sok minden tudott felülmúlni – és ez talán a mai napig így van a gyerekeknél, a ’90-es években pedig pláne így volt! Nagyon sokat társasoztunk, akár egy hétköznap este is leültünk játszani egy kört. Gyerekként is nagyon vigyáztam a játékaimra, úgyhogy nem volt jellemző, hogy elvesszen belőle valami, akár egy bábu vagy valami fontos kiegészítő.

Ugyan a ’90-es évek társasjátékait kerestem, találtam olyan játékokat is, amelyek nem feltétlenül ehhez az időszakhoz kötődnek, viszont igazi klasszikusok, úgyhogy ezek is szerepelnek a kis házi gyűjtésemben, ha másért nem, azért, hogy homlokotokra csapva emlékezzetek rá, hogy milyen jó is volt ezt játszani, és hogy még ma elővegyétek!

A ’90-es évek társasjátékai nálam

Minden egyes játékhoz kötődik legalább egy emlék, de a dobozukat meglátva mindegyik esetében más érzés fogott el, hiszen más-más élethelyzetben voltak fontos kísérőim. Nemcsak a rosszkedvet mulasztották el, hanem eszközök voltak arra, hogy együtt töltsem az időt a szeretteimmel.

Csipet Csapat társasjáték

Ez az első játékok egyike, amire emlékszem. Rengeteget játszottunk vele anyukámmal, és ezt annyira szerettem, hogy a mamához is mindig el kellett vinni! Semmi bonyolult nem volt benne: dobás, majd lépés, és ha ábrás képre lépett az ember, még egyet dobhatott. Sosem tudtam kivenni, mik azok a ábrák – valójában a mai napig nem tudom – köze sem volt a meséhez, de ilyen apróságok valójában nem számítottak, ez a játék így volt tökéletes, ahogy volt. Mindig is foglalkoztatott a dobozon lévő „87 éves korig” felirat, és őszintén aggódtam, hogy mi lesz, ha a nagymamám betölti a 87-et. Szerencsére még van öt évünk játszani!

A Csipet Csapat a világ egyik legegyszerűbb játéka, mégis a mai napig szívesen játszom vele
A Csipet Csapat a világ egyik legegyszerűbb játéka, mégis a mai napig szívesen játszom vele / Fotó: Karsa Tímea

Mickey egér memóriajáték

Életem első négy évének fontos szereplője ez a játék is. Ezt is anyukámmal játszottuk mindig. Nincs rajta magyar szó, úgyhogy fogalmam sincs, honnan való, nem tudok német rokonokról. Ha ránézek a kártyákra, látom magam előtt a kettesben töltött estéket, amint a barna kanapén kiterítve húzzuk fel a kártyákat. Anyukám rendszerető ember volt, így mindig szabályos négyzetben rakosgattuk ki a kártyákat. Ennek fontossága csak akkor nyert értelmet, amikor mással is játszottam, és ő össze-vissza hagyta a kártyákat.

Memóriajáték 1991-ből
Memóriajáték 1991-ből / Fotó: Karsa Tímea

Ötödölő

Az ötödölő papíron is tökéletesen játszható játék – ekkor, a játék végeztével keresztelhető át amőbának. Ez a játék nagyjából 1994-95 tájékáról való, a nagypapám kapta a születésnapjára. Mamámat könnyű volt megverni, a papát már nem annyira. Imádtam, ahogy hanyag eleganciával tette a korongokat a mélyedésekbe, és ő emlékeim szerint nemigen hagyott nyerni: ha nyertem, annak viszont mindig értéke volt! Mindig a rózsaszínnel voltam, mert a borítóképen az nyert, úgyhogy ez számomra garancia volt a győzelemre.

Ötödölő, amikor nem papíron  játszódik
Ötödölő, amikor nem papíron játszódik / Fotó: Karsa Tímea

Sicc kártyajáték

Ugyan a képen látható játék már egy frissebb kiadás, mégis ide sorolom, hiszen az eredeti ebből a korszakból való. Ezt is anyukámmal játszottuk sokat, de aztán idővel a másik nagyszüleimhez került, és végül örökre ott maradt (a Makk Marci kártyával együtt). Nagyon szerettem a kedves figurákat, és mindegyik esetében tudtam a hozzájuk tartozó történetet is. A Sicc Meseországban volt a kedvencem, néha eljátszottam a rendelkezésre álló kártyákkal a történetet. Legnagyobb meglepetésemre még mindig gyártják, úgyhogy pár éve sikerült beszereznem régi kedvencemet.

