Barion Pixel Helen Mirren üzent a színházi világnap alkalmából – Coloré

Helen Mirren üzent a színházi világnap alkalmából

2021. 03. 27.

1962 óta március 27-én tartják a színházi világnapot, melyet akkor a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) bécsi közgyűlése fogadott el.

A világnap tiszteleg a színészek, a színházi dolgozók előtt, célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet és a kultúra fontosságára. A tavalyihoz hasonlóan idén is online kerülnek majd megrendezésre a tervezett programok.

Helen Mirren
Forrás: Youtube

Minden évben egy-egy színházi ember üzenete határozza meg a világnap témáját, idén ez alkalomból a csodás angol színésznőt, Helen Mirrent kérte fel az ITI, hogy üzenjen a világnak.

Nagyon nehéz időszak volt ez az előadóművészet számára, és rengeteg színész, technikus és színházi szakember küzd most is egy olyan szakmában, amelyet alapvetően bizonytalanság jellemez. Talán pont ez az állandóan jelenlevő bizonytalanság tette őket képessé arra, hogy bölcsességgel és kitartással vészeljék át ezt a világjárványt. Képzelőerejük megmutatta magát ezek között az új körülmények között, újító, szórakoztató, és megindító módokon léptek kapcsolatba a közönséggel, mely nagyrészt az internetnek köszönhető. Az emberek azóta mesélnek egymásnak történeteket, mióta csak a Földön vannak, és a gyönyörű színházi kultúra addig életben is fog maradni, amíg mi is itt vagyunk. Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek és rendezők kreativitását nem lehet elfojtani, és ez a nem is olyan távoli jövőben új erőre fog kapni, virágozni fog, és új értelmet nyer majd a világ, amiben élünk. Már alig várom!

Ha nektek is hiányzik a színház, akkor az online közvetítéseket javasoljuk átböngészésre, hiszen a legtöbb budapesti színház, rajtuk kívül pedig számos vidéki színpad élt az internet adta lehetőségekkel, és rengeteg előadást megnézhettek élőben vagy felvételről.