Az ezerarcú színésznő mesélt legújabb színházi darabjáról, és az online előadások világáról.
Vért, szexet és klasszikus humort ígér a Vérszipoly című darab. Jól fogadja az ilyesmit a hazai közönség?
Valójában a klasszikus humoron kívül a másik két hívó szót idézőjelbe kell tenni, de amennyiben valaki könnyed, szórakoztató, nevettető, klasszikus esti színdarabra vágyik szerintem megtalálja a Vérszipolyban a számításait.
Néhány éve nagyon népszerűek voltak a vámpíros történetek. Téged érdekelt az ilyesmi, vagy teljesen más jellegű könyvek, filmek szórakoztattak mindig?
Nem néztem Lugosi Béla filmeket, és nem akadt a kezembe még kifejezetten ilyen témájú könyv. A horrorfilm sem igazán az én világom, de ha valaki humort csempész a műfajba vagy idézőjelbe teszi a témát úgy már számomra is szórakoztatóbb.
Nehéz műfaj az online színház, még egy színesz sem mondta nekem, hogy jobban élvezné, mint a háromdimenziós közönség előtti bemutatókat. Neked mi a legnehezebb benne? Van olyan, ami jobb, mint a megszokott rendszerben?
Engem annyira nem visel meg, inkább úgy vagyok vele, hogy ez egy ilyen időszak, amelynek köszönhetően fel kell találnunk magunkat. A közönség reakciója persze hiányzik, de annak kell örülni, hogy sok olyan előadást örökítenek meg ami talán a modern technika segítségével megmarad az utókornak. Persze az lesz az igazi, ha majd valóban megnyitják a színházakat és lesznek nézők.
A Netflix és HBO korában félő, hogy az embereknek nem lesz már annyira kedve színházba járni, otthonról túl sok szórakoztatás érhető el egyszerűen. Mivel motiválnád a fiatalokat, hogy ők is színházba járó generáció legyenek?
Én ettől egyáltalán nem félek. Rengetegen vágynak színházba, koncertre. Hiányzik az embereknek a társaság és hogy legyen kivel megosztani a látottakat. Szerintem nem érdemes erőltetni a színházba járást. Vagy van késztetés valakiben erre, vagy nincs. A leginkább motiváló tényező talán egy társaság lehet, akikkel kifejezetten jó élmény kulturális élményszerzés céljából összeverődni, akikkel van miről beszélgetni.
Nekem még mindig a My Fair Lady szerepében vagy a kedvencem, és sosem feledem a Valami Amerikás karakteredet. Hozzád eddig melyik szereped állt a legközelebb?
A My Fair Lady és az orosz klasszikus szerepek, mint Csehov Sirályának Nyinája vagy Osztrovszkij Katyerinája a Viharból. De szerettem a Köntörfalak Esztijét és az Ahogy tetszik Rosalindáját is, vagy éppen Polly-t a Koldusoperából, Sally-t a Cabaret-ból…
Ha sosem érkezett volna a színház az életedbe, mivel foglalkoznál most?
Lehet, hogy tolmács lennék vagy idegenvezető, biztosan énekelnék, képzőművészettel, esetleg iparművészettel foglalkoznék.
Mennyi idő után tudsz belelazulni egy szerepbe? Miben más egy vicces, vámpíros darabra készülni, mint például a Házasság Palermóban-ra?
Talán nincs is olyan, hogy belelazulok, hanem egyre pontosabban kezdem látni, mit kell játszanom. Az idő és az intenzív, érzelmileg és koncentráció szempontjából nem elbliccelt próbák tesznek játékosabbá, színesebbé és magabiztosabbá. És persze a játék élvezete a legfontosabb. Minden szerep más színeket igényel. A fehérmájú grófné érzéki, megvető karakter, a Házasság Palermoban Doralicéje pedig büszke, lázadó, tűzről pattant.
Színház vagy filmezés?
Mindkettő.
A tévésorozatozás sosem vonzott? Vagy el tudod képzelni magad egy Netflix limonádéban?
Jó sorozatban bármikor játszanék. Ha már a Netflixnél tartunk, az Emily Párizsban című sorozatban nem játszanék szívesen, egymásra pakolt klisék tömkelegét láttam benne, viszont egy Ricky Gervais-féle Afterlife karakter eljátszásáért az életemet adnám.
A zenei projektjeiddel mi a helyzet? Ha vége a járványnak, hol láthatunk színpadon?
A nyár folyamán szabadtéri koncerteken, fesztiválokon a saját zenekarommal, pl a Bondoró Fesztiválon Kapolcson, vendégként a Swing a la Django-val és Sárközy Lajossal Siófokon és a Városmajori Szabadtéri Színpadon, valamint a Cziffra Fesztiválon Balázs Jánossal Veszprémben, és a Budapest Klezmer Banddel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Ha a színház belindul akkor főleg a Centrál Színházban.
