Barion Pixel Ezeket a hazai arborétumokat látogasd meg ősszel! – Coloré

Ezeket a hazai arborétumokat látogasd meg ősszel!

2021. 09. 05.

Ugyan vége a nyárnak, ez nem jelenti azt, hogy ne látogathatnánk meg az ország különböző arborétumait, hiszen több is ősszel a legszebb.

A botanikus kertek ezen fajtájában leginkább fákat és bokrokat csodálhatunk meg, és ezen felül természetesen az ottani élővilágot is. Az arborétumok különös figyelmet fordítanak a veszélyeztetett fajok védelmére, tartására és szaporítására, így megőrizve a táj sokszínűségét. Több arborétum is védett területen van, így kijelölt ösvényeken várják a látogatókat.

Gödöllői Erdészeti Arborétum

Annak, aki a fővárosból indul neki, nem is kell messzire mennie, hogy kirándulási célpontot találjon. A telepítést a huszadik század elején kezdték el, amit a második világháború után a hatvanas években folytattak, melynek hatására ma már vörösfenyők, akác, erdei fenyők és kocsányos tölgyek alatt járhatjuk utunkat. A csodás természeti jelenségek mellett játszótér és tűzrakó helyek is tartoznak a parkhoz, így akár az egész családnak jó program lehet.

Magyarország, arborétumok, Gödöllő,
Forrás: Parkerdo.hu

Kecskeméti Arborétum

Kecskemét kertje a belvárostól nem messze található. A 62 hektáros erdő- és díszkert az észak-nyugati széljárásnak köszönhetően kiváló levegőt biztosít a kiskunsági városnak. Az arborétum három része van tagolva: a véderdősáv, a tölgygyűjtemény és a gyűjteményes rész, melyek egytől-egyig természeti kincsekben gazdagok. Megcsodálhatjuk egyúttal a hajdani vásárok színhelyét, a Felhajtó utat, amelyen annak idején a vásárokba hajtották az állatokat. Több ősgyep is ezekből az időkből való a területen. A 14 ösvényen sétálva több, mint 800 féle növény található, melyeket egytől-egyig információs táblák segítségével ismerhetünk meg közelebbről.

Magyarország, arborétum, Kecskemét,
A Kecskeméti Arborétum ősszel is csodás!/Forrás: kecskemetiarboretum.hu

Szarvasi arborétum

A ,,Pepikert” 82 hektárnyi területen fekszik, melyen 1600 fa és cserje várja a látogatókat. Emellett az állatvilág is jelentős: 150 madárfaj, köztük szabadon kószáló pávák, mókusok, őzek, mezei nyulak hozzák közelebb az érdeklődőket a természethez. A hely egyik büszkesége a 150 éves mamutfenyő, mely kiválóan alkalmazkodott az alföldi város klímájához, ami azért különleges, mert eredetileg az Észak-Amerikai hegyvidékeken őshonos. Az arborétumból nyílik a Mini Magyarország nevű kiállítás is, ami kiváló szórakozás az egész családnak, illetve hajózásra is van lehetőség.

Magyarország, arborétum, Szarvas, páva
Forrás: pepikert.hu

Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert

A kert története a 19. századig nyúlik vissza: először 1827-ben vetették papírra létezését, amikor is egy kastélyhoz tartozott. A védett területen fekvő arborétum több száz különböző növény- és állatfajnak ad otthont, akiknek kiváló táptalajt nyújt a területen kialakult tórendszer. Egyedül is bejárhatjuk a kertet, de vezetett sétához is csatlakozhatunk, melyek során a hozzáértő biológus és kertészmérnök szakértők bemutatják a csoportoknak a legérdekesebb növényeket, az üvegházakat és a tájképi kert stíluselemeit.

Magyarország, arborétum, Vácrátót, kirándulás
Forrás: botanikuskert.hu

Zirci Ciszterci Arborétum

A ciszterci apátság műemlékének környezetében található park impozáns, angol stílusban várja vendégeit. A halastó partján a dísznövények nyújtanak pompás látványt, ősszel pedig a fák narancssárga-barnás színkavalkádja vonzza a tekinteteket. Története az 1753-as évekre nyúlik vissza, amikor egy nagy erdőirtás során pár fát meghagytak: ezek voltak a mai arborétum alapjai. Ebből az időszakból maradt meg a mára már nagyjából 400 éves kocsányos tölgy, ami mellett további 600 fát csodálhatunk meg. A kertben található patakon egy barokk kőhíd vezet át, mely 1759-ben került helyére.

Zirc, arborétum, kirándulás, Magyarország
A Zirci Arborétumban angol stílusú park is vár!/Forrás: zirciarboretum.hu

Csodáljátok meg az ősz színeit a magyar arborétumok egyikében!