Barion Pixel Bébiszitter helyett okosóra – Coloré

Bébiszitter helyett okosóra

2021. 11. 05.

Minden szülő szeretné biztonságban tudni gyermekét, miközben az önállósodás útján is el kell indítani valahogy.

Menthetetlenül a digitális világ felé haladunk. Szülőként igyekszünk a valóságot, a kézzelfoghatóságot gyerkőceink életébe csempészni, amely valameddig a mi irányításunk alatt van, de ahogy nőnek, úgy lesz egyre nagyobb szükségük a technikai vívmányok használatára (tanulás, szabadidő eltöltése, kommunikáció). Az okos kütyük használatába a mai kor gyermekei már szó szerint beleszületnek. Hiba lenne tőlük minden eszközt megvonni, hiszen a jövőben ezek valószínűleg sokkal intenzívebben jelen lesznek. Nagyon sok esetben mi adjuk a kezeikbe ezeket a kütyüket. Egy nagyobb diákkal már sokkal egyszerűbb kapcsolatot tartani napközben az internetet használó okostelefon segítségével vagy telefonálni egymásnak. A kisebb gyerkőcök esetében még vonakodóbbak vagyunk. Szeretnénk őket megóvni az online világ beszippantásától, de fordíthatjuk azt az előnyünkre. Hogyan?

Biztonságos elszakadás

Az önállóságra nevelés egy folyamat. Az iskolai élettel megkezdődik a gyermek szülőtől való elszakadása. Az oktató-nevelő intézmény válik második otthonukká és megannyi plusz, iskolán kívüli program vár rájuk (edzés, korrepetálás, tehetséggondozás, próbák).

Biztonságban
Kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Szeretnénk biztonságban tudni gyermekünket és ebben segítséget jelenthet egy okosóra. Igen, most megint mi, szülők lehetünk azok, akik egy újabb kütyüvel látjuk el csemetéinket. Lássuk meg a lehetőségeket ebben a remek eszközben!

Okosóra gyerekeknek

Egy órának mi lenne a legfontosabb funkciója, mint az idő mutatása? Ezt ugyanúgy tudja a gyerekek karjára gyártott óra is, de ami a szülők számára legfontosabb, hogy okosórához mérten ennél többet is adjon. Amit a legfontosabb, hogy egy ilyen készülék képes legyen a kétirányú kommunikációra és GPS helymeghatározásra. Ez utóbbi funkció abban segíthet, hogy a szülő saját telefonján keresztül ellenőrizni tudja, hogy az órát viselő gyerkőce épp hol tartózkodik. Ennek fontossága akkor nő meg, ha a kis diák egyedül jár iskolába és haza, vagy iskola utáni programja van.

A fent említett két funkció közül a helymeghatározás főleg a szülők számára megnyugtató, de a gyerekeknek készült okosórák ennél többet is tudnak. Lehetnek vízállóak, rendelkezhetnek kamerával, így videóhívásra is alkalmasak, mérik az aktivitást és GPS-szel, wifi-vel ellátottak.

Helymeghatározás
Kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Biztonságérzet növelése

Egy gyermek okosóra nemcsak a szülő számára ad megnyugvást, a gyerekeknek is nagyobb biztonságérzetet adhat. A még okostelefonnal nem rendelkező csemeték számára is jó, hogy bármerre mennek, szüleik képesek lekövetni mozgásukat és ha gond van, az S.O.S. gomb megnyomásával értesíteni tudják a családtagokat.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix