Barion Pixel Tom Hanks: Játszottam néhány olyan filmben, amit utálok – Coloré

Tom Hanks: Játszottam néhány olyan filmben, amit utálok

2023. 06. 03.

„Valljuk be: mindannyiunknak vannak olyan filmjei, amelyeket utálunk. Én is játszottam néhány olyanban, amit utálok” – mondta a The New Yorkernek adott interjújában a világsztár Tom Hanks.

Forrest Gump, Számkivetett, Halálsoron, Terminál, Philadelphia, legutóbb pedig épp Az ember, akit Ottónak hívtak – a lassan 67 éves Tom Hanks közel 40 éve van a pályán, milliók szeretik a filmjeit – ő viszont őszintén szólva nem igazán van oda mindegyikért. A The New Yorker szerdán közölt egy hosszabb interjút a kétszers Osccar-díjas színésszel annak apropóján, hogy nemrég jelent meg első regénye (The Making of Another Major Motion Picture Masterpiece), de persze jócskán szó esett színészetről, forgatásokról és filmes bukásokról is.

„Oké, valljuk be: Mind láttunk már olyan filmeket, amiket utálunk. Én is szerepeltem már olyanban, amit utálok. Te is láttad néhány filmemet, és utáltad” – mondta az újságírónak, és ugyan nem nevezett meg konkrét címeket, de megpróbálta elmagyarázni, mi lehet az oka néhány filmes bukásnak. Ezt a „Rubicon öt pontjának” hívja, szerinte ez az öt dolog, amelyen – Julius Caesar és a folyó ügyére utalva – mindenkinek át kell lépnie, aki filmet készít.

„Az első, amikor igent mondasz a filmre. Megpecsételődik a sorsod, benne leszel a produkcióban. A második, amikor megnézed az elkészült alkotást. Vagy működik, és olyan, mint amit eredetileg csinálni szerettél volna, vagy nem működik, és egyáltalán nem ilyen filmet akartál.” A harmadik pontnak Hanks szerint nincs köze az előzőhöz, ez pedig a reakció. „Van aki azt mondja majd, hogy utálta, mások szerint brilliáns lesz. Valahol a kettő között helyezkedik el az, hogy a film valójában milyen.” A negyedik lépés az, hogy milyen sikeres lesz anyagilag a produkció, hiszen ha nem hoz pénzt a konyhára, akkor az ember karrierje hamarabb véget érhet, mint szeretné. „Az ötödik Rubicon az idő” – mondta Hanks, vagyis az, hogy húsz év múlva hogy tekintenek majd az alkotásra az emberek – még akkor is, ha a kasszáknál a premier idején nem tarol. Erre példaként az 1946-os Az élet csodaszépet hozta fel, ami akkor nem volt nagy siker, viszont harminc évvel később az amerikai tévécsatornák állandó karácsonyi filmje lett.

Forrest Gump
Forrás: Sunset Boulevard / Getty Images

Hanks levezetésében egyébként már csak azért is lehet valami, mert hasonlóról mesélt néhány évvel ezelőtt Kirsten Dunst is az In Depth With Larry Flick című showműsorban. „Emlékeztek a Marie Antoinette-re? Kigúnyoltátok. Most mind imádjátok. Emlékeztek a Szépségtépő versenyre? Kigúnyoltátok. Most mind imádjátok.”

Ha maga Tom Hanks nem is nevezett meg egy számára utálatosat sem a munkái közül, megnézhetjük, hogy a RottenTomatoes.com-on mely produkciói teljesítettek a legkevésbé jól – persze ettől eltérhetnek a személyes preferenciáink – és a számok azt mutatják, hogy a kritikusok és a rajongók az 1990-es Hiúságok máglyáját, a 2015-ös Ithacát és a 2017-es A kör-t húzták le nagyon.

Forrás: Huffington Post
Borítókép: Tom Hanks Cannesban 2023 májusában. Mondadori Portfolio / Getty Images