Barion Pixel Szellemjárta hotelek Angliában: meg mernéd látogatni őket? – Coloré

Szellemjárta hotelek Angliában: meg mernéd látogatni őket?

2022. 05. 11.

Anglia számtalan dologról ismert. Ahogy Hugh Grant mondta az Igazából szerelemben: ,,itt van otthon Shakespeare, Churchill, a Beatles, Sean Connery, Harry Potter, David Beckham jobb lába – és a bal lába is, ha már itt tartunk”. Egy dolgot felejtett ki csupán: a szellemeket, akik rendkívül aktívak arrafelé.

Érdekes, hogy ugyan az emberek többsége tart a szellemektől, sőt, létezésüket merőben elutasítja, Angliában mégis turisztikai ipar épült a szellemektől való alaptalan – vagy éppen megalapozott – félelmekre. Több formában is megjelenhetnek, akár csontvázként vagy lebegő alakként, de különböző szagok vagy zajok is árulkodhatnak szellemek jelenlétéről.

Anglia bővelkedik szellemekben és ezáltal szellemjárta helyekben is. Kastélyok, egyetemek és hotelek őrzik egykor volt emberek emlékét. Ezúttal annak jártunk utána, hogy melyek az ország legfélelmetesebb hoteljei, amik köztudottan nem csak élő emberek által közkedvelt turista célpontok.

London – Langham Hotel

A Regent’s Parktól nem messze található hotel szobáinak árát jelentősen emeli, hogy szellemek tanyáznak falai közt. Állítólag egy egykori német herceg kísért az impozáns épületben, így gyakran előfordul, hogy a hőmérséklet egyik pillanatról a másikra leesik egy-egy szobában. A valaha volt nemes kivetette magát a londoni hotel legfelső emeletének egyik ablakából, ám valamiért annyira ragaszkodik az épülethez, hogy visszajár. Elmondások alapján kedvenc helye egy negyedik emeleti ablak, ahol ácsorog, és figyeli a járókelőket. Nem ő azonban az egyetlen visszatérő: a BBC egyik bemondója a 333-as szobában ébredt arra, hogy egy viktoriánus ruhába öltözött alak lebeg felette. A legenda szerint egykor egy orvos ebben a szobában végzett a feleségével, majd saját magával is.

Egy egykori német herceg kísért az impozáns épületben
Egy egykori német herceg kísért az impozáns épületben / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Liverpool – Adelphi Hotel & Spa

Liverpool nemcsak a Beatles-ről ismert, hanem az egyik hoteljében zajló szellemtevékenységről is. Tom Slemen, szellemkutató és író szerint az Adelphi Anglia legjobban kísértett hotele. Ennek egyik oka a Sefton szoba, ami kiköpött mása a Titanic dohányszobájának. Egyszer itt tartott előadást, amikor három, tengerésztiszt egyenruhába öltözött férfi ácsorgott a szoba másik végében. Egy ott dolgozó úgy tudja, hogy az egyik szellem Edward Smith hajóskapitány szelleme. Mr Smith-en kívül a beszámolók szerint az alagsorban egy idős hölggyel futhatunk össze, míg egy 15 éves kifutófiú szelleme inkább a recepción aktív. 1961-ben beszorult a felvonóba, és nem jutott ki élve, így a mai napig kering a hotelben és néha arrébb teszi a vendégek csomagjait.

A Titanic egykori kapitányának szelleme kísért a hotelben
A Titanic egykori kapitányának szelleme kísért a hotelben / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Rye – The Mermaid Inn

Rye Anglia déli részén, a tengerparttól nem messze fekvő kis város. A 13. században leginkább kalózok kikötője volt, így történelme meglehetősen gazdag. A Mermaid Inn már ekkor is létezett: alapjait 1156-ban rakták le, és a ma látható pince még ebből az időből származik. Az épületet megrongálta a történelem, ennek ellenére, amit látunk 1420-ban épült, majd a 16. században kapott egy kis tudor stílusú csinosítást. A hotelt a 18. században előszeretettel használták csempészek, és közülük öt örökre ott ragadt. Ne lepődjünk hát meg, ha az éjszaka közepén megmagyarázhatatlan hangokat hallunk. Ugyan a hotel tulajdonosa, aki több, mint negyven éve dolgozik a falak közt még semmit nem tapasztalt, de elmondása szerint több vendég rohant ki sikítva a szobájából.

A hotel tulajdonosa semmit nem érzékelt még, nem úgy a vendégei!
A hotel tulajdonosa semmit nem érzékelt még, nem úgy a vendégei! / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Chillingham – Chillingham kastélya

Az Észak-kelet Angliában található Chillingham kis faluja csupán száz főt számlál, mégis az egyik legizgalmasabb kastélyt tudhatják magukénak Angliában. Már a belseje is árulkodik arról, hogy nem mindennapi helyen járunk: olyan, mintha a középkorba utaznánk vissza. A hotel látogatói többször is beszámoltak különös tapasztalatokról, így már kifejezetten olyanoknak szerveznek túrákat, akik a szellemek miatt látogatnak a faluba. A kastélyban nyolc apartman található, így akik igazán utána akarnak járni a szellemeknek, kényelmesen kivárhatják, míg találkoznak eggyel.

A középkort idéző tér Anglia egyik legkisebb falujában található
A középkort idéző tér Anglia egyik legkisebb falujában található / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

York – Dean Court Hotel

Yorkot nemcsak Anglia, hanem Európa egyik legszellemjártább városaként tartják számon. A városban a kocsmák és a hotelek vendégei is tudnak mesélni, ám az egyik legismertebb hotel ezek közül a Dean Court névre hallgató. A központban található létesítmény 1850 körül épült, és egy római katona szelleme az állandó lakója. A beszámolók szerint az alsó és a felső emeleten is meg-megjelenik, ám azt senki nem tudja, hogy pontosan ki volt, és hogy mit keres a falak között. A pince sem áll üresen: viktoriánus ruhába öltözött takarítónőt szoktak látni, aki a szomszédos épület egykori szolgálója volt. A 36-os szobába nem sokan mernek betérni, ugyanis a legendák szerint furcsa dolgokat tapasztalnak azok, akik ott szállnak meg: úgy érzik, hogy valami láthatatlan erő lenyomja őket az ágyra.

Yorkot Európa egyik legszellemjártább városaként tartják számon
Yorkot Európa egyik legszellemjártább városaként tartják számon / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Anglia mindenképpen izgalmas hely, nemcsak a városnézőknek és a természetjáróknak, hanem a szellemvadászoknak is!