Barion Pixel Roxforttól a Tuti gimiig: 10 fikciós iskola, ahová bármikor beiratkoznánk – Coloré

Roxforttól a Tuti gimiig: 10 fikciós iskola, ahová bármikor beiratkoznánk

2022. 08. 19.

Ugyan már rég magunk mögött hagytuk az általános és középiskolai tanulmányainkat, és sokunkat erőszakkal sem lehetne visszaültetni az iskolapadba, azért van néhány olyan intézmény, ahol szívesen eltöltöttünk volna néhány hónapot. Kár, hogy ezek csak fikciós iskolák, és nem léteznek a valóságban. Vagy de?

Sunnydale High School

'buffy The Vampire Slayer' Tv Stills
Forrás: Northfoto

1992-ben mutatták be a Buffy, a vámpírok réme című horrorvígjátékot, melyből a forgatókönyvet író Joss Whedon öt évvel később sorozatot fejlesztett, mondván, az első próbálkozás nem volt elég sötét hangvételű. Az új Buffy be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, és minden idők legjobb sorozatai között tartják ma számon. Sarah Michelle Gellar alakította benne Buffy Summerst, aki egy ideig éli a középiskolások gondtalan életét Sunnydal High School nevű fikciós iskolájában, majd kiderül: arra hivatott, hogy megvédje az embereket a vámpíroktól és más, hozzájuk hasonló gonosz démonoktól. A sorozat sok fiatal színész számára volt kiugrási lehetőség, itt tűnt fel példuál Alyson Hannigan és Seth Green is. Mi pedig mit nem adtunk volna azért, ha a mi könyvtárosunk is közli velünk, hogy kiválasztottak, Vadászok lettünk, és a mi feladatunk a szörnyek elleni harc!

Midtown School of Science and Technology

pókember marvel iskola
Forrás: Northfoto

A képregényeket ismerő olvasóknak nem lesz idegen a Midtown iskola neve, hiszen a New Yorkban található kitalált intézményben végezte tanulmányait Peter Parker, alias Pókember. Az iskolát 1962-ben jelentette meg a Marvel-képregényekben Steve Ditko és Stan Lee, majd pedig visszatérő elem volt az évtizedek során. Így hát mindegyik Pókember-filmben szerepet kapott, Toby Maguire, Andrew Garfield és Tom Holland karakterei is ide jártak, itt kerültek összetűzése Flash Thompsonnal és ismerték meg szerelmüket, filmtől függően MJ-t vagy épp Gwent.

Welton Akadémia 

'dead Poets Society' Movie Stills
Forrás: Northfoto

Most csak férfi olvasóinknak kedvezünk, hiszen a Welton Akadémia egy szigorú fiúiskola Vermontban. Vagyis csak lenne, ha a Holt költők társasága című film megelevenedve Amerikában. Persze nem biztos, hogy az 1859 óta létező Akadémia minden egyes tanévében szívesen részt vennénk, de amikor az újító felfogású John Keating (Robin Williams) ott tanított, akkor szinte biztosan. Szeretnénk mi is az asztalra állni, és elharsogni a rendszer által épp eltanácsolt Mr. Keatingnek, hogy “Kapitány, ó kapitányom!”, hogy tudja: nincs egyedül.

Xavier’s School for Gifted Youngsters

2011 X Men: First Class Movie Set
Forrás: Northfoto

Xavier Professzor Tehetséggondozó Iskolája ugyancsak a Marvel-képregényekben született meg, és először az X-Men mozik jelenítették meg a filmvásznon. Az intézménybe, mely egy bentlakásos suli, olyan fiatalokat vár Charles Xavier, akik valamilyen speciális képességgel rendelkeznek, és szeretnék megtanulni azok irányítását. Egyszóval mutánsok, na. Ott mindenkit tárt karokkal várnak, így még maga Deadpool (Ryan Reynolds) is ellátogatott oda önálló filmjének folytatásában, hogy aztán viccet csináljon belőle. A felsoroltak közül alighanem ez a legkellemesebb hangulatú fikciós iskola, amiről maga az igazgató tesz is.

Rydell High 

1978 Grease Movie Set
Forrás: Northfoto

Szomorú apropó kapcsán idézte fel a világ nemrég a Rydell Középiskola emlékét a legendás Grease-musical filmadaptációjából. Elhunyt ugyanis a kultfilm egyik főszereplője, a Sandy Olssont alakító énekes-színésznő, Olivia Newton-John. A Grease-t generációk imádták és imádják a mai napig, az amerikai fiatalok közül sokan Sandy-nek és Danny-nek öltöznek be Halloweenkor és hát nem kell ahhoz az USA-ban élni, hogy értékeli tudjuk a retró-lázat. Tupírozott hajak, bőrdzsekik, autóverseny és iskolai táncgála – szívesen belecsöppennénk egy-két hétre a Rydell életébe. Csak tesizni ne kelljen, az Dannynek sem ment.

