Barion Pixel Kitörhet a Szent Anna-tó vulkánja? – Coloré

Kitörhet a Szent Anna-tó vulkánja?

2021. 03. 20.

Ha Erdély, akkor Szent Anna-tó – Közép-Kelet-Európa egyetlen vulkanikus krátertavát majdnem minden turista célba veszi, aki Székelyföldre látogat.

Az utóbbi időben rendszeresen foglalkozik a média a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjával, miután kutatások során bebizonyosodott, hogy a krátertó alatt meglepően sok fortyogó magma található, s ezáltal az aktívnak tekinthető. Eddig azért nem volt ez téma szakmai berkekben, mert az egykori tűzhányó becslések szerint mintegy 30 ezer éve törhetett ki, a geológusok pedig rendszerint kialudtnak tekintik azokat a vulkánokat, amelyek az elmúlt 10 ezer évben nem mutattak semmiféle aktivitást. Mint kiderült, ez téves gyakorlat, hiszen a „békés”, de még magmakásával rendelkező vulkánok is aktiválódhatnak, s ezáltal potenciális veszélyforrássá válhatnak. Persze, ha arra járnánk, attól azért nem kell tartanunk, hogy éppen kirándulás közben következne be a katasztrófa.

SztAnna to 01
Forrás: YouTube

Úszás helyett medveles

A Hargita megyei Csomád-hegység vulkáni kráterében keletkezett tó vize száz évvel ezelőtt a desztillált víznél is kevesebb oldott ásványi anyagot tartalmazott, később azonban a fürdőzők miatt sokat romlott a vízminőség. Bár 2018 áprilisa óta tilos fürödni – ez alól csak különféle, engedélyhez kötött versenyek és rendezvények, na meg persze a környék barnamedvéi képezhetnek kivételt –, az ide látogatókat a parton sétálva is garantáltan lenyűgözi a festői környezetben fekvő turisztikai látványosság.

SztAnna to 02
Forrás: YouTube

Aki extraként macit is szeretne látni, az naplemente előtt két órával, detektívtükrös ablak mögül, légkondicionált lesből figyelheti a Kárpátok ragadozóit. Nincs veszíteni valójuk azoknak, akik időpontot foglalnak a nem mindennapi programra, hiszen az üzemeltetők pénzvisszafizetési garanciát vállalnak: amennyiben a vendég nem látott medvét, vagy valamiért nem érezte náluk jól magát, annak nem kell fizetnie. 

Legendás látnivaló

Azoknak, akiket nem hoz izgalomba a vulkanológia, és inkább a tó történetének a romantikus változatára kíváncsiak, érdemes megismerkedniük Szent Anna legendájával. Eszerint a tó helyén régen egy vár állott, amely egy Anna nevű szépséges környékbeli lány átkának hatására elsüllyedt, és tó keletkezett a helyén. 

Télen-nyáron gyönyörű

„Erdély legköltőibb helyét láttam. Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava…” – írta a helyről Jókai Mór. A Szent Anna tóról Kenéz Aletta Zselyke csíkszeredai műkorcsolyázó közreműködésével imázsfilm is készült.