Barion Pixel 5 látnivaló, amiért érdemes elmenni Miskolcra! – Coloré

5 látnivaló, amiért érdemes elmenni Miskolcra!

2022. 08. 04.

Miskolc az egyik legnagyobb magyar városunk. Az utóbbi időben tett róla, hogy a turisták számára vonzó célpont legyen, úgyhogy megmutatjuk, mit járhatunk be Miskolcon és környékén!

Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén megye központjaként funkcionál, és az ország negyedik legnépesebb városa. A 14. században, Nagy Lajos király ruházta fel városi ranggal, amit azóta is büszkén tart. Igazi iparváros, hiszen több nehéz-, élelmiszeripari- és elektronikai eszközt gyártanak a vidéken.

Ezen kívül számtalan, a turisták számára is vonzó tulajdonsággal bír, ebből válogattunk.

Diósgyőri vár

A középkorban épült vár Diósgyőrben tör az ég felé, mely területet mára Miskolchoz csatolták. Nagyjából a 12. században tehették le alapjait, ám számtalan változáson átment a vár az elmúlt időben. Európa legnagyobb lovagtermével büszkélkedhetett, de az 1600-as évekre lakhatatlan lett. Feltárását az 1960-as években kezdték meg, majd nem is olyan régen, 2010-ben állították vissza eredeti állapotába és rendezték be termeit korhű bútorokkal.

A Diósgyőri vár alapjait a 12. században tették le
A Diósgyőri vár alapjait a 12. században tették le / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Lillafüredi Palotaszálló

A lillafüredi Palotaszálló szemet gyönyörködtető látvány: olyan, mintha egy osztrák kis faluban járnánk. Építését 1925-ben kezdték meg, és öt évre rá nyitotta meg kapuit a vendégek előtt. A Hámori-tó kiváló idillt kölcsönöz az igényesen megtervezett kastélynak, mely Lux Kálmán munkáját dicséri. A térség a nevét Báró vajai Vay Béla lánya, Erzsébet után kapta, akit Lillának becéztek. A Palotaszálló már építése után ismert lett, ugyanis 1934-ben forgatási helyszínül szolgált a Meseautó című filmnek. Ma már a Magyar Értéktár büszke tagja a szálló.

Lillafüred nevét Báró vajai Vay Béla lányáról, Erzsébetről kapta
Lillafüred nevét Báró vajai Vay Béla lányáról, Erzsébetről kapta / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Barlangfürdő

A miskolctapolcai barlangfürdő az egyik legismertebb szerte az országban: egy egész barlangrendszerben próbálhatjuk ki a fürdést, és mivel a víz sótartalma alacsony, korlátlan ideig élvezhetjük a benne töltött időt. Kiváló ízületi- vagy szív- és érrendszeri problémák esetén, de ha nincs semmi gondunk, akkor is érdemes meglátogatni, hiszen örök élményeket szerezhetünk általa!

A miskolctapolcai barlangfürdő ideális ízületi problémák esetén
A miskolctapolcai barlangfürdő ideális ízületi problémák esetén / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Miskolci Nemzeti Színház

A helyi színház a belvárosban várja a színművészet rajongóit. A klasszicista és romantikus stílusjegyeket hordó épületet 1847-ben kezdték el építeni. Itt szokták megrendezni a Bartók Plusz Operafesztivált, és természetesen előadások is rendszeresen láthatóak. Színházrajongóként érdemes hát ellátogatni valamelyik estre, annál is inkább, mert több, a televízióból ismerős arcot láthatunk, így Gáspár Tibort vagy Görög Lászlót.

Ha egy estét is eltöltünk a városban, érdemes meglátogatni a helyi előadásokat is
Ha egy estét is eltöltünk a városban, érdemes meglátogatni a helyi előadásokat is / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Ha gyerekekkel megyünk, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark kiváló programot ígér! Régebben Vadasparknak hívták, és ez talán jobban is fedi azt, amit nyújtani tud, hiszen oroszlánokra nem számíthatunk, de ez semmit nem von le a park értékéből! Közel 700 állatnak ad otthon a kert, melyek közt megannyi egzotikus faj szerepel, legyen szó madarakról vagy hüllőkről. Annak, aki inkább a növények miatt látogatna el a parkba, kiváló program a területen felépített magasles, ami a fák lombkoronáinak életébe mutat betekintést.

A papagájkedvelők sok ismerős arcot fognak látni  a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban
A papagájkedvelők sok ismerős arcot fognak látni a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Miskolci finomságok

Természetesen nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a fáradt vándornak ennie és innia is kell valamit. A Borsmenta oldalára kattintva jobbnál jobb miskolci helyekről olvashattok, ahol érdemes megkóstolni a legjobb ételeket és a térség borait is.