Barion Pixel A Halloween Ends horrorfilmet egy streaming szolgáltató is vetíti majd – Coloré

A Halloween Ends horrorfilmet egy streaming szolgáltató is vetíti majd

2022. 08. 30.

Azoknak, akik nem szeretnek vagy akarnak drága mozijegyet váltani, jól jön a hír, hogy a Halloween Ends streamelhető is lesz.

A Universal Pictures bejelentette, hogy a Halloween Ends, a régóta futó slasher-sorozat következő folytatása, egyben befejező része ugyanazon a napon landol majd a Peacock-on, mint a mozivásznon. A filmet a tervek szerint október 14-én mutatják be.

Halloween Ends
Forrás: Northfoto

A David Gordon Green által rendezett, a Blumhouse és a Miramax producere által készített Halloween Ends (magyarul A Halloween véget ér) a több évtizedet felölelő franchise lezárásaként érkezik ősszel, a halloween-i szezonban. A történetben a Jamie Lee Curtis által megformált Laurie Strode és a legyőzhetetlennek tűnő maszkos gyilkos, Michael Myers életre szóló adok-kapokja talán lezárul végre. „Csak az egyikük marad életben” – derül ki a film ajánlójából, ami egyúttal egy végső összecsapásra utal, méghozzá olyanra, amihez foghatót eddig sohasem láthattunk a vásznon.

Az első Halloween-film 1978-ban került a mozikba, és azóta számos folytatást kapott. A történetet 2018-ban felélesztették és 255 millió dollárral a franchise legtöbb bevételt hozó darabja lett világszerte. Ezt követte 2021-ben a Halloween Kills (Gyilkos Halloween), majd idén ősszel jön a nagy finálé, a Halloween Ends.

Halloween Ends
Forrás: Northfoto

Mivel a Halloween Kills-nél is kipróbálták már ezt a hibrid megoldást, és szépen hozott bevételben mind a streaming platformon, mind pedig a mozipénztárakban, ezért most is ezt a dupla megjelenést alkalmazza az Universal. Szerintük a be kell látni – a koronavírus-járvány kitörése óta még inkább – hogy nem mindenki akar már moziba menni. Az új igényekhez alkalmazkodni kell, pláne akkor, ha megéri a stúdióknak.

Ez is érdekelhet:

A Halloween Ends előzetese Jamie Lee Curtis utolsó leszámolását ígéri Michael Myers-szel

A Halloween saga 2022 őszén úgy tűnik, végleg véget ér, vagyis végre lezárul Michael Myers története. Maga Jamie Lee Curtis jelentette be a Twitteren az előzetest, majd 15 perc múlva elérhetővé is vált az első trailer, ami az októberi filmről ad végre infókat és jeleneteket. Ha szeretnél többet tudni a témában, olvasd el a cikkünket!

Forrás: variety.com