Barion Pixel Kastély, szurdok, gáztartály és templom – íme a világ legmenőbb koncerthelyszínei – Coloré

Kastély, szurdok, gáztartály és templom – íme a világ legmenőbb koncerthelyszínei

2021. 10. 21.

Az élőzenéhez hasonló élmény kevés van, és a tavalyi év után még jobban értékeljük, ha személyesen hallgathatjuk meg kedvenc együtteseinket. Egy koncertre persze elsősorban a zene miatt megyünk, de nem elhanyagolható az sem, hogy milyen a látvány és hozzátesz-e a stadion, csarnok vagy aréna a hangulathoz. Világszerte rengeteg olyan koncerthelyszín van, amely az egyszerű koncertlátogatást felejthetetlen élménnyé teszi, ezekből válogattunk most.

Red Rock Amphitheatre

koncerthelyszín, koncert, különleges, egyedi, zene
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A természet alkotja a legnagyobb csodákat ugyebár, és a legmenőbb koncerthelyszínt is neki köszönhetjük. Két, körülbelül kilencven méter magas vörös szikla szegélyezi ezt a különleges helyet, melyek a tengerszintből emelkedtek ki az évezredek során. A coloradói aréna a Red Rocks Park területén helyezkedik el, így aki odalátogat, annak érdemes korán érkeznie, hogy megcsodálhassa a környéket is. Nemcsak a közönség, az előadók is imádják a Red Rockot, a U2-tól kezdve a The Beatlesen át Jimi Hendrixig rengetegen megfordultak már a színpadon, róluk kiállítást is találunk a közeli múzeumban.

Gasometer

koncerthelyszín, koncert, különleges, egyedi, zene
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A fejlett országokban minden téren fontossá vált az újrahasznosítás, átvitt értelemben ezt az építészetben is használják. Például Bécsben, ahol az egykor használt gáztartályokat városrehabilitációs programok keretein belül korszerűsítették – lakásokat, bevásárlóközpontot alakítottak ki bennük, és helyet kapott egy koncerthelyszín is. Az osztrák főváros 11. kerületében található négy kör alakú tartály egykor a  Gaswerk Simmering nevű cég tulajdonában volt, mígnem 1978-ban feleslegessé váltak, és csak a külső téglafalakat tartották meg. Van benne tehát lakóövezet, mozi, kollégium és persze a Gasometer nevet viselő klub is, mely igazán hangulatos koncerthelyszín.

Gorge Amphitheatre

Gorge
Forrás: EDM.com

A Columbia folyó kanyarog a háttérben, ahogy a hegyoldalon ülők és állók élvezik a Gorge programjait, a látvány egyszerűen mesés. Ahogy a neve is mondja, a színpad egy szurdok tetején helyezkedik el, amely nagyjából ötvenezer évvel ezelőtt alakult ki, amikor egy jéggát meghasadásakor áradás zúdult le a folyón. Eredetileg egy borászat volt ezen a helyszínen, ami aztán befuccsolt, de a szirt szélén található színpad megmaradt. A Live Nation rendezvényszervező cég által kezelt programkínálat az évtizedek során szinte az összes A-listás énekest és bandát elvitte már ide, valamint rendszeresen szerveznek zenei fesztiválokat is.

Slane Castle

Slane,castle,new
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Egy történelmi kastély környékét zenei helyszínné alakítani sokak számára barbárságnak tűnhet, de úgy tűnik, nem mindenki gondolta így a nyolcvanas években. Írország Meath megyéjének közepén fekszik ugyanis a Boyne-folyóra néző Slane-kastély, melynek gyepén már 1981 óta tartanak fesztiválokat és fellépéseket. Nemrég még whiskey-lepárlóüzemet is nyitottak az ódon falak között, ami még több embert vonz a Smaragd-sziget e kincséhez. És hogy ki koncertezett már itt? Főleg a rock nagyjai, például a Queen, David Bowie, a Rolling Stones, a Metallica, és a Guns and Roses is. Amikor pedig nem őrjöng arrafelé a tömeg, akkor stílusos esküvőknek is otthont szokott adni a kastély.

Paradiso

koncerthelyszín, koncert, különleges, egyedi, zene
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Templomokat alakítottak már át sörfőzdévé, lakóépületté – és igen, bulihelyszínné is. A holland főváros megannyi nevezetessége között szerepel a Paradiso, mely 1968-ban Cosmic Relaxation Center Paradiso néven nyitott meg. A tizenkilencedik században épült templomot 1965-ig a Vrije Gemeente nevet viselő egyház használta, majd a Leidsepleinből (a város szórakozónegyedéből) oda-odalátogató hippik szép lassan “elfoglalták”. A rendőrség ezt persze nem hagyta és feloszlatta a csoportosulást, majd a hely három évvel később már egyfajta ifjúsági házként üzemelt, így ekkor még nemcsak a zenészeké volt a terep. Mára a helyi indie zenekaroktól elkezdve a nemzetközi zenei élet sztárjaiig sokan megfordulnak a falai között – Adele, az AC/DC, Iggy Pop, Björk, a Nirvana, a Run DMC és a Pink Floyd is köztük volt.

Hollywood Bowl

koncerthelyszín, koncert, különleges, egyedi, zene
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Semmivel sem lehet összetéveszteni a los angelesi Hollywood Bowl fehér boltíveit, melyek megannyi filmben feltűntek már (például az Igenemberben). De nemcsak az építmény lenyűgöző, hanem a háttérből elénk táruló kilátás a Hollywood Hills dombjaival és persze a mindenki által ismert, ikonikus fehér felirattal a távolban. Ez az USA legnagyobb szabadtéri amfiteátruma, melynek színpadán játszani valószínűleg minden banda bakancslistáján szerepel. Itt is zenélt már a The Beatles, Kanye West, a The Doors, Ray Charles vagy épp Mary J. Blinge is.

Arena di Verona

koncerthelyszín, koncert, különleges, egyedi, zene
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A Római Birodalom emlékei közül szerencsére napjainkban is rengeteg áll, épségben megmaradt és látogatható – ide tartozik a Veronai Aréna (Arena di Verona) is. Az első században felhúzott építmény az egyik legjobb állapotban lévő a római kori arénák közül, egykor harmincezren is elfértek benne, ma már csak ennek a felét engedik be. Az operarajongók rendszeres látogatói a helyszínnek, 1913 óta tartanak itt előadásokat és operafesztiválokat, ezenkívül pedig komolyzenei koncerteknek is otthont ad az impozáns épület.

Dalhalla 

koncerthelyszín, koncert, különleges, egyedi, zene
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Ha a Red Rocks Észak-Amerika legmenőbb, természet által alkotott arénája, akkor Európáé bizony a svédországi Rättvik mellett található Dalhalla. Az egykori mészkőbánya mélyén fekvő koncerthelyszín kivételes akusztikával rendelkezik, amihez hozzájárul a sűrű erdő is, ami a hatalmas mélyedést körbeveszi. Története 1991-ben kezdődött, amikor Margareta Dellefors operaénekesnő kiszúrta, hogy remek hely lenne nyári fesztiváloknak. Napjainkban (is) júniustól szeptemberig üzemel, mert a hőmérséklet csak ekkor teszi lehetővé. Fellépett már ott Tom Jones, a The Beach Boys, a Kraftwerk, Patti Smith és James Morrison is.