Hat hátborzongató szellemváros, ha kerülnéd a tömegeket

Afrikától Ázsiáig a világ minden szegletében találunk elhagyatott szellemvárosokat, amelyek még így, lakosok és élet nélkül is sok turistát vonzanak területükre. Te melyiket mernéd meglátogatni közülük?

Pripjaty, Ukrajna

szellemváros utazás turizmus
Egykori óvoda Pripjatyban. Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A “szellemváros” szóra az európaiaknak rögtön Pripjaty ugrik be, ezért is kezdem ezzel a válogatást. Aki a történelemórákról nem, az a két évvel ezelőtti, az HBO által gyártott sorozatnak köszönhetően biztosan tisztában van az atomkatasztrófa után lakatlanná vált város történetével. Az 1970-es években mindössze három kilométerre tőle épült fel a csernobili atomerőmű, melyet hivatalosan Leninről neveztek el, ám az 1986. áprilisában történt baleset után mindenhonnan eltüntették a kommunista vezető nevét, nehogy bárki is kapcsolatba hozza őt a tragédiával. A harmincöt évvel ezelőtt bekövetkezett katasztrófa során emberi mulasztások sorának köszönhetően az erőmű négyes reaktora instabil állapotba került, gőzrobbanás történt, ez tönkretette többek között a hűtőrendszert. A felszabaduló hidrogén és metán berobbant, meggyújtotta a reaktorban található grafitot, ami segített a radioaktív anyagoknak a légkörbe jutni. Azt is tudjuk azóta, hogy a tragédia utáni várakozás és kései segítségnyújtás sem javított a helyzeten, a közeli Pripjaty lakosságát 36 órával a robbanás után kezdték csak el kitelepíteni, így rengetegen közülük káros mennyiségű sugárterhelést szenvedtek el. A lakosok nagy részét – közel ötvenezer embert – buszokkal evakuálták és szállították Kijevbe, majd a később erre a célra megalapított Szlavutics városába, és sosem térhettek haza. Pripjatyban ma már nem él senki, 1990-ben az utolsó, mérésekkel foglalkozó tudósok is elhagyták a területet, mely a hirtelen költözés miatt úgy néz ki, mint egy pillanatkép a múltból – ezt a bátrabbak szervezett túrákon maguk is megnézhetik.

Humberstone, Chile

szellemváros utazás turizmus
Rozsda eszi a COSATAN épületeit Chilében. Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Gyakran hallunk arról, hogy egy-egy történelmi vagy természeti helyszín felkerült az UNESCO világörökségi listájára, és arról is, hogy a veszélyeztetett látnivalók közé sorolják – de ki lehet-e kerülni az utóbbiról? A chilei Humberstone és Santa Laura városoknak sikerült, de miről is ismertek ők, és miért tartoznak a világörökségi helyszínek közé? A chile-i salétromnak nevezett vegyület, a nátrium-nitrát igen értékes, műtrágyában, robbanószerekben, rakéta-hajtóanyagokban használták, és az 1800-as évek végén fedezték fel, hogy az Atacama-sivatagban óriási lelőhelye van. A második világháború alatt aztán még inkább megnőtt a kereslet a salétrom iránt, így az erre a célra felhúzott bányászvárosok, például Humberstone és Santa Laura virágzásnak indultak. A chilei, perui és bolíviai dolgozók e két településen laktak, és munkások ezreiből egy virágzó közösség (pampinos) jött létre. Azonban amikor a háború végeztével már kevésbé volt szükség a salétromra, és szintetikus úton is elő tudták állítani a vegyületet, a COSATAN nevet viselő cég 1958-ban tönkrement. A hetvenes évekre a két város is lakatlanná vált a megszűnő munkahelyek miatt, ezután pedig turistalátványossággá nyilvánította őket az állam. Az UNESCO nemrég vette le a veszélyeztetett értékek listájáról, mivel az ingatag házakat sokáig a pusztulás fenyegette.

Villa Epecuén, Argentína

szellemváros utazás turizmus
Huszonöt évig volt a víz alatt Villa Epecuén városa. Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Turistáknak hozták létre az 1920-as években a sósvízű Laguna Epecuén partján a Villa Epecuén névre hallgató települést. Az argentin fővárostól hatszáz kilométerre délnyugatra található városka vonattal könnyűszerrel elérhetővé vált, és fénykorában, a hetvenes években már ötezer embernek tudott szállást nyújtani. Ugyanebben az időszakban a szokásosnál több eső esett a környéken és a vízterület- és mennyiség egyre csak nőtt. 1985-ben a sós víz áttört egy földgáton, megpecsételve a nyaralóövezet sorsát. A lassan növekvő árvíz teljes egészében elnyelte a várost, 1993-ra már tíz méteres mélységbe kerültek az épületek. A víz csak 25 év után, 2009-ben húzódott vissza, ekkor ment haza az 1930-as születésű Pablo Novak, aki így a város egyetlen lakosa, és akinek életéről Pablo’s Villa néven dokumentumfilmet is forgattak.

Oradour-sur-Glane, Franciaország

szellemváros utazás turizmus
Mementóként hevernek az elégett autóroncsok Oradour-sur-Glane-ben. Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A francia Oradour-sur-Glane lakatlanná válását nem a természet okozta, hanem az emberek, jobban mondva az ellentétes ideológiák összecsapása. A Haute-Vienne megyében, Limogestől északkeletre fekvő falu neve ugyanis a második világháború rémségeit és a náci barbárságot jelképezi a franciák számára. A normandiai partraszállás után, 1944. június kilencedikén a “Das Reich” nevet viselő SS páncéloshadosztály parancsnokságát a francia ellenállás megtámadta Tulle városában. A németek erre válaszul előkészítettek egy vérengzést, melyre a maquisardok, vagyis az ellenállók körzetén belül szemeltek ki egy települést – Oradour nem volt része a körzetnek, mégis ezt választották. Másnap minden egyes embert a vásártérre parancsoltak, legyen az nő vagy férfi, beteg vagy egészséges, kisgyermek vagy idős. A nőket és gyermekeket a község templomába zárva végezték ki, melyet felgyújtottak, és mindössze egy nő tudott elmenekülni – Rouffanche asszony a kitört szentélyablakon keresztül mászott ki az épületből, és az ő elbeszéléséből tudjuk a történteket. A férfiakat pajtákba terelve lőtték agyon géppuskával, majd azokat is felgyújtották, csakúgy, mint a falu többi házát. A települést De Gaulle tábornok emlékhellyé nyilvánította, és úgy határozott, hogy sosem építik újjá, később pedig mártír faluként emlegették, aminek megtekintését ma egy emlékközpont szervezi.

Hashima-sziget, Japán

szellemváros utazás turizmus
A világ legsűrűbben lakott települése volt egykor, ma egy lélek sem lakik itt. Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A Skyfall című James Bond-filmet részben a “Csatahajó”, vagyis a Nagaszaki prefektúrához tartozó Hashima-szigeten forgatták, de nem csak erről nevezetes. A nevét csatahajó alakjáról kapó, 0,063 négyzetkilométer területű szigetet a 19. század utolsó évtizedeiben kezdték benépesíteni szénbányászok és családjaik a tengeralatti munkálatok miatt. A Mitsubishi cég ekkor vette meg a szigetet, betonfalakat húzott fel, hogy megvédje a lakókat a Kelet-kínai-tenger óriási hullámaitól. A sziget tehát 160-szor 480 méteres, mindezek ellenére volt olyan időszak, amikor ötezren is laktak rajta, ekkor a népsűrűség 83500 fő/km² volt, és ezzel a világ legsűrűbben lakott települése volt. Összehasonlításképp: Budapesten ma egy négyzetkilométerre 3347,02 fő jut. Amikor 1920-ban az országnak katonákra volt szüksége, a dolgozókat is besorozták, helyükre kényszermunkások kerültek Kínából és Koreából, nekik viszont rossz soruk volt a szigeten. Legalább 1300-an haltak bele a kegyetlen munkakörülményekbe, majd a szénbányák bezárása után a lakók elköltöztek Hasimáról, maguk mögött hagyva sokszor még a személyes holmijaikat, használati tárgyaikat isl. A teljesen lakatlan sziget egy része múzeumként üzemel, a 220 méteres szakaszt átszámítva harmincezer forintért tekinthetik meg a turisták.

Kolmanskop, Namíbia

szellemváros utazás turizmus
Kolmanskop néhány év alatt virágzott fel és süllyedt vissza a sivatagba. Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Csupán tíz kilométerre az Atlanti óceán partjától, a Namíb-sivatagban találjuk Kolmanskopot, ami afrikaans nyelven annyit tesz: Coleman dombja. A legenda szerint Johnny Coleman a környék egyik dombján ökörfogatával egy homokviharban ragadt és szomjan halt, innen eredt a név. 1908-ban még csak egy apró vasútállomás volt a település helyén, ekkor azonban a vasúti munkások egyike, Zacharias Lewala egy apró, fényes követ talált munka közben, amiről német főnöke, August Stauch rájött, hogy gyémánt. A hobbi ásványtudós utasította a munkásait, hogy az összes gyanús követ hozzák el neki, és bár titokban akarta tartani, hogy mire bukkant, a lelőhely nem sokáig maradt rejtve a tömegek előtt. Igazi gyémántláz tört ki a környéken, és két év alatt olyan hihetetlen gyorsasággal fejlődött a város, hogy Afrika leggazdagabb településévé vált. Infrastruktúrája páratlan volt abban az időben, hiszen 1911-ben már bekötötték az áramot, iskolát, kaszinót, kórházat, báltermet, színházat, bowlingpályát építettek oda, noha csak négyszázan éltek benne. Kórházába szereltek be először Dél-Afrikában röntgengépet, ami nagy valószínűséggel a munkások ellenőrzésére szolgált, nehogy lenyeljék a drágaköveket. Az első világháború kitörésekor a bányászat szinte nullára esett vissza, és a németek kezéből átkerült az afrikaiakhoz. Később azonban a terület terméketlennek bizonyult gyémánt-szempontból, 1938-ig az összes gépet elvitték a városból, az pedig lassan elnéptelenedett. A sivatag visszavette, ami az övé volt, és az épületeket teljesen ellepte a homok. A nyolcvanas években a közeli Lüderitz önkormányzata turisztikai céllal “kiszabadította” a házakat, melyek azóta látogathatóak.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Amiről mindenképp beszélni szükséges egy kapcsolatban