Barion Pixel Az okos otthonok és a biztonság ígérete – Coloré

Az okos otthonok és a biztonság ígérete

2022. 01. 04.

Otthonaink évek óta okosodnak, gondolj csak arra, hogy például Alexa jelenlétén már sokszor nem is csodálkozunk. Arra azonban nem sokan számítottak korábban, hogy a fejlesztések fókuszába a biztonság kerül – elsősorban a vásárlók igényeire reagálva.

Az Amazon nemrég számolt be az egyik új szabadalmáról. Egy ajtóra szerelhető biztonsági kameráról van szó, ami „arcuk, retinájuk, íriszük, bőr-textúrájuk, járásuk, hangjuk, sőt szaguk” alapján azonosítja a látogatókat. Sokan üdvözölték a fejlesztést, de egyben felhívták a figyelmet annak a veszélyeire is, hogy tovább bővül a civil megfigyelői hálózat.

Ez nem egyértelműen pozitív jelenség, hiszen az ajtó előtt állónak is vannak személyiségi jogai. Nem feltétlenül örül neki, ha a róla készült felvételek vizsgálat nélkül biztonsági cégekhez vagy a rendőrségre kerülnek – márpedig létezik olyan applikáció, ami pontosan ezt csinálja.

biztonsági kamera, okos otthon, személyiségi jog
Az érkező személyiségi jogait is óvni kell / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Ezzel a kifogással szemben többnyire az az ellenérv, hogy az otthonok biztonsága szempontjából viszont ez a legjobb megoldás. Ez pedig nagyon fontos szempontnak tűnik, hiszen az adatok szerint erre egyre nagyobb az igény.

Egyre többen keresik a biztonsági termékeket

Míg az előbb említettekhez hasonló kamerák és például a mozgásérzékelők elterjedtsége 2017-ben mindössze 0,2 százalék volt, a következő években hatalmas növekedés várható ezen a területen. Becslések szerint 2023-ra valószínűleg a háztartások 4,3 százalékában szerelnek fel intelligens biztonsági kamerát, és 3,2 százaléknál lesz olyan okos zár, ami illeszkedik a „dolgok internete” rendszerbe.

Még csak most jön a java

Még nagyobb növekedés várható 2026-ig. A biztonsági kamerák elterjedtsége további 2,8 százalékkal emelkedik, az okos záraké pedig 2,2 százalékkal. A mozgásérzékelők ezzel szemben kicsit lemaradnak – hacsak nem lesznek képesek megújulni: 2026-ban mindössze a háztartások 1,7 százalékában lesznek megtalálhatók.

biztonsági eszközök, piac, növekedés
Fotó: statista.com

A bővüléssel jár az is, hogy egyre jobb üzlet lesz ilyesmivel foglalkozni. Az intelligens otthoni biztonsági termékek piaca t8bb mint 8,5 milliárd dollár volt az Egyesült Államokban, Kínában, Japánban, Dél-Koreában és az Egyesült Királyságban összesen. Ez a világ jelenleg 44 milliárd dollárosra becsült piacának mintegy 20 százaléka, ami azonban igen komoly növekedés előtt áll.

Nyitókép: Shutterstock / PuzzlePix