Barion Pixel Pintér Andrea sminkes: „Ezt a pályát őrülteknek ajánlom” – Coloré

Pintér Andrea sminkes: „Ezt a pályát őrülteknek ajánlom”

2021. 10. 26.

Mi az a medical makeup, a hollywoodi produkciókat vagy a hazai, kisebb filmeket becsüli többre sminkesként, és vajon szakmájának melyik szeglete áll a legközelebb a szívéhez? Pintér Andreával, a Budapesti Sminkiskola alapítójával beszélgettünk.

Emlékszik, hogy mikor érezte először, hogy a sminkmesterség lesz az útja?

Igazából mindig is jelen volt az életemben a szépség és a kézműveskedés, akkor is, amikor teljesen más területen dolgoztam. Gyerekkorom óta sokat rajzoltam, festettem, szobrászkodtam, nem volt tehát egy konkrét éles váltás.

Hogyan nőtte ki magát ekkorára az iskolaprojekt?

Szabadúszóként kezdtem huszonöt-harminc éve, a tudásunkat egymástól lestük el a pályatársakkal, vagy külföldi kurzusok, könyvek segítettek, mivel kezdetben még nem voltak erre specializálódott képzések. Divatbemutatókon, tévében (Parlament TV, Ozone TV, RTL, TV2), hazai- és külföldi produkciók forgatásán is részt vettem sminkesként, aztán 2008 környékén egy sminkiskolában dolgoztam, amikor ez a munka különböző okokból megszűnt. Ekkor már másfél éve tanítottam, és az ottani tanulóim vetették fel, hogy ne hagyjuk ezt ennyiben és szülessen meg a saját iskolám. Viszonylag nehezen váltottam az alkalmazotti létből a vállalkozói szférára, de sikerült, és most már kezdem elhinni, hogy jól döntöttem. 2009-ben elsőként akkreditáltattam a képzéseinket, és azóta is folyamatosan követem a felnőttképzés változásait.

Kiknek ajánlaná a Budapesti Sminkiskolát? Jelentkezhetnek például amatőrök is? Milyen szintig lehet eljutni itt a sminkelésben?

A Budapesti Sminkiskola kicsit rendhagyó oktatási szempontból, hiszen ha megnézzük a hazai képzéseket, nagyon könnyen fel lehet ismerni egy-egy oktató stílusát. Ezzel szemben nálunk az a cél, hogy mindenféle stílussal megismerkedjenek a tanulók, az egyéni „hogyan sminkeljem magam”-tanfolyamtól elkezdve a maszkmester képzésen át a szakmai továbbképzésekig nálunk minden fellelhető. Mindenkit várunk szeretettel, mostanában például nagyon sokszor jönnek olyanok, akik már a szakmában dolgoznak, de szeretnék magukat továbbképezni bizonyos területeken, és új technikákat tanulnának. Ez egy örökösen megújuló szakma, ezért van létjogosultsága az iskolának, nincs olyan, hogy „megtanultam, végeztem, hátradőlök”.

Sminkiskola1
Pintér Andrea tanítványai körében. Forrás: Budapesti Sminkiskola

Mit csinál tulajdonképpen egy maszkmester?

Amikor speciális effektusokra, például véraláfutásokra, sebekre, vágásokra, zúzódásra van szükség, az úgynevezett SFX (special effects) sminkművészt hívják. Ehhez kell persze egy jó alapos sminktudás, és sokszor ebben látom a problémát. Sokan azt hiszik ugyanis, hogy ha valamennyit értenek a sminkeléshez, utána már nekifoghatnak az SFX-nek, de ez nem így van. Itt nagyon speciális anyagokkal dolgozunk és ha nincs meg egy konkrét anyagismeret, akkor adódhatnak problémák a felhasználáskor.

A különféle sminktermékek és a protézisek használatának célja, hogy speciális effektusokat hozzunk létre a kamera, film vagy élő fellépés, produkció számára. Ezek a hatások lehetnek egyszerűek, mint például zúzódások vagy hamis vér egy verekedés, baleset szimulációjaként, de lehetnek bonyolultabbak is, mint például zombik vagy más bolygók idegenjei. Az egyetlen korlát a képzelet és a kreativitás. Egy biztos, hogy aki ezt a szakmát választja, sosem unatkozik, nincs két egyforma munkanap.

 Hogy kell elképzelni egy ilyen munkafolyamatot?

Az SFX  két részből áll, a tervezésből és az alkalmazásból. Az első szakasz komoly csapatmunka:  ennek során a produkció alapemberei, például a rendező, író és jelmeztervező, leül a sminkművészekkel és kidolgozza a használni kívánt mintát. SFX sminkművészként számos kérdést meg kell fontolnia, például, hogy kell-e majd a színésznek gyorsan beszélni vagy mozogni? Mennyi ideig viseli az előadó a sminket, és milyen feltételek mellett? A második szakasz pedig a formatervezés tényleges alkalmazása.

Az oktatás mellett milyen produkciókon dolgozott már és melyik volt a legnagyobb kihívás, illetve siker?

Sok főzőműsorban dolgoztam, amióta tanítok, azóta főleg a tévés produkciók kerültek előtérbe, mert nincs időm arra, hogy hosszabb forgatásokra menjek. 

