Két síkon, két helyszínen – a hetvenes évek és napjaink Budapestjén valamint Vietnámjában – halad Az almafa virága című romantikus film története, mely február 16-án került a mozikba. Útjába állhatnak-e a szerelemnek a kulturális különbségek, mit hoz otthonról egy vietnámi lány és ki nézze meg feltétlenül Az almafa virágát? A nagyapját kutató főszereplőt alakító színésznővel, Nari Nguyennel beszélgettünk a film sajtóvetítése után.
Coloré: Milyen volt vietnámi gyökerűként Magyarországon felnőni?
Nari Nguyen: Mindig próbáltam mindkét kultúra jó oldalait nézni, elsajátítottam azt, ami nekem tetszett, és ezeket a mai napig viszem tovább. A filmben is nagyon jól megjelent a vietnámi kultúrára jellemző tisztelet, szigor és fegyelem, engem is így neveltek. Ezért utólag hálás vagyok, hiszen ez is értünk van, és ezt a fegyelmet az életben is kamatoztatom. Például ha munkáról van szó, abba szívemet-lelkemet beleadom, nem jellemző rám a hanyagság, és véghezviszem, amibe belekezdek. Persze ez nem feltétlenül kultúrafüggő, inkább azon alapszik, hogy otthon mit lát az ember. Ha csak abból indulok ki, hogy apa kvázi nulla magyar nyelvtudással érkezett ide annak idején, hiába tanult otthon egy évig magyarul, az igazi gyakorlás akkor jön, ha az ember élesben használhatja a nyelvet. Mindezek mellett nem létezett még Google, az ember nem írhatta be a fordítóba a szót, amit keresett – apa szótárat használt, és mindent szóról szóra lefordított magának, ami esetleg nehézséget okozott neki.
Én ezt a fajta szorgalmat, alázatosságot láttam otthon mindkét szülőmtől, emiatt nekem is természetesen jön.
Milyen itthon a vietnámi közösség?
Szorosnak mondanám. A vetítésen megjelent vietnámi nézőket például még ha távolról is, de mind ismerem. Ők pedig a szüleim által azonosítanak be, hiszen őket még jobban ismerik az egyetemi éveikből. Abban az időben, amikor az egyetem miatt Magyarországra jöttek, a baráti társaság lett a második családjuk, és azóta is összetartóak.
Az almafa virága két idősíkján egy-egy interkulturális szerelmet láthat a néző, és nem nagy titok, hogy a hetvenes években nem igazán támogatták ezt. Szerinted mennyire törvényszerű, hogy a kulturális különbségek a párkapcsolat útjába álljanak?
Szerintem attól is függ, hogy az ember mennyire nyitott a kultúrákra. Úgy gondolom, ha valakit megszeretünk feltételek nélkül, akkor nem nagyon tud bármi a párkapcsolat útjába állni. Engem sem úgy neveltek, hogy csak vietnámihoz mehetnék feleségül.
Pályakép
Nari Budapesten született és nőtt fel vietnámi szülők gyermekeként. Korábban a Drakulics elvtársban láthattuk, de legtöbb munkája videóklipekhez, reklámokhoz köti. Mindemellett modellkedik, de nem idegen számára a kamera másik oldala sem, casting direktorként is dolgozik. 2011-ben az Európában élő vietnámi lányok szépségversenyén első helyezett lett Berlinben. Az almafa virágában Song Ha-t, a családi rejtély után kutató vietnámi lányt formálja meg, aki szerelembe esik Budapesten.
Hogy talált meg téged a szerep?
Vállaltam már kisebb szerepeket, de ez az első nagy, szöveges szerepem. Burai Kálmán hívott fel a munkával kapcsolatban, ő szervezte a castingot és megkeresett, hogy érdekelne-e. Alapvetően ritkaság vietnámi színészeket találni Magyarországon, és mivel volt lehetőségem a Drakulics elvtársban szerepelni, talán apró előnnyel indultam a többi jelentkezőhöz képest.
A casting directorkodás mennyiben segít, amikor a kamera másik oldalán állsz?
A castingokon megesik, hogy az adott színészt instruálom egy-egy szerepre, igyekszem ezeket a tapasztalatokat is tovább vinni magammal a jelenethez, de az az igazság, hogy azért más kamera előtt lenni. Eleinte éreztem a korlátaimat és gátaimat a forgatáson, de azt hiszem önkritika lett a dologból és csak ösztönösen mentem és csináltam.
Kinek ajánlanád ezt a filmet?
Mindenkinek. Számomra a film üzenete az, hogy ne add fel, nincs lehetetlen. Ez részemről fizikálisan is megvalósult azáltal, hogy végigcsináltam a forgatást, itt vagyok és látom, hogy mindenki pozitív élményekkel jön ki a vetítésről.
A film izgalmas benyomást nyújt a kultúrák találkozásáról és fordulatosan, szívhez szólóan mesél a határok nélküli szerelemről. Megnevetett, elgondolkoztat, felpezsdít és amikor kell elandalít, ezért kár lenne kihagyni!
