Barion Pixel Felszínes a kommunikáció, alig beszélünk egymással – magyarok párkapcsolatát kutatta Piczkó Katalin pszichiáter – Coloré

Felszínes a kommunikáció, alig beszélünk egymással – magyarok párkapcsolatát kutatta Piczkó Katalin pszichiáter

2023. 03. 22.

Mennyit beszélgetnek egymással a párok? Megosztják-e egymással mélyebb problémáikat, gondolataikat? Nézetkülönbség esetén mennyire gázolnak bele egymás önbecsülésébe? Ezekre a kérdésekre kereste a választ több száz fős online felmérésében Dr. Piczkó Katalin pszichiáter. Kiderült, hogy a válaszadók 36 százaléka alig kommunikál a párjával.

Coloré: Röviden bemutatnád a kutatást?

Dr. Piczkó Katalin: A párkapcsolati kommunikáció a különböző aspektusait néztük meg. Ez a teszt a Szeretetkert nevű mobilapplikáció része, ami a párkapcsolatokhoz készült. Azt nézi meg a kommunikációban, hogy miről beszélünk, mennyire tudjuk az érzéseinket, szükségleteinket kifejezni. Hogyan beszélünk, tehát milyen stílusban, mennyire építő kommunikáció jellemez bennünket, például elismerjük-e a másikat, együttérzők vagyunk-e, amikor szükséges. Vagy mennyire jelenik meg az indulat, a fölény, a lekezelés a kommunikációban.

Mivel foglalkozol pontosan? Hogyan jött neked ez a kutatási téma?

Eredetileg orvos vagyok, pszichiáter. Több mint 25 éve foglalkozom párokkal, és az a tapasztaltom, hogy változtatni nemcsak terápiás oldalról lehet, hanem megelőzéssel, prevencióval, oktatással is. Van egy pszichoedukációs programom, a neve Szeretetkert, ez elsősorban egy párkapcsolati mentorálást takar. Írtam erről könyvet is, de párkapcsolati improvizációra épülő színházunk is van, mivel játékkal, humorral könnyebben kezeljük a problémákat.

Hogyan zajlott a kutatás?

Felhasználtuk azokat az adatokat, amik már az applikáción keresztül érkeztek be hozzánk, továbbá a saját hírlevelünkben küldtük ki a kérdőívet. Nagyjából 260-an töltötték ki.

pár
Dr. Piczkó Katalin / Kép forrása: Dr. Piczkó Katalin

Milyen eredményre jutottatok?

Fontos, hogy egy speciális csoport küldte vissza a tesztet, olyanok, akik érdeklődnek a pszichológia iránt, ugyanis velük állunk kapcsolatban. Szinte csak nőktől kaptunk visszajelzést, 90 százalékban. Tehát nem mondhatjuk azt, hogy a teljes magyar átlag populációról készült a felmérés.

Nagyon fontos adat, hogy 36 százalékban a kitöltők nem igazán kommunikálnak a párjukkal.

Főleg akkor nevezhetjük magasnak ezt a számot, ha hozzátesszük, hogy ezek az emberek érdeklődnek a pszichológia iránt – feltételezhető, hogy egy átlagcsoportban ez még magasabb lenne. A hallgatás mögött meghúzódó okok nagyon változatosak, de például 31 százalék fél elmondani a párjának az érzéseit, a gondolatait, vagy megpróbálja elkerülni a veszekedést. 76 százalékuk próbál úgy beszélni kényes témákról, hogy ne bántsa meg a másikat.

A megkérdezettek 38 százaléka olykor negatív jelzővel illeti a párját. 31 százalék mondta azt, hogy időnként konfliktusok kapcsán belegázol a másik önbecsülésébe, 50 százalékban pedig felemelik a hangjukat, ami szintén sértheti a kapcsolatot.

Ezenkívül megjelenik benne egy olyan mintázat, hogy általában a kitöltők a saját részvételüket a kapcsolatban pozitívabban értékelik, mint a párjuk hozzáállását. Például azt, hogy „igyekszem őszintén elmondani, ha valami zavar úgy, hogy ne bántsam meg a páromat” 57 százalékban jellemző. Míg „a párom igyekszik ugyanígy tenni” csak 38 százalékban. A „nem akarom megbántani a másikat” kijelentést sokkal inkább saját magára érzi valaki relevánsnak, még a párjára kevésbé. Az odafigyelésben sokkal pozitívabban értékelik magukat a kitöltők a párjuknál. A válaszadók 40 százaléka szerint valamilyen kommunikációs játszma előfordul. 38 százalék pedig nehezen beszél a saját érzéseiről, szükségleteiről.

