Barion Pixel Egy éve erre vártunk! Befutott az Emily Párizsban második évadának előzetese – Coloré

Egy éve erre vártunk! Befutott az Emily Párizsban második évadának előzetese

2021. 09. 28.

2020-ban az egyik legnagyobb dobása volt a Netflixnek az Emily Párizsban című könnyed, fiatalos és üde sorozat, amelyben egy fiatal amerikai lány Párizsban igyekszik valóra váltani álmait.

A főszerepben a csodaszép Lily Collinst láthattuk, aki természetesen annak ellenére, hogy nemrég ment férjhez egy káprázatos ceremónia keretein belül, a második évadra is rábólintott.

2020 Emily In Paris Tv Set
Forrás: Northfoto

Ennek pedig nemcsak a készítők, hanem a rajongók is nagyon örülnek, hiszen a járvány kellős közepén igazi felüdülést hozott az emberek szomorúsággal teli napjaiba a vidám történetével és a film kellemes francia látványvilágával.

A nagy sikeren felbuzdulva nem is volt kérdés, hogy Emily története folytatódjon, amelynek forgatásai most májusban kezdődtek el, pár hete pedig be is fejeződtek. Ezért talán nem is olyan meglepő, hogy mindenki arra várt, mikor jelentik be a hivatalos premierdátumot, és persze az első trailer debütálását is.

A második évad fonaláról még sokat nem tudni, de azt már elárulták, hogy több színésszel is bővül a széria csapata. Többek között Lucien Laviscount, William Abadie, Arnaud Binard, Jeremy O. Harris is szerepet kapott a népszerű produkcióban. Az Emily Párizsban 2. évada egyébként karácsony előtt két nappal, azaz december 22-én kerül fel a Netflix kínálatába.

De addig is, íme az előzetes:

Forrás: hollywoodreporter.com