Barion Pixel 5 magyar kastély, amit látogass meg ősszel! – Coloré

5 magyar kastély, amit látogass meg ősszel!

2021. 10. 16.

Szinte képtelenség választani Magyarország közel 400 kastélya közül, de mi összeszedtük azt az ötöt, amik kedvenceink közé tartoznak akár történelmük, akár külsejük miatt. Némelyikről nem is gondolnátok, hogy itthon vannak!

Brunszvik-kastély

A 18. századi kastély Martonvásáron látható, és egyik különlegessége, hogy maga Beethoven is látogatta, mint a Brunszvik-lányok zongoratanára. Ugyan a zeneszerző úgy gondolta, hogy a tanítás annak a dolga, aki nem tud zenét írni, ez esetben kivételt tett, és 16 napon át gyakorolta tanítványaival a zongorajátékot. Az épülethez egy 70 hektáros angolparkban egy kis szigetet alakítottak ki, amit a Szent László patak vesz körül. Építésekor platánokat, mocsári ciprust, mandulafákat és egyéb egzotikus fafajokat ültettek, ám ezek nagy része a háborúk alatt megsemmisült, így a kert jelenlegi állapotát az 1949-es helyreállítási munkálatoknak köszönhetjük.

Martonvásár, Brunszvik, kastély, Magyarország
Fotó: Shutterstock

Festetics-kastély

Ősszel már nem ajánlatos fürdeni a Balatonban, mégsem érdemes elkerülni a környéket, mert a keszthelyi Festetics-kastély megannyi csodát rejteget. Pincéje 500 éves, melyet egy tárlatvezetés keretein belül élvezhetünk, illetve itt kapott helyet a Balatoni Borok Háza is. Könyvtára 80 ezer kötetet őriz, amit az egykori Festetics család hozott létre, és Európa legnagyobb ép főúri könyvtáraként tartják számon. A kastély parkjában Magyarország legkiemelkedőbb hintógyűjteményét is megtekinthetjük, melyre számtalan alkalmunk lehet az év során, különösen azért, mert Keszthely kulturális eseményeinek nagy részét a kastély dísztermében tartják.

Keszthely, Festetics, Kastély
Fotó: Shutterstock

L’Huillier-Coburg-kastély

A Miskolctól nem messze található épület Magyarország hetedik legnagyobb kastélya. Építésének idejéről és az alkotóról nincsenek pontos adatok, ám úgy tudni, hogy 1716-ban kezdték el építeni Jean-François L’Huillier felkérésére. A francia úr a kész kastély adta kényelmet és látványt már nem tudta élvezni, mert elhunyt, mielőtt befejezték volna az építkezést. Akárcsak a többi kastély, ez sem menekült meg a második világháború pusztításától, ám csodásan rendbe hozták. A termekben sikerült megőrizni a festményeket, így korhűn tudták restaurálni őket.

kastély, Magyarország, Edelény, Huillier
Fotó: Shutterstock

Nádasdy-kastély

Az 1873-ban épült kastély rendkívül modernnek számított a maga korában: bevezették a vizet, gázzal világítottak, és amint lehetőség volt rá, a telefon- és csatornahálózatot is kialakították. Az étel már-már futurisztikus módon került a nemesek asztalára: a konyha az épületen kívül, a kertben helyezkedett el, ám az itt készült étkeket nem pincérek vitték a kastélyba, hanem föld alatti síneken juttatták a főépületbe. Egyik leglélegzetelállítóbb szobája az Ősök csarnoka, ahol a Nádasdy-család tagjainak egészalakos képmását láthatjuk. A Nádasdladányban található kastély Székesfehérvártól csupán 23 percre található, így akár egy hosszabb kirándulás részeként is megtekinthető.

Nádasdy, kastély, Magyarország
Fotó: Shutterstock

Schossberger-kastély

A Turán látható kastély Schossberger Zsigmond nevét viseli, aki nyári tartózkodásai miatt építtette az ingatlant. Az építkezést 1883-ban kezdték meg és a történelem során számos funkciója volt: a második világháborúban szovjet és német főhadiszállásként működött, majd kórház és iskola is lett belőle. Ma egy 19 vendégszobával rendelkező rendezvényközpont, ahol sok esküvőt és kulturális eseményt tartanak, ennek ellenére a kastély és tízhektáros parkja továbbra is látogatható. Szépségére nemzetközileg is felfigyeltek, ugyanis az International Travel Awards 2021-es megmérettetésén Európa legjobb kastélyhotelének választották.

Tura, Magyarország, kastély
Fotó: Shutterstock