Barion Pixel Szén-dioxiddal az állatokért: megcsináltad, Papa! – Coloré

Szén-dioxiddal az állatokért: megcsináltad, Papa!

2022. 03. 31.

Egyre nagyobb teret hódít az állatok szén-dioxidos kezeléssel való gyógyítása. Személyes érintettség okán ezúttal szokatlan formában mutatjuk be a gyógyhatású eszközt, ami megváltoztatja kedvenceink életét.

Szia Papa!

De rég beszéltünk már! Valahogy 1998 körül, a halálod előtt öt évvel. A körülményeket tudod, talán nem is hibáztatsz, amiért így alakult. Akkor már nagyon benne voltál a feltalálásban! Emlékszem, a Mamának csináltál kicsavarható, teleszkópos felmosófát, nekünk gyerekeknek kardot, és egy nagy autópálya makettje is díszelgett a nappaliban, amivel – legnagyobb fájdalmamra – nem lehetett játszani.

Persze akkor még csak tízéves voltam, nem tudtam, hogy milyen életutad volt: számomra a ,,Törökpapa” voltál, aki szépen rajzol, és folyton kitalál valamit, vagy kreatív eszközökkel old meg egy adott problémát.

Nem tudhattam, hogy még Szent-Györgyi Alberttel is együtt dolgoztál, és hogy a feltalálás nemcsak a hobbid, hanem a munkád is volt. Dolgoztál a Shellnek és egy Medicor nevű cégnek is, akik az ott töltött időd alatt szabadalmaztatták a defibrillátort, aminek utódait a mai napig is használják a kórházakban.

Az egyik alapító tagja voltál a Magyar Feltalálók Egyesületének, és ugyan elképzeléseid különböző mértékben valósultak meg, volt egy találmány, ami nemcsak működött, hanem a mai napig létezik!

Török József feltaláló
Mindig azt mondtad: ,,nincs olyan, amit ne lehetne megoldani!”

Már a 70-es évektől foglalkoztatott az orvosi szén-dioxiddal való gyógyítás gondolata. Végül a 90-es évek végén elkészült az, az akár kádban is használható szerkezet, melynek segítségével különböző betegségeket lehet gyógyítani! Annyira hittél benne, hogy magadon is kísérleteztél, és így orvosaid utólagos véleménye alapján nagyjából tizenöt évvel többet éltél, mint az állapotod alapján megjósolható lett volna.

Az általad kitalált szerkezet képes arra, hogy egy gyógyhatású szén-dioxidos vizet hozzon létre, így kezelve a szív- és érrendszeri rendellenességeket, az ízületi gyulladásokat, a csontritkulást és akár a cukorbetegséget is! Hordozható szénsavfürdőnek nevezted el a szerkezetet.

Mindig azt mondtad: ,,Nincs olyan, amit ne lehetne megoldani! Csak neki kell állni!” Hát Te nekiálltál! Innen-onnan vásárolt, vagy éppen otthon talált eszközökből megalkottad az első szerkezetet, amit aztán tökéletesítettél, és ma már betegségeket gyógyít és életeket ment.

2003-ban, még a találmány elterjedése előtt úgy döntöttél, hogy már csak csendben, ,,fentről” figyeled az alkotásod sorsát.

Annyi mindenről lemaradtál!

Megélhetted, hogy a találmányod kikerüljön Amerikába, de sok mindent nem tudsz! Az általad készített viszonylag nagy gépből mára egy kicsi, kézben is elférő szerkezet lett, de az alapja ugyanaz: az orvosi szén-dioxid és a meleg víz egyesülésével olyan elegy jön létre, ami lezárt környezetben terápiaként használható.

Nyílt seb kezelése orvosi szén-dioxiddal
Nyílt seb kezelése orvosi szén-dioxiddal / Kép forrása: AirJector•Vet

Az egyik legnagyobb előnye, hogy nem invazív, így nem kell vágást ejteni a kezelt seben vagy a test bármely részén, hogy elkezdődjön a gyógyulás.

Az eljárás lényegében teljesen ugyanaz, ahogy megálmodtad, csak modernebb köntösben: az érintett területet bezacskózzák, legyen az térd, láb, kar vagy akár mellkas, hermetikusan leragasztják, majd a szerkezet segítségével bejuttatják a gyógyító hatású szén-dioxidot. A palackokat mára Amerika legnagyobb orvosi gázokat gyártó gyógyszertára készíti.

Kutatások kimutatták, hogy az érbetegségek kezelésére is kiváló, de a sebgyógyulást is elősegíti, valamint a csonttörések esetén is használható, de még a daganatképződést is lassítja!

A titok az, hogy az orvosi szén-dioxid segíti a szövetekben vér áramlását, és ezzel együtt az oxigénellátást is, aminek nemcsak gyógyító hatása van, de mikro-vérereket is épít, ezáltal új szöveteket létrehozva.

Egyre több állatorvos használja a szerkezetedet, leginkább lovakon és kutyákon, de még a bostoni állatkert elefántját is kezelték vele! Konferenciákra is rendszeresen ,,ellátogat” az ötletedből létrejött gyógyító eszköz, így a las vegas-i, az arkansasi és a floridai állatorvosi konferencián is bemutatkozott!

Képzeld, már négy különböző szabadalom van a találmányodra huszonhat országban, és az Európai Unióban már engedélyezték, hogy embereket is gyógyíthassanak vele, épp úgy, ahogy megálmodtad. Tán nem is kell sokat várni rá, hogy az egész orvosi világ megtudja, ki volt az a Török József!

Remélem, következő levelemben további jó hírekről számolhatok be!

Szeretettel,

Timi

Nyitókép forrása: AirJector•VET