Kisebb produkcióknál van, hogy személyesen keresnek meg, a nagyobbaknál általában külön cégek foglalkoznak azzal, hogy összeszervezzék a sminkeseket, fodrászokat és a stáb többi tagját. Az egyik legutóbbi érdekes felkérésem az a műsorvolt, amelyben a plasztikai műtétek fejlődését kellett bemutatni. Ehhez tudni kell, hogy sebek készítésekor vannak az úgynevezett realisztikus sebek, melyeket filmekbe szánunk, és amelyek kinézete nem feltétlen fedi egy valós sérülés nyomait; sokkal közelebb áll ahhoz, hogy vajon a mozinéző mit gondol, egy seb hogy nézhet ki.

A másik fajta pedig a medical make-up, amikor pontosan kell szimulálni az adott sérülést az artériák, izmok megjelenítésével együtt. Utóbbit például a katonák kiképzésekor használják, hogy ha valódi sebesülést látnak, ne kapjanak sokkot, illetve fel tudják mérni, hogy miként tudnak segíteni a bajtársukon.

Az említett felkérés arról szólt, hogy hogyan, milyen eredménnyel állították helyre az arcsérüléseket az első világháború időszakában. Ezt pedig szembe kellett állítani egy mai plasztikai sebészi beavatkozással és annak eredményével, hiszen utóbbi már sokkal fejlettebb. Nagyon izgalmas volt. Erről mindig eszembe jut, hogy kicsi koromban nagyon sokáig nem hittem el, hogy a színészeket a filmekben nem ölik meg.

Folyamatos és nagyon izgalmas munka még számunkra a Korda Stúdió látogatóközpontjának a programja.

 Ez miről szól?

Az Etyeken található Látogatóközpontba sokszor szerveznek csapatépítőket, hiszen rengeteg embert érdekel, hogy hogyan készül a film. Mi pedig az iskolával ennek a programnak vagyunk egy eleme, mi készítjük el az adott szituációhoz szükséges sebeket, sminkeket vagy egyebet. Van, amikor a frizurában vagy az öltöztetésben is mi segítünk. Emellett persze ott vannak azok a filmek is, amiket Etyeken forgattak, ezeken is dolgoztunk már.

Milyen hollywoodi produkciókon dolgoztak már?

Rengeteg ilyen volt, mondjuk a Borgiák, de az az igazság, hogy nem ezek az érdekes munkák. Annyira fel vannak osztva ott a sminkes feladatok, hogy szinte semmit nem lát az ember magából a történetből, és mindenből sokat kell csinálni, hiszen rengeteg a szereplő. Például van, aki mást sem csinál, csak a sminkeket mossa le. Sokkal érdekesebbek a kisebb produkciók, ahol jobban bele tudunk helyezkedni a cselekménybe.

Kinek ajánlja ezt a pályát, kiből válhat jó sminkes?

Őrülteknek ajánlom. (nevet) Van ez az elkoptatott kifejezés, hogy kell az alázat, én ezt nem szeretem mondogatni. Mindenképp kell viszont állhatatosság, megújulási képesség és tanulási szándék. Sok minden szükséges ahhoz, hogy működjön, de nagyon nagy szerelem. Azt hiszem, aki ebbe egyszer belefog, az utána már nem nagyon tud, vagyis nem is akar „polgári” foglalkozást űzni. Ez a szakma nagy boldogságot tud okozni a sminkesnek is, és annak is, akin dolgozik. Persze sokszor gyötörjük a színészt, főleg SFX-nél, de az eredmény szerencsére kárpótolja a kellemetlenségekért.

Sminiskola2
Forrás: Budapesti Sminkiskola

Melyik részét szereti a szakmájának a legjobban?

Az én szívem a tanításé. Nagyon izgalmas dolog megtanulni valamit éjszaka, és másnap megmutatni a diákoknak. Mindig ott van a drukk, hogy „ezt most már értem, de hogy fogom elmagyarázni?”

Milyen tanácsot, praktikát adna egy halloweeni smink elkészítéséhez egy kezdőnek?

Egy kisebb halloweeni sminket akár a nagymama is el tud készíteni az unokájának, széles a spektrum, amiben gondolkozhatunk. De vegyük például alapul a művért – nagyobb áruházakban is lehet kapni olyat, amit a gyerekek használhatnak. Ezek nagyon jópofák, lehet velük játszani, de a kamerafényeket már nem viselik el. A másik tényező pedig az, hogy ezek nehezen jönnek le a bőrről, hiszen minél drágább egy speciális művér, annál biztosabban el lehet távolítani jelmezekből vagy az arcról, így ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni. Van olyan művér, amit ha felteszünk, egy óra múlva is olyan, mintha épp csöppenne.

A tanácsom az, hogy akit érdekel, nézzen ilyen fotókat, tervezze meg előre, rajzolja le a mintát. Utóbbi nagyon fontos, mert ezáltal ki tudja matekozni saját maga számára, hogy mik legyenek a lépések, milyen vonalakat húzzon meg először, hogyan építse fel a sminket. A felragasztható halloweeni maszkoknál arra kell figyelni, hogy nem mindegy, mivel ragasztják fel, hiszen a bőrnek szellőznie kell – a másik pedig az, hogy a szájukat lehetőleg ne ragasszák be, mert nem fognak tudni enni-inni egész este. Ezt pedig sokan elfelejtik.

Az iskola készül a Halloweenre?

Igen, konkrét órákat is tartok a diákoknak azzal kapcsolatban, hogy hogyan készüljenek a Halloweenre, illetve vannak állandóan visszatérő vendégeink, akik szeretnék, ha kicsit elvarázsolnánk őket. Sok cég is rendez ilyen bulit, ahová szívesen megyünk sminkelni.