Barion Pixel Marrakesh feledhetetlen csodái – Coloré

Marrakesh feledhetetlen csodái

2021. 04. 29.

Nem is lehet csak egyet vagy kettőt kiemelni, annyi látványosságba futhatunk Marokkó fővárosában. Képtelenség az 1001 északai meséinek ellenállni a nyüzsgő helyszínen.

Kezdhetném az írást a turistacsapdákkal, a veszélyekkel, vagy épp azzal, hogy hányszor sikerült elesnem papucsban az utcán az össze-vissza kilyukadt betonon, de ezeket mind két perc alatt feledtette a 1001 éjszaka mesevilága, ami egy röpke 5 órás repülőútra van Budapesttől.

Jemaa el-Fnaa

A Budapest-Marrakesh járatról leszállva csak egy fél órát kellett a káoszos forgalomban forgalomban vezetni, és máris a Jemaa el-Fnaa főtéren kapkodtam a fejem. Ha csak egyetlen órám lenne most Marokkóban, akkor nagy valószínűséggel pont ide mennék most is vissza, ugyanis az ezerarcú teret napok alatt sem tudtam megunni.

A bazársor, azaz a Souk Semaine kezdete, a kígyóbűvölők, festők, narancslé facsaró kocsik, teraszos étteremek köpontja a főtér, ahol a legbátrabbak a street food kínálatot is kipróbálhatják.

Nappal csak néhány gyümölcsöt áruló mozgó büfé áll a téren, illetve a kávézók vannak nyitva, de késő délutánra megtelik emberrel, és éjjelig van mit csinálni. A nagy séta lezárásaként érdemes az egyik magas teraszra kiülni vízipipázni, ahogy a helyiek, és alaposan megfigyelni, mi zajlik az éjjel éber téren.

Marokko
Kép forrása: Unsplash

Vízipipa helyett akár egy menta tea és elképesztően cukros süti kombináció is ajánlott egyszeri kipróbálásra – de csak, ha nem diétázol. A menta tea egyébként hiába forró, pont, mint a marokkói klíma, a helyiek éjjel-nappal isszák, és tényleg jól esik a melegben is.

marokkó
Kép forrása: Coloré

A Souk Semaine kilométer hosszú bazársorában a lámpákat nézegetve tényleg azt hiszed majd, hogy az Aladdin csodavilágába érkeztél, és a fűszerek illetve a parfümök illata pont erre a gondolatra segít rá.

marokkó
Kép forrása: Coloré

Jardin Majorelle és Jardin Secret

Marrakeshben több híres és látványos kertet is találsz, ahol látványos, egzotikus kaktuszokat vehetsz szemügyre, illetve pálmákat és más fákat, amik csodásan mutatnak az építészeti remekművek és azok élénk színei között. A két legnevezetesebb botanikus néznivaló a Jardin Secret, és a Jardin Majorelle.

marokkó
Kép forrása: Coloré

A Jardin Secret gyorsan körbejárható, és csempéi, valamint a rengeteg zöld szín miatt emlékezetes, a Jardin Majorelle pedig nem véletlenül lett Marokkó egyik emblematikus helye, hiszen tényleg feledhetetlenek a vibráló kék árnyalatok és a növényzet.

Ritka, hogy kevesen vannak, de abszolút érdemes várni a sorodra, még a kék épületnél is, amit általában bloggerek hada rohamoz meg.

Riadok mindenhol

Ha Marrakeshben jársz, és autentikus marokkói élményre vágysz, semmiképp se sima hotelben szállj meg – nincs is igazán sok belőlük – hanem egy tradicionális riadban. A riadok középen nyitott házak, a kert felett tető nélkül, de fedett szobákkal Lényegük, hogy a palotaszerű házakban van kert, közös helyiségek, na, és elmaradhatatlan a medence is.

Marrakesh
Kép forrása: Unsplash

A riadoknak vannak közös helyiségeik is a közös medencén kívül, impozáns csempék mindenhol, és látványos növényvilág, számos privát szoba, és a legtöbbön tetőterasz is található, ahol a délutáni, nem annyira forró órákban kedvedre napozhatsz, vagy épp beláthatod Marrakesh városát, egyszínű, narancssárga épületeit.

A riadokba egy teára, kávéra is érdemes betérni, nem csak megszállni, különleges élmény úgy zárt térben lenni, hogy közben mégis félig a szabadban vagy.

marokkó
Kép forrása: Coloré

La Mamounia

Marrakesh sokszínűségét jól megmutatja a régi, tradicionális épületekkel teli belváros, azaz a Medina és a kintebb elhelyezkedő plázák, luxusszállodák, modernebb elrendezésű városrészek közti nagy különbségek.

A lovaskocsis közlekedés és a szegényebb városrészek szinte közvetlenül a luxuspaloták mellett találhatóak, így nem is kell meglepődni, ha egy lovaskocsi fillérekért visz el a luxusplázába, de azon sem, ha az utcán valaki 10 ezer forintnyi dínár értékében szeretné megmutatni, merre van, amit keresünk.

marokkó
Kép forrása: Coloré

A nyüzsgő, sokszínű medinától kicsit kintebb helyezkedik el a La Mamounia nevű hotel, amit azoknak feltétlenül meg kell néznie, akik rajonganak a különleges épületekért. Az elit szálláshelyre csak hosszú ruházatban, zárt cipőben engednek besétálni, teljes csendben, és bár engedik, hogy bármelyik étteremben elfogyassz egy ebédet vagy italt, az oszlopcsarnokba például esélytelen a bejutás. A hotelkomplexum hagyományos marokkói dizájnelemeket mutat be, modern köntösben.

marokkó
Kép forrása: Coloré

Marrakeshben legalább 3 napot érdemes eltölteni, de akár egy hetes tartózkodásra is alkalmas, annyi látnivalót találsz. Ha pedig már egy hétre ott vagy, autóval érdemes néhány környező várost is megközelíteni, vagy épp egy sivatagi túrára benevezni, de ezt már egy másik cikkben meséljük el…

Borítókép forrása: Unsplash