Barion Pixel Hűtlenség – lehet azzal együtt élni? – Coloré

Hűtlenség – lehet azzal együtt élni?

2020. 11. 23.

A megcsalás kategóriájába mindenkinek más tartozhat bele. Már a kapcsolat legelején érdemes ezt tisztázni.

A csók elcsattanása sem szívderítő annak, aki megtudja, hogy párja rajta kívül tette meg valakivel. Mégis a megbocsátható kategórián belül mozog egy csók, de a mással megélt intim együttlét már nem. A legtöbben ezt értjük megcsalás alatt. Több ok vezethet el idáig, de általában az egymástól való eltávolodás — mind testileg, mind lelkileg — segíti hozzá a megcsaláshoz a párokat. A megcsalás lehet egyszeri alaklom, amely így is megronthat és meg is szakíthat kapcsolatokat, vagy pedig a megbocsátás jegyében azon át tud lendülni a pár. A hűtlenség azonban jelen lehet az egyén életében olyan szinten is, hogy az rendszeressé válik. Ezt nevezik többszerelműségnek. Létezik, hogy egy ember egyszerre ne csak egy, de akár kettő vagy annál több embert szeressen?

Hutlenseg 1

A többszerelműség, poliamória

A kapcsolatból kitekintgetők javára igaz az, hogy olyan személyek társaságát keresik, akik maguk is kapcsolatban vagy házasságban élnek. A nőkre inkább igaz ez, a férfiak azonban sokkal szívesebben csalják meg társukat egy egyedülálló személlyel. A megcsalás vezérlője leginkább az érzelmi elhanyagolás, ebből eredően pedig a testi érintkezés minimális jelenléte vagy megszűnése. A megélt elhanyagoltság irányíthatja egymás mellé az amúgy kapcsolatban, házasságban élőket. Később ez annyira rabul ejtheti a hűtlenkedőt, hogy beleszeret a harmadikba. Ahogy telik az ember felett a kor, úgy szabadabban élhet meg minden érzelmet, akár a megcsalást is. Nem minden hűtlenkedés eredménye az, hogy a felek egymásba szeretnek. Amint a másik fél az addig pusztán testi kapcsolatnak vélt együttléteket az érzelmek síkjára kívánja emelni, úgy a másik abból kifordulhat. Ez leginkább a férfiakra jellemző.

 

A nők és a titkos kalandok

Kutatásokat végeztek annak érdekében, hogy erre a kérdésre megtalálják a választ. Ha a megcsalást a férfiak hibájának tartottuk eddig, felejtsük el. A nőket ugyanúgy vonzhatja egy titkos kapcsolat. Ez főleg akkor igaz, ha az az élet, amelyet jelenlegi párjával képvisel, nem adja meg mindazt, amire vágyik. A házasság, a férj és a közös gyerekek megléte nem engedi (engedné), hogy egy nő kikacsingasson a kapcsolatából, éppen ezért annyira vonzó egy titkos kaland.

Hutlenseg 2

Egyszerűbb lenne

A kutatásban résztvevő, a kapcsolatukból alkalmanként, esetleg rendszeresen kitekintő személyek azt mondták, hogy az élet sokkal bonyolultabb monogám párkapcsolatban. Akkor lenne igazán jó és egyszerű az élet, ha az ember egyszerre több kapcsolatot is ápolhatna, mind érzelmi, mind szexuális síkon. Aki azonban gondolkodott már azon, hogy alkalmanként jó lenne más mellett lenni, mégis úgy vélekedik azt, hogy a többszerelműség nem lenne kivitelezhető számára.

 

A házasok elnézőbbek

A kapcsolatok olyan különbözőek, mint az emberek. A tűréshatár mindenkinél más. A megcsalás nem feltétlenül jelenti a kapcsolat befejezését. A hosszabb ideje házasságban élők hajlamosabbak arra, hogy a hűtlenség okát megbeszéljék, megbocsájtsanak és tovább éljenek közösen ugyanúgy, mint a megcsalás előtt.