Barion Pixel Kékbe borul az ország és a közösségi média az autizmus világnapján – Coloré

Kékbe borul az ország és a közösségi média az autizmus világnapján

2021. 04. 01.

2008-ban az ENSZ az autizmus világnapjává nyilvánította április 2-át, ezzel is felhívva a figyelmet a spektrumzavarral élők problémáira.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány #éniskékvagyok nevű kampányával hangsúlyozza a jeles napnak a fontosságát, de egész hónapra kiterjedő aktivitásokkal is készülnek, hogy a társadalom még inkább megértse, elfogadja és segítse az autizmussal élőket.

Kékbe borul a közösségi média

Az alapítvány adománygyűjtése révén pedig az AUTTALENT 2021 – Együtt a tehetségekért” tehetséggondozó program elindítását támogathatjuk.
Tavaly óriási érdeklődéssel zárult, idén pedig folytatódik az alapítvány #éniskékvagyok kezdeményezése, amely során nemcsak Magyarország ismert épületei borulnak az autizmus színébe, vagyis kékbe április 2-án, de számos hazai hírességet is felkérnek valamilyen kék ruhadarab viselésére, felhívva a figyelmet az autizmus világnapjára, követőiket is erre biztatva ezzel. A felhíváshoz bárki csatlakozhat saját közösségimédia-felületén, akár már TikTokon is, egy kép vagy videó feltöltésével, melyben megjelenik a kék szín, a poszt leírásában pedig az #éniskékvagyok hashtag.

A világnap alkalmából Facebook-profilképeink módosítására is lehetőség van az alapítvány által elkészített keretekkel, hogy ezzel is kifejezzük szolidaritásunkat az autizmusban érintettek felé.
Az Együtt az Autistákért Alapítvány 2021-ben életre hívja az „AUTTALENT 2021 – Együtt a tehetségekért” elnevezésű tehetséggondozó programját is, ahova olyan autizmus spektrumzavarral élő gyermekek, fiatalok jelentkezését várják április 2-től, akik valamilyen kiemelkedő képességgel, tehetséggel rendelkeznek a zene, a képzőművészet, egyéb művészeti ágak (mozgókép, fotó stb.), a sport, a tudomány, a kutatás/fejlesztés/innováció vagy a számítástechnika területén.

autizmus világnapja
Kép forrása: Együtt az Autistákért Alapítvány

Még a hamburger is kék lesz

A kampány részeként az alapítvány Labrosse Dániel kortárs művésszel és a Dorko csapatával kollaborált, ennek az eredménye az első #KékSzív T-Shirt Pop-Up kollekció, melyben három különböző grafikával ellátott pólót találunk, és melyek megvásárlásával a tőkealap növeléséhez járulhatunk hozzá. Ezen felül a márka tavaszi-nyári cipőújdonságával, a DRK Ultralight modell kék színű változatával is a nemes ügyet segíthetjük, minden megvásárolt kék lábbeli árából 10%-ot ajánl fel a divatmárka a program részére.
„A #KékSzív T-Shirt Pop-Up kollekció számára készített grafikáimban is megjelennek a védjegyemnek számító tömegrajzok, amelyek tökéletesen illeszkednek az alapítvány hitvallásához, ezekkel a rajzokkal ugyanis azt szeretném kifejezni, hogy mindannyian különlegesek vagyunk, másban van tehetségünk, de ennek ellenére – vagy éppen ezért – tudunk egy nagy egészet alkotni a társadalomban” – mondta Labrosse Dániel.
Az Együtt az Autistákért Alapítvány célkitűzéséhez a WOLT is hozzájárul, akik rendhagyó módon a mobilapplikációjukon belül létrehoztak egy külön shopot, ahol Kék Szív kitűzők és pólók vásárlására van lehetőségünk egész áprilisban. A gyűjtésben a Bamba Marha Burger és több hazai étterem is részt vesz: a Bamba Marha kínálatából áprilisban kék bucival rendelhetjük meg a szezonális Együtt Burgert, amelynek árából 500 forintot fordítanak a program alapjának a növelésére, továbbá Kék Szív kitűzőkkel egészíthetjük ki a rendelésünket, csak úgy, mint a PadThai Wokbar-hálózat, a Donna Mamma Pizza Napoletana, a Trattoria Pomo D’oro, a Gastronomia Pomo D’oro, a D.O.C Vino Bar és a Tokio éttermeknél. Az összefogáshoz további éttermek is csatlakozhatnak a WOLT felületén.

„A Bamba Marhánál fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, ezért is támogatjuk áprilisban az Együtt az Autistákért Alapítványt a havi ajánlatunkkal. Az Együtt Burger különleges zsömléje is ezt az együttműködést tükrözi, hiszen formabontóan izgalmas kék színével emlékeztet mindenkit az ügy fontosságára” – tette hozzá Jancsa Jani, az Együtt Burger megálmodója.

bamba marha
Kép forrása: Bamba Marha Burger


Az átfogó kampány célja, hogy az autizmusról ne csak április 2-án essen szó, hanem egy teljes hónapon át edukálják a társadalmat, és felhívják a figyelmet az autizmus spektrumzavarban érintett gyerekek és fiatalok problémáira.
„A tavalyi sikeres Kék Szív kitűzőkampány bebizonyította számunkra, hogy az igazán kreatív ötletekkel tudjuk a leghatékonyabban érzékenyíteni az embereket, így most is arra törekedtünk, hogy minél egyedibb megoldásokkal tegyük színessé, kékké az április hónapot. Bízunk benne, hogy rövid időn belül hagyományt teremtünk, és az április minden évben az autizmus spektrumzavarral élők támogatásáról fog szólni, és hogy minél többen tudnak valamilyen módon csatlakozni a kezdeményezéseinkhez” – fűzte hozzá Gubcsó Balázs, az Együtt az Autistákért Alapítvány stratégiai és operatív vezetője.

Forrás: Együtt az Autistákért Alapítvány

Borítókép forrása: