Barion Pixel Ezt gondolják a kritikusok Az árva: Első áldozat című horrorfilmről – Coloré

Ezt gondolják a kritikusok Az árva: Első áldozat című horrorfilmről

2022. 08. 27.

Az Árva 2009-ben tette egy csapásra ismertté Isabelle Fuhrmant, aki 13 évvel később most ismét a démoni lány megformálására vállalkozott.

A gonosz gyerek – mint elem – a legzseniálisabb horror alap, nem csoda, hogy több tucat film épül erre a motívumra. Gondoljunk csak a nagy klasszikusokra, az Ómen című filmre az Ördögűzőre (amit nemsoká rebootolnak), vagy a Jó fiúra, esetleg a közelmúltban készült A csodagyerekre és persze Az árvára.

Az árva
Forrás: YouTube

Az árva című nagy sikert aratott mozi 2009-ben hozta el Esther (Isabelle Fuhrman) történetét, akit Kate (Vera Farmiga) és John (Peter Sarsgaard) fogadtak örökbe, és mint kiderült, a lány Kelet-Európából, Észtországból származik. A fura küllemű és viselkedésű Esther körül bizarr és félelmetes dolgok történnek, majd kiderül, hogy a lány bizony elkövetett már pár gonoszságot korábbi nevelőszüleinél is.

Az Orphan: First Kill a történet folytatása, de előzményfilm is, ami azért érdekes, mert a főszereplő azóta felcseperedett. Persze, aki látta az első részt, sejti, hogyan lehetséges, hogy az akkoriban 11 éves Furnham ismét Esther bőrébe bújt, miközben a múltba kalauzolnak bennünket.

Az árva: Első áldozat elstartolt és rengetegen nézték meg az első hetekben. A történet az észtországi saarne-i pszichiátriai intézetből való kiszabadulással kezdődik, amikor felfedezik, és az interneten keresztül örökbe fogadják Esthert. A lány ugyanis egy elveszett gyermek, Tricia és Allen Albright lányának hasonmása, aki négy éve tűnt el, és soha nem találták meg, a feltételezés szerint pedig elrabolták. A házaspár úgy véli, talán megtalálták a saját gyereküket. Az új filmben Isabelle mellett Julia Stiles, Rossif Sutherland és Kennedy Irwin játsszák a főszerepeket.

Az árva
Forrás: Northfoto

A laikusok és rajongók nagyon szeretik Az árva: Első áldozatot, de a kritikusok szerint lehetne benne több is. Esther ábrázolása kicsit egysíkú maradt szerintük, nem lépett ki a korábbi mederből, pedig bőven lehetett volna a karaktert árnyalni. Néhol klisés, kiszámítható, de azt elismerik, hogy a színészi játéknak köszönhetően továbbra is vérfagyasztó és elég szuggesztív. Arról nem is beszélve, hogy egy igen komoly elmejátéknak lehetünk tanúi a gyanút fogó anya és az örökbefogadott Esther között.

Ez is érdekelhet

Meglepő infók az American Horror Story 11. évadáról

Nemrég debütált a American Horror Story spinoffjának második évada, de most az anyasorozat újabb etapjáról derültek ki elég fontos dolgok. Ha szeretnéd tudni, mik, akkor olvasd el a cikkünket!

Forrás: variety.com