Barion Pixel ,,Semmi sem kizárt a jövőben, de remélem, hogy az ,,önbarkácsolás” nem fog teret nyerni” – Dr. Hegedűs Beátával beszélgettünk – Coloré

,,Semmi sem kizárt a jövőben, de remélem, hogy az ,,önbarkácsolás” nem fog teret nyerni” – Dr. Hegedűs Beátával beszélgettünk

2023. 01. 10.

Dr. Hegedűs Beáta esztétikai orvosként tesz azért, hogy nők és férfiak egyaránt elégedettebbek legyenek külsejükkel. Plasztikai sebészettel azonban nem foglalkozik: kizárólag injekciós kezeléseket végez. Beszélgetésünk során szóba került személyes motivációja, a szépészeti beavatkozások lelki okai, és az is, hogy mi a jövője az ilyen típusú kezeléseknek.

Coloré: 2000-ben szerezte az általános orvosi diplomáját, majd 2008-tól kezdett el esztétikai orvoslással foglalkozni. Miért fordult ebbe az irányba?

Dr. Hegedűs Beáta: Mindig is érdekelt az esztétikum, a külső és a szépség. Mivel igyekeztem saját magamon is közvetíteni az igényes, friss megjelenést, magától adódott, hogy ezzel kezdjek el foglalkozni.

Mit tud az esztétikai orvoslás, amit az általános orvoslás nem? Ön kap ezáltal többet, vagy úgy érzi, hogy az embereknek tud többet adni?

Nem különíteném el, hogy az általános orvoslás mit tud és mit nem. Az esztétikai orvoslás olyan szempontból több ismeretet ad, mint az általános orvoslás – ezt az oktatómtól hallottam, nem a saját magvas gondolataim – hogy egy kicsit

a művészet és a tudomány keveredése.

A tudomány része az anatómia és a bőr rétegeinek ismerete, valamint az, hogy tisztában legyünk azzal, milyen veszélyek és szövődmények lehetnek. Ezeket az általános orvosok is tudják, ám az esztétikai orvoslás szemléletben különbözik: figyeljük az arányokat, ismerjük, hogy milyen öregedési folyamat zajlik az adott rétegben, és tudjuk, mely izmokat kell és lehet manipulálni. Ez az az szemlélet, amire szükség van az esztétikai orvosláshoz.

Az esztétikai orvoslás a tudomány és a művészet elegye
Az esztétikai orvoslás a tudomány és a művészet elegye / Kép forrása: Dr. Hegedűs Beáta

Mit lát, mi az általános oka annak, hogy az emberek különböző szépészeti beavatkozásokhoz folyamodnak?

Ma már általánosnak mondható trend, hogy az emberek fiatalos, friss külsőre vágynak, és próbálják ezt megőrizni. Már nem szeretnék azt közvetíteni, mint régen: nem akarnak megöregedni. Ennek egyik oka a hosszabb élettartam, így az az időszak is hosszabb lehet, amit egészségben próbálunk eltölteni. Nőként ez különösen fontos, így próbáljuk a legjobb, legharmonikusabb formánkat kialakítani. Manapság már trend fiatalnak lenni. Kicsit ördögi kör is ez, mert a környezet is azt várja el, hogy fiatalok maradjunk. Mondhatjuk ezt a farkába harapó kígyó effektusnak is, hiszen egy végeláthatatlan folyamatba mehet át, ha az ember nem kontrollálja.

A reklámipar és a sztárvilág is hozzájárul ahhoz, hogy ma már egyre népszerűbbek az ilyen beavatkozások?

Természetesen hozzájárul. Ha jobban megnézzük, a reklámiparban nem sok nőt látunk 30-35 év fölött a posztereken, filmekben. Én már nem tartozom ebbe a korosztályba, de szerintem egy kicsit hitelességét vesztette ez az iparág. Azt látom, hogy huszonéves lányok fotóival akarnak eladni termékeket olyan negyven feletti nőknek, akiknek már van egzisztenciája, élettapasztalata és kialakult stílusa. A fiataloknál ez még a legritkább esetben van meg, így nem biztos, hogy közvetíteni tudják ezt. Sajnos mindennek ellenére, mindenhonnan ez ömlik ránk.

Vannak olyan nők, akik nem saját meggyőződésből vágnak bele valamilyen kezelésbe, hanem csakis a párjuk miatt?

Természetesen vannak ilyen nők, sőt, olyanok is, akik nem a párjuk, hanem a barátaik, a környezetük, gyerekük miatt vágnak bele! Azt gondolom, ez nem egy jó út. Ha nem érzem magaménak a problémát, és nem akarok változtatni, csak a külső környezetem presszionál, akkor a megoldást sem fogom a magaménak érezni, nem fogom magam komfortosan érezni. Van, aki jól elvan a ráncaival, mert megdolgozott értük, együtt tud velük élni, és így semmi szükségét nem érzi a változtatásoknak. Aki boldog úgy, ahogy van, annak kár belemennie beavatkozásokba csak azért, hogy megfeleljen a környezetének.

Ha valaki feltölteti a száját vagy éppen a ráncaitól szabadul meg valamilyen kezeléssel, szolgálhatja a saját mentális egészségét? Megoldódhat valakinek a lelki gondja azáltal, hogy a testét könnyebben elfogadja, vagy ez csak tüneti kezelés?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. A botulinum-toxinnal végeztek egy klinikai vizsgálatot, és arra keresték a választ, hogy hogyan segíti a depresszió kezelését. Olyan klinikai eredmények születtek, amelyekből kiderül, hogy ez a szer pozitív hatása az arcra hozzásegít a depresszió kezeléséhez. Nyilván nem az antidepresszánsok helyett, de kiegészítésképpen hatékonyan alkalmazható. Ha például a páciens arcán a szemöldök közötti területet botulonium-toxinnal kezelték, és ő ettől nem látta magát szomorúnak, mérgesnek vagy fáradtnak, pozitív impulzus jött vissza, így gyógyszerrel kiegészítve egészen jó hatást eredményezett.

A szépészeti beavatkozások alapvetően a külsőn segítenek, és a pozitív önkép segíti saját magunk elfogadását, de ettől még a fennálló lelki problémákat mindenképpen meg kell oldani.

Mennyire van beleszólása abba, amit a megrendelő kér? Volt már, hogy valakit lebeszélt az elképzeléséről?

Természetesen volt, amiről lebeszéltem, vagy nem végeztem el a kezelést. Volt, aki elment máshoz, majd visszatért, és elmondta, hogy igazam volt, nem kellett volna erőltetnie. Én csak addig megyek el, ameddig szakmailag egyet tudok érteni az elképzeléssel. Természetesen ezért érnek negatív kritikák is. Én hiszem, hogy minden arc a mi mozgó névjegyünk, éppen úgy, ahogy egy divattervezőnek a névjegye a ruha, ami a divatbemutatókon mutatja be a szaktudásukat és a szépérzéküket. Minket ugyanígy fémjeleznek az arcok, akik jönnek-mennek, és megkérdezik egymástól, ki csinálta az adott kezelést. Pont ezért, a vállalhatatlan munkákat nem végzem el.

A doktornő csak olyan munkát vállal el, amit szakmailag is helyesnek ítél
A doktornő csak olyan munkát vállal el, amit szakmailag is helyesnek ítél / Kép forrása: Dr. Hegedűs Beáta

Számos olyan dolog elérhető már otthon is, amire eleddig csak klinikai körülmények közt volt lehetőség, például a lézeres szőrtelenítés is ilyen. Mi a jövője az efféle kozmetikai beavatkozásoknak? Eljöhet az idő, hogy önmagunknak adjuk be a hialuronsavat vagy hogy tabletta formájában vegyük magunkhoz?

Nagyon nem szeretném azt a jövőképet, hogy a hialuronsavat maguknak adják be az emberek – és nem a saját megélhetésem miatt. Erre máris van példa, hogy a Youtube-ról kiokosodva valaki beadja magának, viszont szerintem ez végtelenül veszélyes. Egy anatómiastruktúrát tudás nélkül megszúrogatni, és oda anyagot bevinni végtelenül nagy felelőtlenség.

A tabletta formára már most is van lehetőség, vannak hialuronsavas kapszulák és porok, amik kiegészíthetik az esztétikai beavatkozások hatékonyságát. Az utóbbi időben hatalmas fejlődés ment végbe az esztétikai orvoslásban. Évek óta találkozunk a nemzetközi kongresszusokon az innovációkkal, és látjuk, hogyan fejlődik ez a terület. Semmi sem kizárt a jövőben, de remélem, hogy az ,,önbarkácsolás” nem fog teret nyerni.

