Barion Pixel Öt csodaszép, kihagyhatatlan nemzeti park Európában – Coloré

Öt csodaszép, kihagyhatatlan nemzeti park Európában

2021. 05. 24.

Bizony, van honnan szemezgetni, ha kontinensünk természeti értékeit szeretnénk megismerni – alig várjuk, hogy újra utazhassunk.

Európában közel négyszáz, szebbnél szebb nemzeti parkot találunk, melyekből Magyarország tízzel veszi ki a részét. A kontinens legelső ilyen parkjai – mindjárt kilenc – 1909. május 24-én alakultak meg Svédországban, azzal a ma is érvényes céllal, hogy megőrizzék az utókornak a területükön található természeti, kulturális értékeket, a növény- és állatvilágot. Az azóta eltelt több, mint száz évben gyorsan gyarapodott a védettség alatt álló területek száma és egyre népszerűbb úticélként már Párizs macskaköves utcáival, Róma és London történelmi látnivalóival vetekszenek. A koronavírus-járvány talán azt is hozta magával, hogy az emberek kicsit többet szeretnének majd a természetben lenni, megbecsülni, amit a Föld adott nekünk. A temérdek parkból nem tudnánk összeállítani egy toplistát, hiszen mindegyik másért szép és különleges, ezért kiválasztottunk belőlük öt látogatásra érdemeset.

Triglavi Nemzeti Park, Szlovénia

triglav
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Déli szomszédunk egyetlen nemzeti parkja a Júliai-Alpok vonulatánál található, és itt van a Triglav-hegy is, ami a hegymászók kedvence, és egyben Szlovénia legmagasabbja. A park területén sok szakadékot és szorost lelhet fel a túrázó, a számos kis hegyi patak mellett két nagyobb folyó is – a Szava és a Soča. Tavakból sincs hiány, itt találjuk például a Bohinji-tavat is.

Bellunói Dolomitok Nemzeti Park, Olaszország

Colle,santa,lucia,,dolomites,(belluno,,italy).,panorama.
Colle Santa Lucia. Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A Dolomitok (melyek az őket alkotó mészkőfajtából, a dolomitból kapták nevüket) az Alpok egyik hegycsoportja Észak-Olaszországban, melynek legnagyobb része Belluno megyében terül el, erre utal a park neve is. Megannyi sebes sodrású patak, tiszta vizű tó, városka található itt, a turisták pedig évente két időszakban rohamozzák meg – lejtőinek köszönhetően egyszer a síszezonban, nyáron pedig a sziklabércek és hágók miatt a hegymászók érkeznek ezrével.

Vatnajökull Nemzeti Park, Izland

vatnajökull
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Izland legnagyobb nemzeti parkja az ország területének 13%-át teszi ki, nevét a Vatnajökull gleccserről kapta. Egy Trónok harca-utalással élve itt találkozik a tűz és a jég, hiszen vulkánok magasodnak a területen. Az alacsonyabb fekvésű részek egész évben látogathatóak, a magasabb tájak viszont csak a nyári hónapokban, és akkor is csak egy arra alkalmas járművel. A lélegzetelállító panorámát azonban mindenképp megéri megnézni.

Szász Svájc Nemzeti Park, Németország

bastei
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Németország és Csehország határán van a két állam közös nemzeti parkja az Elba folyó völgyében, az egyes oldalakon Szász Svájc és Cseh Svájc neveket viselve. A német terület egyik ékköve Königstein erődje, melyet a Bastille-hoz szoktak hasonlítani. A Bastei nevet viselő sziklaképződményekért és a rajtuk áthaladó hídért minden turista odavan, ami persze a páratlan látványt elnézve nem is meglepő. A park területén megannyi túraútvonal található, de érdemes ellátogatni az Amselsee-hez vagyis a Rigó-tóhoz, és megcsodálni a mellette lévő vízesést. A Bastei-híd és a táj egyébként számos filmben feltűnt már, például a Grand Budapest Hotelben vagy a Narnia krónikáiban.

Sarek Nemzeti Park, Svédország

sarek
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Nagy eséllyel el lehet itt csípni az északi fényt (Aurora Borealis), mely Földünk egyik legegyedülállóbb természeti jelensége. Európa utolsó vadonjaként is emlegetik ezt a területet, mely egyike volt a svédek és a kontinens legelső parkjainak. Itt tényleg minden megvan, amit a zord svéd tájhoz kapcsolunk gondolatban: hómezők, hegyi patakok, gleccserek. Nem sok turistajelzést találunk itt, ellenben annál több őslakos számit és rénszarvast. A gyakorlott túrázót azonban ez nem tántorítja el, mert a táj mindenért kárpótolja.