Barion Pixel Minimál DIY maszk – Coloré

Minimál DIY maszk

2020. 11. 23.

A maszk életünk részévé vált már tavasz óta. Tekinthetünk arra úgy, mint a megelőzés egyik eszközére, de akár kiegészítőként is.

Tavasszal közeli barátságot kényszerültünk kötni a szájmaszkkal, amely a vírus terjedésének lassításában játszik kulcsfontosságú szerepet. Az első kör lezajlása után is kötelező volt viselnünk bevásárláskor, majd most ősszel, újból nagyobb szerepet kapott. Ha már ennyire a mindennapjainkhoz tartozik, akkor a legtöbben már nem az egyszerhasználatos maszkokban látjuk a megoldást, hanem a tartós darabokban. Szinte már mozgalom született, amelynek köszönhetően sok kreatív és ügyes kezű kezdett bele maszkgyártásba és értékesítésbe. Ha érzel magadban annyi lehetőséget és kedvet, hogy magadnak, családodnak többször használatos, mosható, saját igényre és ízlésre szabott maszkot készíts, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá, ebben segíthetünk. Természetesen nemcsak a dizájnt kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy a maszk a védekezés hatékony eszköze legyen.

Maszk 2

Pólóból, kendőből

Tanulmányok szerint, az otthon található, mellőzhető pólók anyagából éppolyan jó maszkot készíthetünk, mint az egyszerű orvosi darab. Ha két rétegként varrjuk össze a pólóanyagot, akkor pláne igaz lehet. Habár így az átlélegezhetősége nehezebb. A pamutvászon és a jersey anyagból készült maszkok pedig azért kiválóak, mert védenek is, azonban sokkal könnyebben jut át rajta a levegő. Ha van egy 50×50 cm-es anyagod és két befőttesgumid, akkor varrás nélkül is rögtönözhetsz egy maszkot. A kiterített anyagot félbehajtod, majd azt is hosszában harmadolva hajtod. Így kapsz egy keskenyebb, több rétegű csíkot. A két befőttesgumit ráhúzod az anyagra a széleknél. A gumik legyenek nagyobbak, hiszen ezeket kell majd a füleidre akasztani. Annyira húzd rá az anyagra a gumikat, hogy az anyagdarabod széleit egymásba tudd bújtatni. Ezután már csak a füleidre kell illeszteni a gumikat és már kész is a viselhető, varrás nélküli darab. Sőt olyan maszk, amelyet szűrővel is elláthatsz. Ez azt jelenti, hogy egy papírzsebkendőt kell belehajtogatni ebbe a verzióba, elhasználódás után pedig az bármikor cserélhetővé válik.

Maszk 3

Zokniból

Ugyancsak egy többször használatos darabot kaphatunk zokniból. Minden háztartásban akad olyan kóbor zokni, amelynek párja valahol, valamikor eltűnt. Az ilyen fél pár zoknik most akár hasznosak is lehetnek. A zokni gumis bokarészétől szabadulj meg és ugyanígy tedd a sarokrésszel, valamint a lábujjakat takaróval is. A boka hátsó részénél lévő részt és a talprészt hosszában vágd szét. Így kapsz egy téglalap alapú anyagot, amely már csak mintájában emlékeztethet a zoknira. Két darab, azonos hosszúságú gumira lesz szükség. Ezek azok az akasztók, amelyek a fülekre kerülnek. A téglalap alakú anyag rövidebb oldalaihoz tegyük oda a gumikat, hajtsuk rá az anyagot és varrjuk össze. Már készen is van a könnyen kivitelezhető, kis anyagköltségű maszk. Így legalább a félpár darabok is hasznosulnak.

Egy másik zoknis verzió szerint még könnyebb maszkot készíteni. A zokni gumis bokarészét ugyanúgy le kell vágni, de ennél a típusnál nemcsak a lábujjakat takaró, hanem a lábfejet takaró anyagtól is meg kell szabadulni. Lényegében csak a zokni sarok részét hagyjuk meg, amely az arcunkat fogja majd takarni. A sarokrésszel szemben, a zoknimaradékot még szét kell vágni. A kiterített darab a maszk. Már csak át kell az anyagot lyukasztani, hogy a gumit bele tudjuk a négy sarkába fűzni. Kész is van a maszk. Sőt, ha nincs a közelünkben gumi sem, akkor hosszában hajtsuk félbe az anyagot és a szélekhez közelítve vágjuk be az anyagot, de arra ügyeljünk, hogy ne vágjuk le teljesen. Ez a rés fog szolgálni a fülre akasztóként.