Te is említetted, hogy ez a 36 százalék (akik alig kommunikálnak párjukkal) elég magasnak tűnik, szerinted miért lehet?

Egyrészt egy rohanó világban élünk, azt szoktam mondani, hogy nem tudjuk, hogy hova rohanunk, de oda egyre gyorsabban. Sokszor a párok belesüppednek a kapcsolatok a rutinszerűségbe, problémamegoldó projektté válnak. Ahol megszervezik azt, hogy ki vigye a gyereket az óvodába, illetve ki hozza el, ki vásároljon be, de egy olyan rohanásban vagyunk, hogy hiányzik saját magunk társaságában eltöltött idő.

Ahhoz, hogy mélyebbre menjek magamban, akár felismerjem a saját érzéseimet, szükségleteimet, magammal kell lennem. Hogy ezekről a mélyebb témákról beszéljek valakivel, beszélgessek a párommal, az is szükséges, hogy egymással is „mi” időt töltsünk, tehát nemcsak „én időre”, hanem „mi időre” is szükség van.

Egy információáradatban élünk, hazaér valaki, azonnal bekapcsolja a tévét, fellép a Facebookra. Hiányzik az önmagukkal eltöltött idő, és hiányzik a párunkkal eltöltött idő.

A másik oka pedig nagyon sokszor a mintánk, például van egy olyan gondolkodási sémánk − ami nőknél főleg sokszor jelen van −, ez az önfeláldozási séma, amikor saját magunkat a sor végére tesszük. Ilyenkor minden fontosabb, mint mi magunk. Ha pedig én nem vagyok fontos magamnak, akkor ez meg fog látszódni a kapcsolaton is.

Hogyan lehet ezt észrevenni?

Szerintem valahol nagyon mélyről azonnal érezzük, hogy valami hiányzik. Mindannyiunknak alapvető szükségleteink vannak, az egyik legfontosabb az intimitás. Valamint az E betűs igényeink, az elismerés, az elfogadás, az együttérzés, ezekből érzékeljük azt, hogy valami hiányzik. Csak esetleg magunk elől is eltitkoljuk, hogy ez mennyire fontos.

A másik része pedig, hogy jelentkeznek a konfliktusok, amiben elkezdjük sérteni egymás önbecsülését, „hogy lehetsz ilyen hülye”, „nem igaz, hogy hogy lehetsz ilyen trehány/ rendetlen/ lusta”, vagyis minősítjük egymást. Vagy csak éppen számon kérünk, „nem igaz, hogy most tudsz hazajönni”, ezzel pedig folyamatosan olyan tükröt tartunk a másiknak, amiben sérül az önbecsülése. Ilyenkor pedig az elismerés és az elfogadás nem elégül ki. Abszolút ott vannak a jelzések, csak ezeket az ember egy darabig félretolja.

Időnként jó felülről rálátni arra, hogy miként is élünk. Egyrészt magunkba is jó elvonulni, milyen érzéseim, gondolataim vannak, hogy viselkedek én magam. Másrészt a párkapcsolatot is érdemes átgondolni, hogyan is működünk mi, amikor nemcsak a hétköznapi dolgokról, hanem magáról a kapcsolatról beszélünk. Mennyire érzem az elfogadást, elismerést a kapcsolatban, mennyire vannak meghitt pillanataink, és mi történik velünk konfliktushelyzetben. A harmadik pedig, hogy milyen tükröt tartunk egymásnak.

Ha valaki rájön, hogy gondok vannak a párkapcsolatában, mit tehet a javítása érdekében?

Az már nagyon jó, ha rájövök, hogy valami nem stimmel, valamit máshogy kell csinálnom. Ez a változás első lépcsőfoka. A második, hogy keresek más lehetőséget, például az erőszakmentes kommunikációt, amit zsiráf kommunikációnak hívunk. Nem az a megoldás, hogy nem hozom szóba a gondjaimat, vagy elkerülöm a konfliktust. Minden összetűzésben felállítódik egy mérleg, az egyik serpenyőjében a saját szükségleteim, érdekeim vannak, a másikban pedig maga a kapcsolat. Ha nem érvényesítem a saját szükségleteimet, az nem jó, sérül az önmagamhoz fűződő viszony. Ha úgy teszem szóvá, hogy nem figyelek a kapcsolatra, például kioktató, számonkérő vagyok, akkor a kapcsolat sínyli meg. Rá kell jönni, hogy akkor hogyan szóljak.

A kapcsolatokban a legnagyobb tanulás az az időszak, amikor előjönnek a különbözőségek. Hogy viszonyuljak ehhez? Hogyan kezeljük? Rengeteg kurzus, könyv létezik, amik ebben tudnak segíteni. Például a Szeretetkert applikációban egy naplóban lehet vezetni, hogy mi az, amit próbáltam és sikerült, valamint mi az, ami nem sikerült, hiába próbáltam. Gyakori, hogy valaki fellelkesedik, egy hétig változtat, aztán visszasüpped az eredeti állapotba, erre érdemes figyelni. Szóval tanuljak meg más módon kifejezni azt, ami zavar bennünket.

Mit lehet tenni, ha a társunk nem partner a változtatásban?

Rengetegszer fordul elő, hogy valaki egyedül jön el hozzám, hogy a párkapcsolatán dolgozzon. Egyedül is lehet dolgozni egy kapcsolaton. Nem tudnám megmondani, hogy hányszor hallottam azt, hogy változott a férjem, a párom. Tehát egy rendszerben, ha az egyik tag változik, megváltozik az egész rendszer. Vagyis nagyon sokszor már az elindít egy változást, hogy az egyik fél akar fejlődni.

Ugyanakkor vannak szélsőséges helyzetek, mondjuk egy bántalmazó kapcsolat, ott nagyon nehéz ez. Nem akarom azt mondani, hogy mindenki egymaga meg tudja változtatni a kapcsolatot, sőt, a másikat. Vannak olyan helyzetek, amikor hiába fáradozik valaki, ha másik olyan szinten nárcisztikus, hogy nem fog változni.

kommunikáció
Dr. Piczkó Katalin / Kép forrása: Dr. Piczkó Katalin

Szerinted többségében miért nők töltötték ki a kérdőívet?

Közelebb vagyunk a szívünkhöz, jobban rálátunk az érzéseinkre.

Szerinted a férfiaknak mire lenne szüksége, hogy jobban észrevegyék az ilyen problémákat?

Nagyon nem mindegy, hogy egy nő hogyan közelít. Mert amit erőből próbálunk tenni, az nem fog működni. Leginkább az fog működni, ha saját magunk változtatunk. Nem a másikról kell beszélnünk, hanem magunkról, hogy mit érzünk, mi zavar, mi fáj. De pozitívan: úgy örülök neki, amikor a másik valamit máshogy csinál, mint addig.

Nagyon fontosak a pozitív visszajelzések az érzéseken keresztül. Ha valami negatív dolgot akarok megfogalmazni, engem zavar valami, vagy hiányérzetem van, akkor: „nekem fontos lenne, hogy erről is tudjunk beszélni…” „fontos lenne, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz…” „kérlek, beszéljünk arról, hogy…” A férfiak nagyon sokszor játékos úton húzhatók be a kapcsolatépítésébe, játékos formában vehetők rá a mélyebb beszélgetésekre. Például van egy kártyajátékunk, amiben játékon belül kell beszélgetni az érzésekről, de van egy párkapcsolati szabadulószobánk is, ahol mindent felveszünk, és a történteket utána közösen elemezzük.

Miben áll a kommunikáció/nem kommunikáció? Mit takar ez?

Felszínes a kommunikáció, alig beszélünk egymással. Megmaradnak a klisék: „szép időnk van, ugye?” és a válasz: „Igen, szép időnk van”. De ez nem igazi beszélgetés. Vagy megmarad az, hogy „hozol a boltból kenyeret?”, de ez sem igazán beszélgetés. Ilyen szinten lehet, hogy megmarad a kommunikáció, de ezt nem tekinthetjük igazi beszélgetésnek, nincs kapcsolódás az érzelmekhez. Tehát nem feltétlenül az a helyzet, hogy nem szólnak egymáshoz a párok, hanem a beszélgetések minősége változik meg. Felszínessé válik vagy akár lecsökken.

Szerinted változtatna a kutatás eredményén, ha több férfi töltötte volna ki?

Ez egy jóslás, de nem vagyok benne biztos, hogy lényegesen változott volna. Kijött például az, hogy magunkat egy kicsit pozitívabbnak látjuk, szerintem a férfiak oldaláról is ez lett volna az eredmény. Lehet, hogy kevésbé érzik a beszélgetés hiányát. Ott lehet, hogy picit módosult volna, mert úgy értelmezik, hogy „hát beszélgetünk, megbeszéljük, hogy mi lesz a vacsora”. Bár hozzátenném, hogy az a férfi, aki kitölt egy ilyen tesztet, annak azért mégis csak van egyfajta belátása.