Barion Pixel Lady Gaga lesz Harley Quinn a Joker második részében – Coloré

Lady Gaga lesz Harley Quinn a Joker második részében

2022. 08. 07.

Ugyan a hírt már hónapokkal korábban belengette számos online magazin, Lady Gaga csak most erősítette meg azt egy Twitter-bejegyzésében.

Lady Gagának az idei év sem megy valami rosszul: épp sikerrel zajlik legutóbbi albumának bemutató turnéja, a The Chromatica Ball, ő írta az új Top Gun egyik főcímdalát és újabb filmszerepet jelenthetett be. A 2019-ben Joaquin Phoenix címszereplésével megjelent Jokert imádták a kritikusok és szerette a közönség is, így nem csodálkoztunk egy cseppet sem, amikor kiderült, hogy érkezik a második rész, mely a Joker: Folie A Deux címet fogja viselni. A produkció 2024 októberében érkezik majd a mozikba, és nemrég az is kiderült, hogy a képregényekből ismerős gonosztevő szerelmét, Harley Quinnt nem kisebb név fogja alakítani, mint az énekesnő Lady Gaga.

Venice,,italy, ,august,31:,lady,gaga,attends,the,premiere
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Gaga augusztus negyedikén egy néhány másodperces kisvideóval erősítette meg Twitteren a hírt.

A videó Joker (Joaquin Phoenix) és Gaga karakterének sziluettjeit mutatja, amint sötétvörös háttér előtt táncolnakm a bejátszás a film címével és annak premierdátumával ér véget, miközben Joker ikonikus nevetése hallatszik a háttérben. Így hát Gaga tweetje megerősíti azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint Phoenix mellett ő is tárgyalásokat folytatott a várva várt folytatás főszerepéről, és azokat a találgatásokat is, hogy Harley Quinnt fogja alakítani.

Az első film komor hangulatával szemben a Joker: Folie A Deux musical lesz, amit a videó is sejtet a lendületes zenei betéttel. Gaga énekesi karrierje mellett olyan zenés filmekben szerepelt, mint például a Csillag születik, amely elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat. Bár a tweet nem árult el további cselekményrészleteket a filmből, a közelgő folytatás izgalmasnak és eredetinek ígérkezik az ikonikus Batman-gonosz számára. További bejelentések várhatók, mivel a közeljövőben kezdődik majd a film forgatása.

Actor Joaquin Phoenix Transforms Into Legendary Batman Villain ‘the Joker’ In A New Psychologically Thriller.
Forrás: Northfoto

A Todd Phillips által rendezett első Joker azonnali kasszasiker lett, és az első olyan R-besorolású film, amely egymilliárd dollár feletti bevételt hozott. A filmet pozitív fogadtatása tizenegy Oscar-jelöléshez segítette hozzá, és kettőt váltott szobrocskára is: a legjobb eredeti filmzene és a legjobb férfi főszereplő alakításáért.

Forrás: Collider

Ez is érdekelhet: Mrs. Doubtfire, a faun és Joker – átváltozások a filmvászonról

Egy fő- vagy mellékszerep élethű, meggyőző eljátszásában a színészi alakítás mellett a fontossági sorrend előkelő helyén áll az adott karakter kinézete, külső jellemzői. Ma már sok mindent meg lehet oldani digitális, számítógépes technológia segítségével, szerencsére a maszkmestereknek továbbra is van munkájuk, filmtörténelem pedig bővelkedik legendás átváltozásokban és elmaszkírozásokban, a nézők nagy örömére. Erről szóló cikkünket itt olvashatod!