Barion Pixel Hol vannak a kétezres évek gyereksztárjai? – Coloré

Hol vannak a kétezres évek gyereksztárjai?

2022. 02. 15.

Abból eszmélünk rá a leginkább az idő múlására, hogy egyre-másra érkeznek a hírek gyermek- és fiatalkorunk tévésztárjairól, amint babát várnak, házasodnak és már nem kiskorúakat alakítanak a filmekben. Gyertek velünk, szörnyülködjünk együtt és nézzünk meg, hol vannak ma az egykori gyereksztárok!

Freddie Highmore

Freddie Highmore gyereksztár
Forrás: Northfoto

Nem törvényszerű, hogy aki kicsi korában sikeres gyereksztár lesz, az felnőttként is megállja majd a helyét a szakmában – erre a legjobb ellenpélda azonban Highmore, akit a nagyközönség 2004-ben az Én, Pán Péterben ismert meg mindössze tizenkét évesen. Az angol színész ezután évente tűnt fel újabb mozikban – például a Roald Dahl regényéből készült Charlie és a csokigyárban, a Spiderwick krónikákban, de szinkronhangként is hallható volt az Arthur és a villangókban, valamint az Astroboyban. 2013 és 2017 között futott a Bates Motel című horrorsorozat, mely az ikonikus Psycho előzményének készült, és amelyben ő játszotta Norman Batest.

Ez már igencsak távol állt a gyerekeknek szánt filmek világától, azonban a kölyökarcú színész itt is megmutatta, mekkora tehetség. Legutóbb pedig a tavaly befejezett Doktor Murphyben (The Good Doctor) láthattuk, ahol egy autizmussal élő sebészt játszott hibátlanul. Korán jött hírneve ellenére Highmore-nak sikerült két lábbal a földön maradnia és a színészkedés mellett befejezte tanulmányait is. “Rászántam az időt arra, hogy egy kicsit távol maradjak a színészettől, így amikor újra belevágtam, akkor teljes szívvel akartam és teljesen tudatos döntés volt.” – mesélte a Telegraphnak 2016-ban. A színész egyébként tavaly ősszel elvette feleségül barátnőjét, akit mindig is óvott a nyilvánosság elől.

Taylor Momsen

Taylor Momsen gyereksztár
Forrás: Northfoto

Ki ne emlékezne az édes Cindy Lou Ki-re, aki meglágyította a borzasztó Grincs szívét a kétezerben megjelent karácsonyi moziban? A kislányt alakító Taylor Momsen hétéves volt, amikor megkapta a szerepet, és onnantól kezdve abba sem hagyta a színjátszást. Újabb közönségkedvencben hét évvel később tűnt fel, méghozzá A pletykafészek (Gossip Girl) sorozat Jenny Humphreyaként, és okkal gondolták úgy a kritikusok, hogy Momsen színészi karrierje attól kezdve nagy lendülettel fog felfelé ívelni.

Azonban ahogy haladt előre a sorozat, egyre kevesebb epizódban tűnt fel a divattervezőnek készülő tini, az ok azonban nem a népszerűtlenségében volt keresendő. Ebben az időben alapította meg ugyanis a The Pretty Reckless nevet viselő rockegyüttesét, amellyel a mai napig turnézik világszerte. Így, a színészetet a háta mögött hagyva kissé kellemetlen számára, ha folyton a Gossip Girl-ről kérdezik. “Olyan, mintha a középiskolás éveimről faggatnának, szó szerint, hiszen nekem egybeesett ezzel az időszakkal. Olyannyira a múltba vésznek azok az évek, egy másik életbe, hogy nagyon furcsa, amikor erről kérdeznek.

Haley Joel Osment

gyereksztár
Forrás: Northfoto

“Halott embereket látok!” – hozta rá a frászt mindannyiunkra 1999-ben Osment Cole Searként A hatodik érzékben (bocsi a spoilerért, ha valaki nem látta volna még). De a szerepéért Oscar-díjra jelölt fiúnak nem ez volt az első munkája, öt évvel azelőtt például eljátszotta Tom Hanks fiát a Forrest Gumpban. A kétezres években aztán egész sok szerepet kapott, karrierje azonban azóta mintha nem mozdulna előre, leginkább sorozatokban látni – ilyen A Kominsky-módszer, az Űrkutyák, és feltűnt a szuperhősöknek görbe tükröt állító The Boysban is.

Thomas Brodie-Sangster

gyereksztár
Forrás: Northfoto

Még nem döntöttük el, hogy vajon áldás vagy átok Thomas Brodie-Sangster számára, hogy lassan harminckét évesen is úgy néz ki, mintha épp leérettségizett volna. Tehetsége azonban vitathatatlan, hiszen nem maradt meg a gyereksztár-skatulyában. Az Igazából szerelem Samjeként lopta be magát mindenki szívébe 2003-ban, aztán jött a Nanny McPhee – A varázsdada, a fiatal McCartney szerepe a John Lennon: a fiatal években, az Útvesztő-sorozat, végül a 2010-es évek szuperprodukciójában, a Trónok harcában tűnt fel újra egy mellékszerepben. A Phineas és Ferbben ő az utóbbi szinkronhangja, legutóbb pedig a Netflix 2021-es sikerében, a Vezércselben láttuk.

Miranda Cosgrove

gyereksztár
Forrás: Northfoto

A Rocksuli Summerjeként került be a köztudatba, és ugyan maga a szerep nem volt óriási, ennek köszönhetően számos rendező és stúdió felfigyelt Miranda Cosgrove-ra a kétezres évek elején. A most huszonnyolc éves színésznő a Nickelodeon felfedezettje lett, először a Drake&Josh-ban kapott mellékszerepet, majd ő lett az iCarly főszereplője – utóbbi széria nemrég folytatódott is. Egy időben ő volt a legfizetettebb gyereksztár, volt, hogy epizódonként 180 ezer dollár ütötte a markát. Azóta Shea Moore-t alakította az Egymás nyakán című sorozatban, megszólaltatta a Gru összes részében Margot, a legidősebb testvért, és kapott egy szerepet a North Hollywoodban is. 

Abigail Breslin

Abigail Breslin gyereksztár
Forrás: Northfoto

Az angyali arcú Abigail Breslin a kétezres évek ügyeletes törékeny kislánya volt, aki olyan filmekben tűnt fel, mint a Jelek, a Kisanyám – Avagy mostantól minden más, a Neveletlen hercegnő második része, míg aztán jött az áttörés A család kicsi kincse képében. Alakításáért Oscar-díjra is jelölték, a legjobb női mellékszereplő kategóriában így ő lett minden idők egyik legfiatalabb jelöltje. Utána következett az Ízlések és pofonok, a Mindenképpen talán, a Nim szigete, a Szilveszter éjjel, a Scream Queens és a Zombieland.

A filmezés mellett a Broadwayen is megcsillogtatta tudását a Helen Keller életéről szóló darabban, melyben a címszereplőt játszotta el, aki a történelem első, siketként és vakként diplomát szerzett diákja volt. Breslin magánéletét tekintve érdekes infó lehet, hogy egy évig alkottak párt a listánk első említettjével, Freddie Highmore-ral.

Dylan és Cole Sprouse

Dylan és Cole Sprouse
Forrás: Northfoto

Idén lesznek harminc évesek a Disney-csatorna legismertebb ikrei, akik már néhány évesen színészkedtek, többnyire egymást váltva. Így volt ez az Apafej, a Reszkess, Télapó! esetében is, azonban ahogy nőttek, úgy kaptak önálló szerepeket. Cole például a Jóbarátok Ben Gellerének karakterét alakította évadokon keresztül, majd jött a Zack és Cody élete, ahol megint együtt játszottak, de “legalább” saját jogon, önálló karaktereket. A fiúk a csatorna más produkcióiban is feltűntek a Cody-ikrekként, például a Hannah Montana vagy a Varázslók a Waverly-helyről című sorozatokban.

Azóta kicsit eltávolodott egymástól karrierjük, de mindketten megmaradtak főként a színészkedésnél. Dylan – aki a divatvilág iránt is érdeklődik és nem mellesleg Palvin Barbarával él együtt hosszú évek óta – a Miután összecsaptunk és a Turandot című mozikban látható, míg Cole a népszerű Riverdale stábjának oszlopos tagja és eljátszotta Will szerepét a romantikus Két lépés távolságban. 

Dakota Fanning

Dakota Fanning gyereksztár
Forrás: Northfoto

Fanning kisasszony is gyereksztárként kezdte, de mára sokkal többre vitte, mint egy kislányos arc. Az évezred elején sorozatokban kapott epizódszerepeket, majd első nagyobb filmje a Nevem Sam volt Sean Penn oldalán. A Nagydumás kiscsajokban az elkényeztetett Rayt alakította, aztán jött a misztikus Bújócska, A világok harca, a Malac a pácban, Az energia Chris Evanssel, majd pedig az Alkonyat-széria. Az utóbbi évek egyik sikersorozatában, a hazánkban forgatott Elmeorvosban is megcsillogtatta tudását, emellett pedig rengeteget szinkronizál is. Közel hetven produkcióban dolgozott már, és még nincs huszonnyolc éves!

AnnaSophia Robb

AnnaSophia Robb gyereksztár
Forrás: Northfoto

Ó, hogy mennyire szerettem annak idején a Híd Terabithia földjére című filmet! Akkor vált egyik kedvencemmé AnnaSophia Robb is, akit kezdetben mindig összekevertem a fentebb említett Dakota Fanninggel. A szőke hajú színésznő sok kortársához hasonlóan gyereksztárként kezdte, játszott Freddie Highmore mellett a Charlie és a csokigyárban (ő volt Violet Nyálias), majd a Boszorkányhegyben, az Életem a szörfben is főszerepeket játszott. A Carrie naplója című, kérészéletű sorozatban a fiatal Carrie Bradshaw bőrébe bújt, A tettben Lacey, a Dr. Death minisorozatban pedig mint Michelle láthattuk. A szemfülesek felismerhették Ed Sheeran Shivers című klipjében is a színésznőt, aki tavaly ősz óta menyasszony,