Barion Pixel Channing Tatum és David Leitch közös projektje megtörheti James Bond egyeduralmát – Coloré

Channing Tatum és David Leitch közös projektje megtörheti James Bond egyeduralmát

2022. 11. 20.

Az új kémthriller forgatókönyvét a Star Wars: Lázadók írója és alkotótársa, Simon Kinberg készíti majd, így igazi álomcsapat állt össze a Red Shirt-höz, Channing Tatummal a főszerepben.

Channing Tatum igazán pörgős karriert tudhat a háta mögött, hiszen 2022-ben több filmje is készült. Nemrég számoltunk be róla, hogy jön a Magic Mike 3, és máris itt az új csemege, a Red Shirt című thriller, mely „franchise alapanyag is lehet”. A táncoslábú híresség ráadásul David Leitch producer-rendezővel fog együtt dolgozni, akinek legutóbb a Gyilkos járatot köszönhettük.

A projekt Simon Kinberg eredeti ötlete alapján készül, a filmstúdiók pedig sorban állnak, hogy megkaparintsák a jogokat, így Leitch szerint igen magas költségvetésen készülhet majd a film és a munkálatoknak is hamarosan neki állhatnak. A történet pedig olyan új univerzumot nyit meg, ami nyugdíjba küldi James Bondot – legalábbis az alkotók szerint.

David Leitch
Forrás: Northfoto

Nemcsak Channing Tatum, hanem Leitch is igen elfoglalt ember mostanság. Az év elején tarolt az említett Gyilkos járat című akcióvígjátéka, amelyben Brad Pitt, Aaron Taylor-Johnson és Joey King is szerepelt – sok más tehetség mellett – és 240 millió dolláros bevételt hozott világszerte. Közben készül a The Fall Guy, Ryan Gosling és Emily Blunt főszereplésével, a múltban pedig neki köszönhettük az Atomszőkét, a Deadpool 2- t és a Hobbs & Shaw-t is.

Channing Tatum
Forrás: Northfoto

A forgatókönyvíró Simon Kinberg jelenleg az Apple TV+ Sugar című sorozatát készíti, amelyben Colin Farrell szerepel, és állítólag egy új Battlestar Galactica filmet is fejleszt. A filmest leginkább az X-Men képregények Fox és Marvel számára készült adaptációiról ismerjük, például átvette a rendezői széket a 2019-es Sötét Főnix című filmnél, amely sajnos nem lett átütő siker. De ő rendezte a 355 című női kémthrillert is, melyben Diane Kruger, Jessica Chastain, Penelope Cruz és Lupita Nyong’o szerepelt.

Ki lenne Channing Tatum karaktere?

A Red Shirt forgatókönyve egyelőre ismeretlen, de a cím elárul róla egyet s mást. A „redshirt” kifejezést a filmzsargon azokra az akciófilmes szereplőkre használja, akik megjelenésük után hamar meghalnak a képernyőn. A kérdés már csak az, hogy vajon a készülőben lévő kémmoziban Tatum egy olyan karaktert alakít majd, aki ahelyett, hogy meghalna, egyetlen túlélője marad a történetnek, és bátorságát összeszedve, James Bond-szerűen kell főhőssé válnia? Nem lennénk meglepve, ha ez így lenne, hiszen pont olyan szerepnek hangzik, amiben Tatum brillírozna.

Forrás: deadline.com

Borítókép forrása: Northfoto