East Highland High School

Euphoria
Forrás: Netflix

Kétes érzéseim vannak a nagy sikerű Eufória-sorozatban látott középiskolával kapcsolatban, talán mégsem igaz rá a címbeli kijelentés. Úgy érzem, még szülőként is távol tartanám a gyerekemet attól a helytől, ahol a testet alig takaró ruhákban ülhetnek be a diákok az tanórákra, és senki sem szól rájuk, a droghasználat pedig mindennapos. Úgy sejtem, hogy a mai középiskolák azért nem ilyenek, Magyarországon főleg nem, így talán csak esettanulmány elkészítése céljából ülnék be az egyik terem sarkába, meg hogy megcsodáljam Zendaya színészi játékát. Aztán pedig mosnám is le a flittereket magamról és inalnék haza.

Third Street Elementary School

fikciós iskola
Forrás: IMDB

Nem vagyok benne biztos, hogy mindenkinek ismerős lesz a Harmadik utcai Általános Iskola, ugyanis a Recess (Szünet) című sorozatot mintha alig ismernék itthon. Az 1997-ben indult rajzfilmsorozatot gyerekként néztem rengeteget, mert valamelyik kereskedelmi tévécsatorna hétvégente leadta a matiné részeként, én pedig imádtam mindegyik főszereplőjét. Különösen Ashley Spinellit zártam a szívembe, mert szöges ellentéte volt annak, aki én voltam általános iskolásként – Ashley menő volt, kissé félelmetes, de mindig megvédte (ha kell, erőszakkal is) a barátait. Én is szerettem volna egy ilyen bajtársat akkoriban.

Greendale Community College

sorozat egyetem balfékek community
Forrás: Northfoto

A 2009 óta futó, itthon Balfékek, eredetileg Community névre hallgató sitcom középpontjában egy különféle emberekből összeverbuválódott tanulócsoport áll, akik egy közösségi főiskolán végzik tanulmányaikat felnőttképzésben. Egy felfüggesztett ügyvéd, egy politikai aktivista, és még sok más, különc tanuló alkotja a csapatot, akik korban, stílusban és háttérben is különböznek egymástól.  A sorozat erős meta-humoráról, popkulturális utalásairól és fantasztikusan megírt szövegkönyvéről híres, emiatt pedig olyan népszerű, hogy egész komoly rajongóbázis alakult ki körülötte világszerte. Noha nem a tanulás miatt iratkoznánk be ide, a hangulat miatt biztosan megérné a Greendale-ben végezni egy felnőttképzést.

Tree Hill High School

Latin News May 28, 2011
Forrás: Northfoto

Ó, a nosztalgia! A 2003 és 2012 között futó Tuti gimi igazi középiskolai drámasorozat volt, ahol a nőnemű nézők egyik fele Lucasba (Chad Michael Murray), a másik Nathanbe (James Lafferty) volt szerelmes, én az utóbbiak táborát erősítettem. Kosármeccsek, szerelmi drámák és háromszögek, szakítások és nagy egymásra találások szegélyezték szereplőink útját a felnőtté válás felé, és bár manapság eszembe sem jutna visszanézni, azért szeretettel gondolok vissza a Tuti gimire.

Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

2009 Harry Potter And The Half Blood Prince Movie Set
Forrás: Northfoto

A legjobbat természetesen a végére hagytam! Tizenegy évesen a fél karomat odaadtam volna, hogy megkapjam roxforti behívólevelemet, ahogy ezzel generációm oly sok tagja így van. Teljes sport-antitalentumként néha még ma is úgy érzem, hogy szívesen bevállalnám a kviddicsedzéseket, csak ott ülhessek a Griffendél klubhelyiségében csokibékát majszolva, varázsigéket gyakorolva az átváltoztatástan-órára, miközben arról pletykálunk a többiekkel, hogy Voldemort (bocsánat, Tudjukki) mikor és hogyan próbálja majd megtámadni megint Harry Pottert. Házimanók, hippogriffek, Roxmorts, várjatok meg! Egyszer talán találkozunk a Roxfortban, ami számomra a filmtörténet legjobb fikciós iskolája.