Barion Pixel Brendan Fraser 30 év színészkedés után élete első Oscar-díját ünnepelhette két fiával – Coloré

Brendan Fraser 30 év színészkedés után élete első Oscar-díját ünnepelhette két fiával

2023. 03. 13.

Az egykori Múmia-filmek sztárja, Brendan Fraser azután ért a csúcsra, hogy már mindenki leírta, mint színészt.

Brendan Fraser karrierje nagyon magasan ívelt felfelé, mikor bemutatkozott a Kőbunkóval (1992), majd ő lett az Őserdő hősének főszereplője, ezt követően pedig jöttek a Múmia-filmek, Rachel Weisz oldalán, majd egy emlékezetes vígjáték, a Bájkeverő Elizabeth Hurley-vel. Ám ezt követően 10 évre szinte teljesen eltűnt.

2023 Oscar nyertesek
Forrás: Northfoto

Megküzdött a mellőzöttséggel és a saját démonaival is, elvesztette szeretett édesanyját, miközben ismét rátalált a szerelem, fiai pedig felnőtté cseperedtek. Sok idő után először kapott szerepet a The Boys című furcsa, szuperhősös vígjátékban, majd jött A bálna, amellyel most, 2023-ban elnyerte a kritikusok és a közönség elismerését, és az aranyszobrocskát is. Fraser gigantikus visszatérését azóta Breneszánszként emlegetik a közösségi médiákban.

Darren Aronofsky rendező kifejezetten Frasert kereste meg a visszahúzódó, kórosan elhízott angoltanár szerepére, aki nehezen tud kapcsolatot teremteni lányával és másokkal. Az ötlet pedig bejött. Az 54 éves színész a legjobb színésznek járó Oscar-díjat vihette haza A bálnában nyújtott alakításáért, ezzel jelezve hihetetlen visszatérését Hollywoodba.

Brendan Fraser és családja
Forrás: Northfoto

Brendan Fraser az Oscar utáni Vanity Fair party-n fiaival, Holdennel (18) és Lelanddel (16) együtt ünnepelte győzelmét a Wallis Annenberg Előadóművészeti Központban. A csillogó bulin csatlakozott hozzá barátnője, Jeanne Moore is, aki váll nélküli, tüll alsó résszel megkreált kék ruhájában olyan elbűvölően festett a fekete szmokingos Fraser mellett, mint egy Disney-hercegnő.

Brendan Fraser
Forrás: Northfoto

Brendan Fraser olyan jelöltek orra elől happolta el az Oscar-díjat, mint Austin Butler, Colin Farrell és Bill Nighy. Ez azonban még a többi jelöltet sem zavarta, hiszen Fraser az egyik legalulértékeltebb színészként kapta meg a filmes világ legnagyobb elismerését.

Forrás: Daily Mail
Borítókép forrása: Northfoto