Barion Pixel Februári teendők a kertben – A nyári termés most kezdődik! – Coloré

Februári teendők a kertben – A nyári termés most kezdődik!

2023. 02. 10.

Bár a tavasz még várat magára, bőven akadnak februári teendők a kertben, amiket jobb minél előbb megejteni, különben márciusban sok dolgunk lesz hirtelen!

A tapasztalt kertészt biztosan nem érik váratlanul a februári teendők a kertben és a kerten kívül sem, hiszen vannak tennivalók, amik a kerten kívül zajlanak. Bár egyelőre kevés jele van, a természet már ébredezik, így egyre gyakrabban kell kijárnunk, hogy megtervezzük az idényt és lássuk, mi az, ami átvészelhette a telet.

Februári teendők a kertben

Elsőként vegyük elő a tavaly félretett magokat és válogassuk ki, ami még használható közülük! Ez kiváló alkalom arra is, hogy amire nincs szükségünk, elajándékozzuk vagy éppen olyanra cseréljük, amit szívesen elültetnénk. Határozzuk meg, hogy miből, mennyit képzelünk és nézzük át, hogy van-e annyi műanyag cserepünk vagy poharunk, ahány zöldséget palántázni szeretnénk. Amennyiben nincs, még mindig bőven van időnk arra, hogy tudatosan elkezdjük gyűjteni a tejfölöspoharakat.

Ha kimegyünk a kertbe, jó eséllyel már megpillantjuk az első hóvirágot, és sok esetben már megjelennek a jácintok, a tulipánok és a nárciszok is. Sajnálatos módon ezekkel együtt a csigák is előkerülnek, amiktől érdemes már most megszabadulni. Kiváló módszer lehet madaraknak való magokat szórni oda, ahol a csigákat látjuk, hiszen így jó esetben ők megoldják az irtást, de akár már most elhelyezhetjük az első sörcsapdákat is. Érdemes kicsit beletúrni a földbe is, ugyanis ha szerencsénk van, találhatunk petéket, és még ebben a formában szabadulhatunk meg a csúszómászóktól.

Hideg ide vagy oda, a csigák már ténykednek a kertben
Hideg ide vagy oda, a csigák már ténykednek a kertben / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Érdemes figyelni az időjárásjelentést, és ha várhatóan már nem lesznek nagyobb fagyok, megejthetjük az első metszéseket is. Erre azért van szükség, hogy a gyümölcsfák bőven teremjenek, ugyanis ehhez meg kell szabadítanunk őket a vékony, gyenge vagy éppen elhalt ágaktól. Fontos, hogy ilyenkor nyessük le az esetlegesen megmaradt tavalyi terméseket is! Miután megvagyunk, kenjük le a metszések helyét fagéllel, majd egy permetezéssel előzhetjük meg azt, hogy a tavasz első rovarjai megtalálják a friss rügyeket.

Ha már nem fagyott a föld, beleforgathatunk egy kis trágyát is. Ez nemcsak ott ajánlott, ahová a későbbiekben ültetni fogunk, hanem a gyümölcsfák tövénél is, hiszen ők is profitálni fognak belőle!

Gereblyézzük össze az ősz és tél során lehullott ágacskákat és esetleges levélmaradékokat! Legyünk finomak, mert az avar alatt már kikandikálhatnak a földből az elfeledett hagymás növényeink.

Februári teendők a kertben - gereblyézéskor legyünk óvatosak, mert már kidughatják a fejüket a hagymás növények
Februári teendők a kertben – gereblyézéskor legyünk óvatosak, mert már kidughatják a fejüket a hagymás növények / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Amennyiben van esővízgyűjtőnk és nincs belefagyva a víz, kiváló lehetőség elhasználni és a tuják, fenyők és egyéb örökzöldek köré locsolni, így gondoskodva arról, hogy a tél elmúltával ők is magukhoz térjenek.

Akár a palántázást is elkezdhetjük, különösen akkor, ha fehérrépát vagy paprikát szeretnénk nevelni, ugyanis ezek meglehetősen lassan nőnek. Ehhez felállíthatjuk az üvegházat, ami a nap során felmelegedve éjszaka is megfelelő hőmérsékletet biztosíthat a magoncoknak, de ha van helyünk, lakáson belül is tarthatjuk őket.

Ha nagyobb fagyokat már nem jósolnak a szakértők, február végén kiültethetjük a felásott kertbe a strapabíróbb magokat, a hagymát, a borsót és a fejessalátát is.

Természetesen ha nincs időnk nekiállni a februári teendőknek a kertben, akkor sincs veszve semmi, de számolnunk kell vele, hogy márciusban sokkal több dolgunk lesz majd.

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix