Barion Pixel Rihanna gyermeke születése után férjhez megy – Már azt is tudni hol – Coloré

Rihanna gyermeke születése után férjhez megy – Már azt is tudni hol

2022. 02. 06.

Néhány hónapja szárnyra keltek olyan pletykák, hogy Rihanna első gyermekével várandós, ám újra és újra megcáfolta az erről szóló híreket…

Egy hete azonban úgy érezte eljött az ideje, hogy rapper barátjával „színt valljanak” és hivatalosan is bejelentsék, hogy valóban szülők lesznek.

The Fashion Awards 2019 London
Forrás: Northfoto

A hírt másokkal ellentétben nem az Instagramon osztották meg, hanem ellátogattak ASAP Rocky szülővárosába, Harlembe, ahol kéz a kézben léptek utcára. Ez még önmagában nem lett volna olyan beszédes, ám a Rihanna hasát teljesen szabadon hagyó kabát már annál inkább, hiszen szépen kerekedő pocakját még a vak is észre vette.

A róluk készült legfrissebb képek pillanatok alatt bejárták a világsajtót, a rajongók pedig nem győztek gratulálni a párnak, akik évek óta barátok voltak, mielőtt 2019-ben szerelem szövődött közöttük.

Rihanna és a rapper azóta mindennapját együtt tölti és barátaik véleménye szerint tökéletesen kiegészítik egymást, hiszen mindketten nagy divatrajongók, imádnak utazni és a jövőt illetően is ugyanazt gondolják.

The Fashion Awards 2019 London
Forrás: Northfoto

Talán ezért sem okoz olyan nagy meglepetés, hogy az énekesnőből lett divatmogul és ASAP a kicsi világrajövetele után hivatalosan is össze fogja kötni az életét.

Az esküvőre Barbadoson – Rihanna szülővárosában – kerül majd sor, ugyanis ott él a sztár összes rokona, igaz barátja és egész gyerekkorát ott élte, így igazán különleges helyet foglal el a szívében.

Forrás: dailymail.com