Barion Pixel Hány békát kell megcsókolni, míg megérkezik Az Igazi? – Coloré

Hány békát kell megcsókolni, míg megérkezik Az Igazi?

2021. 03. 26.

Matematikusok számolták ki, melyik a tökéletes kor a nagy szerelemre.

Valószínűleg emlékszel még a gyerekkori fellángolásokra, a tinikori randikra és a hatalmas szerelmi bukásokra, és arra is, hogy mikor érezted először azt, hogy úgy igazán belezúgtál valakibe. Érthető, ha sosem felejted az első csúnya szakításodat, és az is, ha van olyan pasi, aninek már ezer éve a nevére sem emlékszel, annyira jelentéktelenné vált, pedig ígéretesnek indult a kapcsolat.

Na, és valld csak be, hányszor hitted azt, hogy most már tényleg „ő az igazi”? Egyáltalán nem meglepő, ha többször is. Nem ismeretlen jelenség ez, olyannyira, hogy a szerelmet tudományos alapon kutatók is sokat foglalkoznak azzal, hogy van-e olyan, hogy igazi, és mikor érkezik meg az ember életébe.

Úgy fest, itt van a válasz.

szerelem
Kép forrása: Pexels

Dr. Hannah Fry matematikus kutatásából kiderült, melyik az az életkor, amikor a matematikai számítások, statisztikák, minták és algoritmusok szerint megtalálja az ember a mindent elsöprő szerelmet.

A gyakorlat azt mondja, hogy egy ember általában több partnerrel randizik élete során, mielőtt felhagy a találkozgatásokkal, és megállapodik a legjobb választásnál. A matematika szerint kapcsolataink első 37 százalékánál (azaz nagyjából az első három partnerünknél) nagyon csekély az esélye az örök szerelemnek, így a 15 és 27 éves korod között megismert randipartnerek közül nagy valószínűséggel egyik sem lesz életed párja.

27 és 35 éves korod között már tudatában vagy annak, hogy milyen a felhozatal a randi piacon, visszanézhetsz előző 12 éved sikeres és sikertelen húzásaira, és tapasztalataidra, tudod, hogy mik az elvárásaid. Minél többet randizol 27 éves korod alatt, annál jobban össze tudod hasonlítani az adatokat, és annál nagyobb az esélyed rá, hogy 27 és 35 éves korod között a nagy szerelem rád találjon a kutató szerint. Addigra érettebb, tapasztaltabb, realisztikusabb vagy, sokkal könnyebben tudod mérlegelni az érveket, és az érzéseidet is valósabban éled meg. Dr. Fry azt is elárulta, hogy 27 és 35 év között szinte mindenki megtalálja a szerelmet, így jó ha tudod, a te herceged is már úton van feléd, vagy épp már vele élsz!

Forrás: ideas.ted.com
Borítókép forrása: Pexels