Barion Pixel Így lesz nyűgből családi program a nagytakarítás (x) – Coloré

Így lesz nyűgből családi program a nagytakarítás (x)

2021. 04. 05.

A takarítás az utolsó dolgok között van, amit szórakoztatónak gondolunk, de van az az eszköz, aminek a segítségével ez gyerekjáték!

Hacsak nem vagyunk rend- és takarításmániások – mint a japán Marie Kondo, aki praktikus tippjeinek és trükkjeinek köszönhetően egyenesen világsztárrá avanzsált –, a nagytakarítás hallatára valószínűleg nem dobban meg boldogan a szívünk. Márpedig, ha tetszik, ha nem, ez is hozzátartozik a tavaszi megújuláshoz.

Összegyűjtöttünk pár ötletet ahhoz, hogy ne szükséges rosszként kelljen erre az eseményre gondolni, és ne csak az anyukák feladata legyen az otthon és az udvar rendbetétele.

karch 2

Készítsünk napirendet

Jó, ha előre eltervezzük, hogy mikor melyik helyiségeknek fogunk neki, és nem próbálunk mindennel egy nap, vagy egy hétvége alatt végezni: ennek csak stressz és kapkodás lenne a vége. Inkább osszuk be az időnket, iktassunk közbe jutalomszüneteket is, és legyen egy jelölőnégyzet a listánk sorainak végén, ahová jó nagy pipákat rajzolhatunk, ha kész lettünk egy-egy feladattal.

Használjuk a megfelelő eszközöket

Ha van kertünk vagy udvarunk, akkor bizony azt is szükségszerű betervezni a munkálatokba, hiszen az őszi-téli időjárás miatt könnyen elkoszolódhat a kinti járólap, a kerítés, a korlátok vagy éppen az átlátszó teraszlefedés, hogy a kerti bútorokról ne is beszéljünk. Ezeket ugyan a kerti slaggal is megtisztíthatjuk, de érdemes professzionálisabb eszközöket használni, amelyekkel sokkal gyorsabban és hatékonyabban végezhető el a munka. A Kärcher Smart Control nevű magasnyomású mosói például pont ilyenek, és nem kell takarítóbrigádot hívnunk azért, hogy tisztára varázsolják a házunk táját. Ezeken három fokozat is beállítható, így a kőtől kezdve az autón vagy biciklin át a dísztéglákig nagyjából bármilyen felületet tisztíthatunk velük.

Kellemest a hasznossal

Ha vannak a családban gyerekek, akik elég nagyok ahhoz, hogy segítsenek, akkor mindenki kiveheti a részét a feladatokból – persze, nem egyből a sütőtisztítást kell az általános iskolásra bízni, ám apróbb feladatokat, például a társasjátékos polc rendberakását ő is ügyesen el tudja végezni. Sőt, akár a kinti takarításba is bevonhatóak a vízzel szívesen játszó csemeték: a magasnyomású mosó ugyan nem vízipisztoly, de ezzel is kitűnően lehet célozni, így a kellemest összeköthetjük a hasznossal, vagyis a játékot a munkával, s már lehet is segíteni Anyának lemosni a kistesó babakocsiját vagy éppen az ősszel a garázsban felejtett rollert.

Szervezzünk versenyt!

A takarítás az utolsó dolgok között van, amit szórakoztatónak gondolunk, hiszen inkább nyűg és leküzdendő feladat – de ha kilátásba helyezünk egy díjat a végére, máris máshogy állunk hozzá. Egymás elleni családi mérkőzés lehet például, hogy ki tudja tisztábbra varázsolni a saját bringáját vagy a járda egy-egy szakaszát.

Hívjuk segítségül a technikát!

A technológiai fejlődés ma már szinte naponta meglep minket valamilyen új vívmánnyal, a háztartások automatizálttá, sőt intelligenssé válnak, és mindannyiunk otthonában van egy-két olyan okoseszköz, ami megkönnyíti a mindennapokat. Miért ne lehetne a takarítás is könnyebb általuk? A már említett Smart Control az első okostelefonnal csatlakozó mosó a hazai piacon, amelynek Home&Garden nevű applikációja segítségével tippeket is kaphatunk az épp takarítandó felületről vagy az optimális nyomásszint beállításáról, így nem kell előtte átböngészni az internetet vagy szakkönyveket vásárolni. Ezzel hatékonyabban takaríthatunk, és elkerülhetjük az esetleges rossz használatból adódó bakikat is.

Kärcher tavaszi akció

Mi készen állunk a tavaszi nagytakarításra. És Te? Kattints, nézz körül, és szerezd be az ehhez szükséges eszközöket a 2021-es tavaszi akción belül!
https://www.kaercher.com/hu/tavaszi-akcio-2021.html
Közel 40 háztartási készülék és még számos tisztítószer és tartozék közül válogathatsz, kedvezményes áron.