Barion Pixel Ezt tudni eddig Keanu Reeves új főszerepéről – Coloré

Ezt tudni eddig Keanu Reeves új főszerepéről

2022. 08. 11.

Az Ördög a fehér városban egyszerre mutatja be egy sorozatgyilkos életét és nyújt bepillantást az 1890-es évek Amerikájába, amelynek főszerepében Keanu Reeves lesz látható.

A Devil in the White City című regény hosszú fejlesztési folyamatának legújabb fejezetéhez érkezett. Leonardo DiCaprio még 2010-ben szerezte meg a megfilmesítési jogokat, és azt tervezte, hogy filmként adaptálja, amelyben a sorozatgyilkos Holmes szerepét ő alakítja majd.

Keanu Reeves
Forrás: Northfoto

Scorsese 2015-ben csatlakozott be rendezőként a projektbe, a forgatókönyvet pedig Billy Ray írta meg. A Hulu azonban bejelentette, hogy 2019-ben sorozatot fejlesztenek az eredetileg Paramount által készülő filmből, és most a legfrissebb értesülések szerint Keanu Reeves csatlakozik főszereplőként a csapathoz.

A történet valóságalapja, hogy az 1893-as év fordulópont volt Amerika számára. Ekkor rendezett világkiállítást Chicago, az akkor még csak feltörekvő város, és a rendezvény felülmúlta a híres párizsit is. Ekkor bukkant fel az első dokumentált amerikai sorozatgyilkos, H. H. Holmes. Ezt a történetet írta meg Erik Larson 2003-ban, a bestseller pedig sokat váratott magára, hogy végül film formájában is testet ölthessen.

Keanu Reeves
Forrás: Northfoto

A történelmi krimisorozat adaptációjában a briliáns építész, Daniel H. Burnham és az említett gyilkos, Henry H. Holmes élete fonódik össze. Holmes, a jóképű doktor a világkiállításra tervezi meg saját gyógyszerészeti „gyilkos kastélyát”, mellyel fiatal nőket csábít el, kínoz és csonkít meg.

Mivel a gyilkos szerepe elvileg DiCaprio-é, Keanu Reeves első sorozatszerepe feltehetőleg az építész, Burnham lesz.

Ez is érdekelhet:

Ritka pillanat: Keanu Reeves megmutatta 49 éves párját a vörös szőnyegen

A pár első vörös szőnyeges debütálása 2019-ben volt az LACMA Art + Film Gáláján. Keanu Reeves és szerelme 2011-ben lettek nagyon jó barátok, ugyanis ekkor jelent meg első közös projektjük. Grant illusztrálta Reeves Óda a boldogsághoz című könyvét. Az idő múlásával pedig a barátságból szerelem lett, ami úgy fest csak még erősebb lett köztük az elmúlt időszakban. Ha szeretnéd látni a róluk készült legfrissebb képet, olvasd el a cikkünket!

Forrás: variety.com