Barion Pixel Elvis él, McCartney nem – a legdurvább sztárkonteók – Coloré

Elvis él, McCartney nem – a legdurvább sztárkonteók

2022. 01. 20.

Az emberek néha hajlamosak olyan konteókat gyártani kedvenc sztárjaikról, amik majdnem minden alapot nélkülöznek.

A több, mint két éve zajló koronavírus-járvánnyal kapcsolatban egyre-másra bukkannak fel összeesküvés-elméletek, melyek a pandémia “igazi” eredetét kutatják, vagy épp az oltásokkal a szervezetbe juttatott mikrochipek elmélete mellett kardoskodnak. De nem ez az egyetlen olyan téma, amit ilyen, a többség által elvetemültnek tartott konteók öveznek. Hiszen az ember nehezen viseli el, ha nem tud mindenről mindent, így hajlamos a fejében lévő tudástöredékeket olyan információmorzsákkal összekötni, a lyukakat betömni, amik első, és talán második hallásra is logikusnak tűnnek, de valójában semmi valóságtartalmuk nincs. Egy egyetemi professzorom hozta mindig az alábbi példát a látszólagos összefüggésekre: “A falvakban népességszámra levetítve általában több gyermek születik, mint a városokban. Emellett az is igaz, hogy vidéken több a gólya, mint a nagyvárosokban. Tehát sokak szerint ebből következhet, hogy a gólya hozza a gyereket.” Ugye milyen butaságnak hangzik? Persze a konteók esetén nem ilyen egyszerűen leleplezhető tévedésekről van szó, ezért is van az, hogy bizonyos hitrendszerek (a titkos szabadkőműves mozgalom megléte, vagy hogy a világ vezetői igazából gyíkemberek, a Földünk pedig lapos) a mai napig megingathatatlanok egyes körökben. 

A sztárok csillogó világa a legtöbb ember számára elérhetetlennek, távolinak tűnik, melyről csak azt tudjuk, ami a média által eljut hozzánk. Nem csoda hát, hogy a sokak által bálványozott hírességek magánéletével kapcsolatban is gyakran felröppennek pletykák és összeesküvés-elméletek. Ezekből válogattunk most.

Ők igazából nem is haltak meg

Elvis Presley konteó
Elvis és Priscilla Presley esküvője 1967-ben. Forrás: Northfoto

Egy szeretett színész vagy énekes halálhíre akár ugyanannyira lesújtó is lehet, mintha egy személyes ismerősünket veszítettük volna el. Így a ránk nehezedő gyász első szakaszában, a tagadás idején minden követ megmozgatunk, hátha kiderül, hogy az illető mégis életben van. Ez történt az 1977 szeptemberében memphisi birtokán holtan talált Elvis Presley rajongóival is. A rock’n’roll királya mindössze 42 évesen hunyt el, és az egész világ meggyászolta, egyesek szerint azonban Elvis még mindig él. Halála csupán egy színjáték volt, megvesztegették a halottkémet és a kezelőorvost is, egy viaszbábut temettek el, miközben az énekes Dél-Amerikába utazott, hogy végre nyugodt életet élhessen. Az elméletet erősíti, hogy a nyolcvanas években egy Elvis-imitátoroknak szervezett versenyen felbukkant egy férfi, aki döbbenetesen tudta utánozni A Királyt, de aztán nem jelentkezett a fődíjért, nem adott interjút sem, és azóta sincs róla hír – egyesek szerint Elvis volt az. Emellett pedig a halála óta számos helyen látni vélték a világban, legutóbb épp 2020. januárjában, a 85. születésnapján bukkant fel egy ezt “bizonyító” felvétel.  A Twitteren terjedő 2016-os videó egykori gracelandi birtoka előtt készült, és az éppen beszédet mondó polgármester, Mark Luttrel Jr mögött látható piros kabátos alakról hiszik többek, hogy az bizony az egykori ikonikus énekes. A teóriát arra alapozzák, hogy amikor a beszédben elhangzik, hogy “Elvis él és jól van” – amit valószínűleg képletesen értett az akkori polgármester – a háttérben ácsorgó nő odafordul a duci alakhoz, összenevetnek, majd a nő meg is lapogatja a karját. 

Michael Jackson In Court For Key Hearing
Michael Jackson 2004-ben egy bírósági meghallgatásra tart. Forrás: Northfoto

Michael Jackson, a pop királya 2009-ben hagyott itt minket, és őt is óriási tömegek gyászolták világszerte. A popzenére tett hatása összehasonlíthatatlan, öröksége ma is tovább él – na de ő is? Rajongók százai gondolják úgy, hogy azért rendezte meg a halálát, hogy hatalmas adósságaitól megszabaduljon, egy határőr elvileg látta őt a tragédia után nem sokkal, ahogy Kaliforniából Mexikó felé tart, és az MJ-imitátorok tömegei sem segítenek a tényt elfogadni, hogy Jackson minden bizonnyal elhunyt azon a júniusi napon. 

