Barion Pixel Vitray Tamás balesetet szenvedett – A felesége talált rá – Coloré

Vitray Tamás balesetet szenvedett – A felesége talált rá

2024. 07. 10.

Vitray Tamás balesetet szenvedett, mégpedig otthonában. A felesége vérző fejjel talált rá.

Vitray Tamás kórházba került, ugyanis otthonában szenvedett balesetet. Felesége találta meg a legendás riportert, akinek vérzett a feje, aminek oka a könyvespolc széle volt.

Én berohantam, ő éppen tápászkodott, és akkor láttam, hogy jócskán ömlik a fejéből a vér. Bizony mentőt hívtam. A kórházban két tetanuszinjekció és öt öltés volt a jutalma

-mesélte a felesége a Hot magazinnak, amit a Blikk szemlézett.

Vitray Tamás
Vitray Tamásnak kilenc élete van / Kép forrása: Wikipédia

Vitray Tamás balesete

A riporternek nem ez volt az első balesete, ugyanis három éve autóbalesete volt, előtte pedig korábbi otthonának galériájáról zuhant le. Az előzmények alapján nem csoda, hogy felesége, Éva vigyáz rá. Mint Vitray Tamás elmondta:

Éva olyan mértékig vigyáz rám, hogy csak nehezen tudom elhitetni vele, hogy még be tudok szállni az autóba, meg ki is belőle, és el is tudom vezetni, ha kell. Nem kell engem pátyolgatni, de azért megsúgom: gyakorta jólesik.

Nyitókép forrása: Youtube

0 /eletmod/sztarok/vitray-tamas-balesetet-szenvedett/