Mennyire kreatív ez a munka? Kell rendelkezni szépérzékkel ahhoz, hogy új szájat alkosson az ember, vagy kizárólag orvosi tudásra van szükség az Ön munkájához?

Ha valakinek nincs szépérzéke és nem látja az arányokat, hiába van meg a diplomája, nem lesz harmonikus az eredmény. Sajnos számtalan olyan arccal találkozom a munkám során, amit úgy formáztak, hogy nem találták el a megfelelő arányokat. Ha nem látja át az orvos, hogy mitől lesz harmonikus a végeredmény, és hogyan ne legyen diszharmóniában a feltöltött ajak az arc többi részével, az baj. Mindenképpen szükség van szépérzékre és egy bizonyos látásmódra. Ezért mondjuk azt, hogy az esztétikai orvoslás egy kicsit művészet is.

A mindennapjaiban mennyire van jelen a szakmája? Barátait, ismerőseit tudja anélkül nézni, hogy mit lehetne változtatni rajtuk?

Ez egy nagyon jó kérdés, mert nem tudom nem orvosi szemmel nézni őket. Sajnos ez belémivódott az évek során, a bőröm alatt is ez van, de elvonatkoztatok tőle, és nem mondom meg az ismerőseimnek, hogy min tudnék változtatni. Fel sem merül, hogy egy baráti összejövetelen ez legyen a téma, hogy kin, mit változtatnék meg, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy rá tudok nézni úgy egy arcra, hogy ne állapítsam meg magamban, hogyan módosítanám. A szakmám az egész életemben nagy szerepet játszik. Ha a gyerekeimre nézek, akkor is látom, hogy milyen szépek és aranyosak, és hogy rajtuk semmit sem kell csinálni. Nyilván ebben a szülői elfogultság is benne van.

Számtalan képesítése van már. Mindig újabb és újabb tudásra vágyik, vagy haladni kell a korral, és ez ösztönzi a tanulásra?

Azt gondolom, ez a szakma az, amiről soha nem jelenthetjük ki, hogy tudjuk. Mindig változik a szemléletmód. Mióta én foglalkozom vele, azóta is rengeteget változott, hiszen egyre komplexebben látjuk ezt a területet. Ha az ember már nem képezi magát, akkor eltűnik ebből a körből, mert nem tud haladni a korral. Én magamról azt tudom mondani, hogy addig fogom űzni ezt a szakmát, amíg van erőm elmenni külföldi kongresszusokra, vagy nagy nevekhez, frissíteni a tudásomat. Amikor ez már nem fog megtörténni, akkor jön el az ideje annak, hogy átadjam a helyemet, hiszen már nem fogom ismerni a legújabb módszereket.

Ez viszont még messze van, mert nagyon sok tervem van! Idén egy tábort szervezünk Balira, ahol az a célunk, hogy a nőket külsőleg és belsőleg is harmóniába hozzuk önmagukkal. Meditálás, beszélgetés, styling és hangtálfürdő fog gondoskodni arról, hogy a résztvevők teljesen ellazulhassanak.

Olyan programokat és tanácsokat szeretnénk adni a vendégeinknek ezen a különleges helyszínen, amitől könnyebben megtalálják az egyensúlyt, és nagybetűs Nőként térhetnek haza. A résztvevők egy személyre szabott kezelési tervet kapnak, és a hozzájuk illő stílushoz is megtaláljuk. Ebben Pazár Mihály, celebrity hair stylist és az Év Tervezője-díjas Margaret Fenzi is a segítségemre lesz. Az ő kezeik között szépülhetnek a hölgyek, majd egy fotózással zárjuk a hetet, hogy lássák, milyen a bennük élő nagybetűs Nő, ami háttérbe szorul a mindennapok során.

Pályakép

 Dr. Hegedűs Beáta 2000-ben vette át általános orvosi diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen. Mindig is fontosnak tartotta az igényes külsőt, így orvosi közgazdász diplomája megszerzése után az esztétikai orvoslás felé vette az irányt. Tudását folyamatosan gyarapítja, és külföldi konferenciákon sajátítja el a legújabb módszereket, melyekkel segíthet a hozzáfordulókon.

Nyitókép forrása: Dr. Hegedűs Beáta