Sicc több kalandjából is találkozhatunk figurákkal
Sicc több kalandjából is találkozhatunk figurákkal / Fotó: Karsa Tímea

Downfall

A ’90-es évek társasjátékai között megkérdőjelezhetetlen népszerűségre tettek szert az MB játékok. Ők gyártották a legkreatívabb darabokat, ráadásul olyanok is voltak, amik nem táblán voltak játszhatóak. Volt tőlük egy Szépség és a Szörnyeteges játékom, amikor is kartonból fel lehetett építeni a kastélyt, a két oldalsó lépcsősornál kellett felsorakoztatni Belle-t és Gastont, és aki előbb felért az erkélyre a Szörnyeteghez, az nyert. A játék alattomos módon úgy volt kitalálva, hogy mindenképpen Belle nyerjen, de a kivitelezése csodaszép volt.

A Downfall, mint most felnőttként olvasom, egy utazós kiadás volt, és ugyan fogalmam sincs, mi különböztette meg a nem utazós változattól, szerettem vele játszani. Kis kulcsokat kellet bedugni a lyukakba, és így fokozatosan lejuttatni a korongokat. A leírás szerint ,,igazi agypárbaj”, amit túlzásnak érzek, mert korántsem volt agypárbaj, annál is inkább, mert én is könnyűszerrel játszottam.

Az MB játékok voltak a legmenőbbek a '90-es évek társasjátékai között
Az MB játékok voltak a legmenőbbek a ’90-es évek társasjátékai között / Fotó: Karsa Tímea

A kis hableány

Ezt a játékot a ’90-es évek végére datálom. Nyilvánvalóan inkább én élveztem a játékot, mint a szüleim, de azért játszották velem, ha kértem. Ha senkit nem találtam, egyedül is nekiálltam, sosem jelentett gondot az egyedül társasozás, de jobb volt másvalakivel csinálni. A játék során össze kellett gyűjteni három barátot – Hablatyot, Ficánkát és Sebastiant – hogy feljuthassunk a hajóra, ahol lehetőséget kaptunk arra, hogy megtaláljuk az ablakokban Eric herceget. Ha valaki mást leltünk meg a palotából, fent maradhattunk a hajón, de ha Ursulát, ugrott minden, és kezdhettünk mindent elölről.

A kis hableányból készült társasjátékban a rajzfilmhez hasonlóan Eric herceget kellett megtalálni a hajón
A kis hableányból készült társasjátékban a rajzfilmhez hasonlóan Eric herceget kellett megtalálni a hajón / Fotó: Karsa Tímea

Bazaar

A ,,Bazár” nevű társasjáték évekig sztár volt nálunk még a felnőttek körében is. Lenyűgöző volt a kezemben fogni az ,,ékköveket”, amik valójában színes üvegek, de a mai napig imádom őket. Akárcsak az igazi bazár esetében, az elénk leterített ,,szőnyegen” kellett cserélgetni a köveket addig, amíg meg nem tudtuk venni a minél értékesebb kártyákat.

Megbabonázták az embert a játékhoz tartozó ,,gyémántok"
Megbabonázták az embert a játékhoz tartozó ,,drágakövek” / Fotó: Karsa Tímea

Kockapóker

A végére hagytam két papír-alapú játékot, amik nem feltétlenül a ’90-es évekhez kötődnek, de nekem – mivel ez volt a legjátékosabb évtizedem – mégiscsak ide tartoznak. A kockapókerhez már ekkor készítettek a szüleim számítógéppel táblázatot, és azóta is azokat használjuk, amiket közel harminc éve megterveztek a munkahelyi gépen. Néha a fenébe kívánja az ember a saját fejük után menő kockákat, de mégis annyira jó játszani vele!

A kockapóker nem az ép idegek játéka
A kockapóker nem az ép idegek játéka / Fotó: Karsa Tímea

Torpedó

Végül a torpedót mutatom be, amit az alábbi képhez hasonlóan mi is kockás (pardon, négyzetrácsos!) füzetben kezdtünk anyukámmal, majd idővel kaptam egy, a fizikai térben is létező darabot. A papíros verziónak mindennek ellenére megvan a maga bája. Anyukám annyira tökélyre fejlesztette, hogy az ellenfél hajóit jelölő táblázatában körbeixelte a már megtalált hajókat, hiszen oda már úgysem tehet hajót a másik fél, így nem tippel feleslegesen. Sokáig beleestem abba a hibába, hogy nem így csináltam. Akinek ez újdonság volt, használja bátran a jövőben a módszert!

A torpedóhoz sem kell feltétlenül térbeli játék
A torpedóhoz sem kell feltétlenül térbeli játék / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix