Barion Pixel A Tisza-tó csodái – látnivalók és programötletek – Coloré

A Tisza-tó csodái – látnivalók és programötletek

2021. 03. 10.

A hazai vízparti nyaralás hallatán legtöbben a Balatonra asszociálunk, pedig hazánk második legnagyobb tava, a mesterségesen kialakított Tisza-tó is gyönyörű helyszín, megannyi látnivalóval és kikapcsolódási lehetőséggel.

Tisza-tó
Forrás: Tuza Ráduly Marianna

A Kiskörei-víztározót, vagyis a Tisza-tavat az 1970-es években hozták létre, méghozzá a Kiskörén megépült vízlépcsővel egyidőben. Az erőmű és a tó a Tisza árszintjének szabályozásában játszanak szerepet, azonban az évek során a Tisza-tónak saját élővilága alakult ki, a növények és állatok „elfoglalták” és belakták a belső területeket.

A három megye határán (Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok) fekvő víztömeg területe 127 négyzetkilométer, de a Balatontól eltérően ebben rengeteg sziget, holtág és csatorna található.

A vízparti élmény

A turizmus elsősorban a strandoláshoz köthetően indult be a nyolcvanas években, mivel a Balaton olcsóbb alternatívájának számított. Számos üdülőtelep létesült a falvak mellett, az egyik legnagyobb a sarudi. Kempingek, szállodák, éttermek, szabadstrandok épültek a part mentén, és a falusi turizmus is fellendült.

A vízi sportok szerelmeseinek a déli parton található Abádszalókot ajánljuk, ahol az egyik legjobban kiépített strand található. Strandröplabda, aqua zumba, SUP, wakeboard, jet-ski és vízisí is várja az odalátogatókat.

Szabadstrandot találunk még Poroszlón, Sarudon, Tiszafüreden, Tiszabábolnán, Kiskörén és Tiszanánán is.

Madárrezervátum és csónaktúrák

csónak
Forrás: Tuza Ráduly Marianna

Az évtizedek során kialakult itteni élővilág megóvására a tó 1999-ben az UNESCO Világörökség része lett a Hortobágyi Nemzeti Park bemutató területeként.

A tó körül teljes egészében kiépített kerékpárút fut, mely sokszor a parton, sokszor pedig a gáton vezet végig, nemrég pedig elkészült Tiszafürednél a biciklis híd is. A 68 kilométeres távot akár egy nap alatt is megtehetjük, de családi kikapcsolódásként, nézelődéssel egy hétvégi programnak is jó ötlet.

Madárrezervátuma a Tiszavalki-öbölben található, csak vezetővel, vízi úton látogatható védett helyszín, ahová Poroszlóról és Sarudról indulnak csónaktúrák. Kihagyhatatlan élménynek bizonyul, amikor pár méteres közelből figyelhetjük meg madarainkat, amelyekből több, mint százféle lakik vagy költ a területen – ilyen például a szürkegém, a dankasirály, a bakcsó, kormorán vagy a küszvágó csér.

madarak
Küszvágó csérek. Forrás: Tuza Ráduly Marianna

Tisza-tavi Ökocentrum

okocentrum
Forrás: YouTube

2012-ben nyílt meg Poroszlón Közép-Európa legnagyobb édesvízi akváriuma, az egyedülálló Tisza-tavi Ökocentrum, melyet úgy kell elképzelni, mint a budapesti Tropicariumot, csak épp a hazai növény- és élővilág bemutatásával. Szabadidőpark és tájház is működik benne, ahol a látogatók közelebb kerülhetnek a tiszai falvak egykori életéhez.

Az ökocentrum célja az ismeretterjesztés mellett a természet- és az állatvédelem.

Tiszavirágzás

tiszavirágzás
Forrás: Tuza Ráduly Marianna

Páratlan élmény a június közepi-végi tiszavirágzás, vagyis a tóból kikelő kérészek tánca a vízfelszínen, mely nemcsak a Tisza folyón, hanem a tavon is látható. A csupán pár óráig élő tiszavirágok az évnek ebben a szakaszában kikelnek a tó iszapjából, vedlenek, párosodnak, lerakják a petéiket majd elpusztulnak. A csillogó vízfelszínen és fölötte rajzó százezernyi rovar látványa ritka természeti kincs, turisták tömegei keresik fel ekkor is a tavat és a folyót, hogy megörökíthessék. A tiszavirágoknak Szolnokon még szobra is van.