Barion Pixel 3 év után másodszor is válik az Agymenők sztárja – Coloré

3 év után másodszor is válik az Agymenők sztárja

2021. 09. 04.

Villámcsapásként ért mindenkit, hogy az Agymenők színésznője 3 év után úgy döntött, hogy elválik férjétől.

Kaley és Karl 5 éve ismerkedtek egy barátjuk szülinapján, majd 2018-ban örök hűséget fogadtak egymásnak egy csodaszép vidéki ceremónián, ahol barátaik mellett a sztárvilág színe-java is tiszteletét tette.

''between Two Ferns: The Movie'' Los Angeles Premiere
Forrás: northfoto.com

Sokáig úgy tűnt, hogy valóban megtalálták egymásban az igazit, hiszen fülig szerelmesek voltak, mindketten szerették körbe venni magukat állatokkal és a közös hobbijuk, a lovaglás is összekötötte őket, ám az elmúlt időben valami megváltozott, amit maguk sem értenek. Kaley és férje a karantén alatt is boldogok és kiegyensúlyozottak voltak, közös közleményükben azt írták, hogy semmilyen harag vagy keserűség nincs bennük, mindössze hoztak egy döntést és ettől még ugyanúgy szeretik és tisztelik egymást.

„Annak ellenére, hogy mélyen szeretjük és tiszteljük egymást, sajnos útjaink nagyon különböző irányba tartanak most…Nagyon sok mindent megosztottunk a nyilvánossággal, de szeretnénk most ezt a szakaszt magunknak megtartani. Nincs harag vagy ellenségeskedés, pont az ellenkezője”

Többen úgy gondolják, hogy egyszerűen most jött ki, mennyire különbözőek, hiszen Kaley rengeteget forgat és szinte minden utcasarkon felismerik, míg Karl sokat van a természetben a sport miatt, a versenyek pedig sokszor szólítják külföldre. Megint mások szerint viszont az volt a probléma, hogy a színésznő kapcsolatból kapcsolatba ugrott 5 éve, ugyanis a pár nem sokkal azután talált egymásra, hogy Cuoco elvált előző férjétől, Ryan Sweetingtől.

Forrás: justjared.com