A technológia világa kicsit sem lenne ugyanaz Steve Jobs, az Apple egykori vezérigazgatója nélkül, aki 2011. októberében hunyt el hasnyálmirigyrákban. 2019 nyarán azonban a Redditen felbukkant egy fotó, amit az egyik felhasználó lőtt Egyiptomban, melyen állítólag Jobs látható, amint egy kairói utcán ücsörög egy műanyag széken. A fényképen szereplő férfi tényleg nagyon hasonlít a feltalálóra, azonban valószínűleg csak ennyiről és egy jó szögből készített felvételről van szó – de a konteók hívei nem hagyták annyiban, szerintük egyértelmű, hogy Jobs él és virul Afrikában. Sőt, szerintük több bizonyíték is arra mutat, hogy ez tényleg ő, hiszen mezítláb van, Jobsról pedig köztudott, hogy szeretett lábbeli nélkül járni-kelni. 

konteó
Lady Gaga 2016-ban, Amy Winheouse 2007-ben. Forrás: Northfoto

A hatszoros Grammy-díjas soul-, jazz- és rhythm and blues-énekesnő, Amy Winehouse nemcsak extrém külsejével, hanem csodálatos hangjával vált népszerűvé, azonban 2011-ben tragikus módon “csatlakozott” a 27-esek klubjához. Azokat az énekeseket hívják így, akik rejtélyes módon mind 27 éves korukban távoztak el közülünk, ilyen Jim Morrison, Jimi Hendrix, Janis Joplin, a Rolling Stones-alapító Brian Jones és Kurt Kobain is. Azonban vannak, akik úgy vélik, Winehouse még él, és a fent említett két ikontól eltérően ő nem bujkál a nyilvánosság elől, hanem egy másik szupersztár képében éli mindennapjait, kitaláljátok ki lehet az? A hasonlóan egyedi hanggal és egy kicsit hangsúlyos orral rendelkező Stefani Germanottával, művésznevén Lady Gagával kapcsolatban terjesztették el néhány éve, hogy ő igazából a drog-túladagolásban elhunyt Winehouse. Egy Youtube-felhasználó tavaly júliusban, Amy halálának tizedik évfordulója környékén feltöltött egy közel húszperces videót, amelyben azt bizonygatja, hogy a két nő egy és ugyanaz. A bizonyítékok nagyjából a két énekesnő hasonlóságáig terjednek, karrierje elején Gaga sokszor volt látható Amy stílusára emlékeztető szettekben és sminkekben, amin persze nincs mit tagadni, de innen azért elég bátor húzás arra a következtetésre jutni, hogy ugyanarról az emberről lenne szó. Mindenesetre a kommentelők azért egyetértenek a készítővel. 

Ők viszont már “nem élnek”

konteó avril lavigne
Avril idén januárban az iHeart Radio rendezvényén. Forrás: Northfoto

A gördeszkás punk-pop legfelkapottabb énekesnője volt a kétezres évek elején Avril Lavigne, akinek a poszterével tele voltak a hálószobák és aki miatt a lányok is elkezdte nyakkendőt, csuklószorítót és terepmintás nadrágot hordani. Csupán tizenöt volt, amikor megjelent debütáló albuma, a Let Go, amely négyszeres platinalemez lett és olyan dalok szerepeltek rajta, mint a Sk8er Boi és a Complicated. Azóta még öt albumot adott ki, legutóbb 2019-ben, és – természetes módon – a külseje is sokat változott, ahogy felnőtt. Valószínűleg ez a táptalaja annak a konteónak, miszerint egy évvel a Let Go megjelenése után, 2003-ban meghalt, de ezt nem akarták bevallani a közönségnek, hiszen annyi pénzt hozott a konyhára, ezért azóta egy Melissa Vandella nevű színésznő helyettesíti. Ezt olyan bizonyítékok “támasztják alá”, miszerint Avril egy interjúban igencsak ideges lett, amikor erről a témáról kérdezték, és hogy az arca nem egészen úgy néz ki, mint 2003-ban. De kérem, ki néz ki úgy ma, mint 2003-ban? (Kivéve Keanu Reevest, aki mintha nem lenne hajlandó öregedni, de most nem megyek bele abba a teóriába, miszerint hallhatatlan.)

paul mccartney konteó
Paul Mccartney 2019-ben, jó egészségnek örvendve. Forrás: Northfoto

De nemcsak Avrilt “cserélték ki”, hanem a Beatles egyik tagját is még az 1960-as években. Egy detroiti DJ, Russ Gibb indította el a konteót 1969-ben, amikor egy rejtélyes betelefonáló tanácsára lejátszotta visszafelé a Beatles White albumának Revolution 9 című számát. A “number nine, number nine” szöveg így “turn me on, dead man”-nek hallatszott, míg a Strawberry Fields Forever végén John Lennon alig hallhatóan azt mondja: “I buried Paul”, vagyis “Eltemettem Pault”. Többen ezekből a rejtjelekből azt a következtetést vonták le, hogy Paul McCartney meghalt egy autóbalesetben 1966-ban, és társai egy rá nagyon hasonlító férfit raktak a helyére. A teória futótűzként terjedt, a rajongók darabjaikra szedték a dalokat hasonló utalások után kutatva, az együttes pedig ámulva nézte, mi történik körülötte. 1974-ben Paul a Rolling Stone magazinnak adott interjújában is kitért erre: “Valaki az irodából felhívott, hogy nézd, Paul, halott vagy. Mire azt mondtam, nos, ezzel nem értek egyet.” Mindenesetre a zenetörténelem egyik legfurcsább összeesküvés-elmélete maradt a Paul halott-sztori.

Egyéb furcsaságok

katy perry konteó
JonBenét Ramsey 1993-ban, Katy Perry 2018-ban. Forrás: Northfoto

Itthon kevésbé ismert JonBenét Ramsey ügye, a kilencvenes évek elején azonban egész Amerikát megrázta a hatéves szépségkirálynő halála. Az 1990-ben született csodaszép kislány kicsi korától kezdve indult szépségversenyeken, Észak-Amerika lapjai tele voltak a fotóival, a családja pedig tehetős volt és úgy látszott, boldog is. 1996 karácsonyának másnapján azonban a kislány eltűnt a saját szobájából, szülei egy levelet találtak a konyhában, melyben az állítólagos rablók pénzt követeltek cserébe. Nyolc órával később JonBenét holttestét a ház pincéjében találták meg, összekötözött kezekkel és leragasztott szájjal, a kislány halálát fulladás okozta. Az ügy azóta is nyitott, de már nem nyomoznak, a feltételezett gyilkost pedig a mai napig nem találták meg. Így ez Amerika egyik legrejtélyesebb ügye, mely számos embert tart lázban azóta is – és itt jutunk el ahhoz az elmélethez, miszerint a kislány napjaink népszerű énekesnője, Katy Perry. Az elmélet hívői szerint JonBenét nem halt meg, mindössze elrabolták, hogy aztán popikont csináljanak belőle. A teória nagyrészt a gyermekkori fotók hasonlóságain alapszik, hiszen még a matek sem jön ki, ugyanis a Katheryn Elizabeth Hudson néven született Perry hat évvel idősebb a tragikusan elhunyt kislánynál. Az összeesküvés-elméletet boncolgatók szerint azonban az előadóművész 2012-ben megjelent önéletrajzi könyvében maga is utalt arra, hogy igaz lehet a teória. Szerepel benne egy mondat arról, hogy ugyan gyerekként is írt már dalokat, de nem volt az a fajta exhibicionista színpadi csemete, szó szerint úgy fogalmazott, hogy “nem volt bennem egy kitörni kívánó JonBenét Ramsey”. A szerencsétlen említés mögött persze semmilyen rejtett szándék nem volt, és amikor a 2017-es VMA-díjátadón Billy Eichner műsorvezető nekiszegezte Perrynek, hogy “pislogj kétszer, ha tényleg te vagy ő”, szegény csak annyit tudott kinyögni megrökönyödésében, hogy “Nem, ez nem lehet igaz”.

Beyonce Life Is But A Dream Trailer
Beyoncé és Blue Ivy 2013-ban. Forrás: Northfoto

Amikor Beyoncé Knowles 2011-ben várandós volt első gyermekével, Blue Ivy-val, olyan pletykák kezdtek el terjedni a médiában, miszerint csak színlelte a terhességet és valójában béranya hordta ki a kislányt. Az okot az a felvétel adta, mely az év októberében egy ausztrál talk showban úgy tűnt, mintha a hasa furcsán behorpadt volna, márpedig egy várandós kismama hasa nem viselkedik így. “A ruha anyaga gyűrődött össze, istenem, mekkora butaság! Őrület volt, teljes őrület volt az egész ügy.” – nyilatkozta erről Beyoncé annak idején a People magazinnak, miután sajtósán keresztül nevetségesnek és hamisnak ítélte a mendemondát. Érdekes feltételezés ez a színlelés, hiszen a sztárok között teljesen elterjedt, hogy béranya segítségét kérjék a gyermekvállaláshoz, miért titkolta volna el ezt az énekesnő és miért parádézott volna műhassal kilenc hónapon át?