Barion Pixel Stewardessek osztották meg titkaikat a repülőkről – Coloré

Stewardessek osztották meg titkaikat a repülőkről

2021. 05. 17.

Nagy titkok tudói a légiutas kísérők. Egy internetes fórumon megszellőztettek ezek közül néhányat.

Ha imádsz utazni, és általában repülővel teszed, akkor jó, ha mostantól egy-két titok leleplezése után egy kicsit jobban odafigyelsz, főleg a higiéniás dolgokra. A stewardessek szerint ugyanis valóban a repülés a leggyorsabb és legbiztonságosabb közlekedési mód, de azért jó, ha tisztában vagy azzal, hogy milyen hiányosságai vannak a gépeknek.

Teát, kávét soha ne kérj!

Ha szükséged van a koffein adagodra, mindenképp a reptéren fogyaszd, sőt, a terminálban vásárolj inkább plusz egy dobozos kávét. Semmiképp se a gépen kérj vízzel készíthető forró italokat, ugyanis egy nagy tartályban tárolják a repülőn a vizet, és nagyjából a múlt században mosták ki ezeket a tartályokat legutóbb. A Redditen egy stewardess elárulta, ő soha, semmilyen körülmények között nem iszik a gépen abból a vízből.

Ne vedd le a cipőd!

Jobb, ha inkább fent marad a lábbelid ülve is, viszont ha mosdóba mész, azt még véletlenül se mezítláb tedd. A gépeket mindössze havonta egyszer takarítják át úgy igazán alaposan, el sem akarod képzelni az egyik fórumozó légiutas kísérő szerint, hogy mennyire koszos középen az a sáv, ahol ők közlekednek.

Pokróc? Köszi, nem!

Szoktál pokrócot és takarót kérni? Nos, van egy rossz hírünk: ezeket bizony nem mossák ki minden utas után a fapados járatokon.

Legiutaskisero
Kép forrása: Giphy

Inkább ne faggasd őket, merre jártok épp!

A stewardessek rendszeresen megkapják a kérdést, mennyi van még az útból, és nagyjából melyik város felett repül a gép. „Általában fogalmunk sincs, ezért nem szeretjük, ha erről kíváncsiskodnak” – írta a Redditen egy szakmabeli.

A mosdó három nagy szabálya

  • Észreveszik a stewardessek, ha az emberek kettesével mennek be az apró fülkébe, de nem szólnak.
  • A hajlakk fújása beindíthatja a füstérzékelőt.
  • Igen, az elektromos cigi is tilos a mosdóban.
Stewardess
Kép forrása: Giphy

Sosem mondják el a késés igazi okát

Általában valami megnyugtató megfejtést mondanak a profi stewardessek, mikor az utasok megkérdezik, miért indul később a gép, mert sokszor, ha az igazi okot árulnák el, pánik alakulhatna ki.

Fontos a szimpátia

„Ha köszönés nélkül szállsz fel a gépre, akkor a te sorodhoz jut utolsónak a kaja” – súgta meg az egyik stewardess az internetes fórumon. Elég logikus.

„A tréningünk anyagának 98%-át reméljük, hogy sosem kell használnunk”

A stewardesseket elképesztő vészhelyzetekre is kiképzik, ebből áll a tanulási folyamat legnagyobb része, és remélik, hogy ezt a tudást soha nem kell majd használniuk.

Muszáj elmondaniuk, hogy kapcsold be az övedet

Nem személyes piszkálás, hogy rád szólnak a biztonsági öved miatt. Azért teszik meg, mert őket bírságolják meg, ha az utasok nincsenek bekötve, mikor a jelzés aktív.

Repules
Kép forrása: Giphy

Nem igazi a hőállítás

Ha megkéred a légiutaskísérőt, hogy állítsa melegebbre a hőmérsékletet, úgy fog tenni, mintha beállította volna, de valójában nem teheti, hiszen nem véletlenül van annyira hideg minden járaton. Például azért, mert ha a gép turbulenciába kerül, mindenképp hidegre van szükség technikai okokból.

Borítókép forrása: Freepik