Barion Pixel Tüdőrákkal diagnosztizálták az Agymenők 43 éves színésznőjét – Így van most – Coloré

Tüdőrákkal diagnosztizálták az Agymenők 43 éves színésznőjét – Így van most

2023. 12. 13.

Kate Micuccit, az Agymenők Lucy-ját a napokban tüdőrákkal műtötték.

Az Agymenők Rajesh-ének barátnőjét, a végletekig szerény és antiszociális Lucy-t alakította Kate Micucci, akiről kiderült, hogy tüdőrákja van, és azonnal műteni kellett.

Mint a színésznő elmondta, rutin vérvizsgálaton volt, amikor egy érték rendkívül magas lett, és elkezdtek gyanakodni, hogy valami baj van. Ezután a szívét vizsgálva vették észre a gyanús foltot a tüdejénél. Miután tüdőrákot diagnosztizáltak nála, megműtötték őt, mert szerencsére még időben észrevették, hogy baj van.

Az Agymenők Lucy-ja soha nem gyújtott rá

A színésznőt sokkolta a diagnózis, hiszen soha nem dohányzott, éppen ezért érthetetlennek tartja, hogy miért pont tüdőrák alakult ki nála. Ennek ellenére azt mondja, hogy ilyen is előfordul, és mivel időben sikerült megtalálni a bajt, egyelőre úgy tűnik, hogy minden rendben van.

Az Agymenőkben a visszafogott Lucy-t alakította / Kép forrása: CBS Photo Archive / Getty Images
Az Agymenőkben a visszafogott Lucy-t alakította / Kép forrása: CBS Photo Archive / Getty Images

A 43 éves színésznő a TikTokon, egyenesen a kórházból jelentkezett be a hírrel, amit vicces SickTok-nak (BetegTok-nak) hív. Mint mondta:

Ez egy kis utazás volt, és valószínűleg néhány hétig pihenni fogok, de aztán visszatérek a munkába.

A Raj Koothrappali barátnőjét alakító színésznő elsőként a festést hiányolja, és reméli, hogy hamarosan újra nekiállhat az alkotásnak. A TikTokra feltöltött videójában látható, hogy nagyon jó hangulatban volt a műtét utáni napon, és még a kórház folyosóján lévő képeket is megdicsérte. Festés mellett énekel is, és az Agymenőkön kívül olyan sorozatban láthattuk, mint az Így jártam anyátokkal, és számos mesében hallhatták már az amerikai gyerekek a hangját, ugyanis a Scooby Doo-ban és az új Kacsamesékben is szinkronizált.

Forrás: The Standard.

Nyitókép forrása: Wikipédia