Barion Pixel Ezeket érdemes átgondolni pályamódosításkor – Coloré

Ezeket érdemes átgondolni pályamódosításkor

2021. 03. 19.

Kortól, nemtől és helyzettől függetlenül a pályamódosítás mindig nagy teherrel, lemondásokkal és stresszel jár. Ha saját magunk döntünk úgy, hogy elhagyjuk az eddigi karrierünket, jó, ha előtte átgondolunk néhány dolgot.

Válasszuk ketté a kényszerből és a saját döntés által meghozott karriermódosítási terveket, hiszen előbbire napjainkban sajnos milliónyi példa akadt a koronavírus-járványnak „köszönhetően”. A megszűnő munkahelyek, a több hónapra bezárni kényszerülő vállalkozások tragédiája és az emiatti álláskeresés természetesen nem vehető egy kalap alá azzal, amikor valaki boldogtalanság, motiválatlanság vagy a kiégés érzése miatt egy merőben más területen szeretné kipróbálni magát. E cikk az utóbbi esettel foglalkozik.

karrier
Forrás: unsplash.com

Bárkivel megeshet, hogy a gondosan felépített karrierje közepén egyszer csak azt érzi, mégsincs jó helyen. Mások az egyetemi éveik vagy a pályakezdésük első néhány éve alatt jönnek rá, hogy nem is abban a szakmában szeretnének dolgozni, amihez gyűjtötték a tudást annyi időn át. Maga az „Én nem ezt kerestem!”- felismerés is rémisztő lehet, hiszen berögződésként él bennünk, hogy mindannyiunknak van egy útja, amit élete során bejár majd, és ezt általában egyenesnek képzeljük el. Emiatt sokan ugyan eljutnak a változtatás gondolatáig, de nem cselekszenek azért, hogy az meg is történjen – nem is csoda, hiszen rengeteg erő, kitartás, rugalmasság kell hozzá, és persze sok áldozattal is jár egy ilyen döntés.

Mindezek mellett én úgy gondolom, ha valaki alaposan körüljárta a témát, és megteheti mindezt úgy, hogy az önmaga és családja megélhetése, biztonsága, stabilitása közben megoldott, akkor vágjon bele! Nyomasztó úgy leélni egy életet, hogy tudjuk, máshol lenne a helyünk, de nem tettünk érte semmit. Íme pár dolog amit jó, ha átgondolunk.

Miért szeretnék váltani?

Gondoljuk át, mi is a problémánk a mostani munkahellyel vagy épp az egész szakmával, amiben dolgozunk. A túl sok stressz? A kevés fizetés? A kötöttségek, vagy épp ellenkezőleg – az, hogy minden bizonytalan? Könnyebbség, ha van már elképzelésünk az új szakmánkkal kapcsolatban, de ha még nincsen, érdemes ezeket is sorra venni, amikor lehetséges alternatívák után kutatunk.

Értek-e hozzá? De ami fontosabb: meg szeretném-e tanulni?

A legtöbb esetben átképzéssel jár a pályaváltás, főleg akkor, ha nincs tapasztalatunk a kitűzött szakmában. Ahogy telnek az éveink, nehezebb lesz időt szakítani a tanulásra, de ez ne gátoljon meg minket abban, hogy okosodjunk és képezzük magunkat, mert igencsak pozitív benyomást kelt egy olyan ember, aki harminc-negyven-ötven éves kora fölött vág bele egy újba, és ezért mindent meg is tesz.

Tisztában vagyok azzal, mit áldozok fel?

A „feláldozás” persze kemény szó, mondhatjuk lemondásnak is. De minden változásnak van pozitív és negatív oldala is. Az első pontot szem előtt tartva gondolkozzunk el azon, kiket és miket fog érinteni a karrierváltásunk – kollégák, a napirendünk, az időbeosztásunk, a bevételeink és kiadásaink, esetleg a lakóhelyünk is ilyen lehet. Ha nem szeretjük a kötöttségeket és a mások által meghatározott munkabeosztást, jó ötlet lehet a vállalkozói szcéna – viszont ebben az esetben sokkal több ügyintézés és utánajárás lesz a mindennapjaink része, mint egy alkalmazotti jogviszony esetében.

fonok
Forrás: unsplash.com

Mindeközben jó, ha észben tartjuk ezeket is:

Nem fog minden elsőre menni

… de ez a normális. Szinte már gyanús is, ha a dolgok mindig klappolnak. Nem attól fog bebizonyosodni, hogy jól döntöttük a pályaváltással kapcsolatban, ha minden simán, akadály nélkül összejön.

A kapcsolati háló érték

Ha olyan karrierbe fognánk, ahol dolgozik ismerős, barát vagy családtag, mindenképp kérjük ki a véleményét, tanácsait, hátha tud olyat mondani, amit mi hosszas utánaolvasás után sem tudtunk. Még az is megeshet, hogy beajánl minket egy-két helyre, vagy javasol olyan ötleteket, amik előrelendítenek minket a terveinkben.