Amerika legbefolyásosabb női – a Forbes idei “self-made woman” listájából szemezgettünk

A világhírű, nívós Forbes magazin közel harminc éve készíti el éves listáit a világ milliárdosairól, legbefolyásosabb embereiről, idén azonban már hetedszerre jelent meg az USA leggazdagabb nőinek rangsora - nézzük meg az énekesnőket, vállalkozókat és médiaszemélyiségeket is tartalmazó listát!

Aki követi a Forbes gyűjtéseit, az már hozzászokhatott, hogy ha milliárdosokról, üzletemberekről van szó, akkor egy férfiak dominálta mezőnyről beszélhetünk, a leggazdagabb emberek listáján csupán a 12. helyen szerepel elsőként nő (Francoise Bettencourt Meyers, a L’Oreal alapítójának unokája). Nem mintha ez azt jelentené, hogy a hölgyeknek semmi keresnivalójuk a gazdagok között, ám számunkra sokkal érdekesebb az az adatgyűjtés, ami az Egyesült Államok olyan nőit vette sorra, akik önerőből, saját magukat felépítve lettek sikeresek, és nem azért, mert örököltek, vagy épp válás kapcsán nyertek el vagyonokat. Az “America’s Richest Self-Made Women” listán szereplő nők nettó vagyona összesen 118 milliárd dollár – felmerülhet a kérdés, hogy ezt vajon hogyan számolták ki a szerkesztők, hiszen valószínűsíthetően nem kérték el mindannyiuk adóbevallását. A módszer a részvényeket, befektetéseket, vagyontárgyakat számszerűsítette 2021 július másodikával bezárólag és ebből születtek meg az egyes hölgyek eredményei.

Miben utaznak? 

A százas lista hölgyei több, mint ötvenféle területről érkeztek, van köztük tipikusabbnak mondható ág is, mint például a szépségápolás, ékszerek vagy a zeneipar, de akad köztük lakossági napelem-vállalat elnöke, biztosítási cég alapítója, és egy biotechnológiai cég vezetője is. A listán szereplő nők kétharmada vállalattulajdonos és/vagy alapító, huszonkét különböző államból származnak, de majdnem felük kaliforniai lakos. Az első huszonhat helyen álló milliárdokban mérhető dollárvagyonnal rendelkezik, a többiek “csak” milliomosok. Nézzük meg néhányukat!

A legelső – Diane Hendricks

Diane Hendricks
Forrás: Lyndon French – The New York Times

Az ABC Supply, az egyik legnagyobb tetőfedő és ablak nagykereskedelmi cég elnöke, Diane Hendricks vállalkozó vezeti a self-made listát 2021-ben, 11 milliárd dollár körülre becsült vagyonával. A céget még férjével alapította 1982-ben, a férfi 2007-es halála óta azonban egyedül vezeti azt. Azonban az ABC Supply-hoz kapcsolódó feladatai mellett filmproducerként is tevékenykedik, bár filmjeit aligha ismerik hazánkban.

A legfiatalabb – Kylie Jenner

Daily Instagram Posts
Forrás: Northfoto

Kylie Jenner a maga huszonhárom évével a legfiatalabb résztvevője a Forbes gyűjtésének, 620 milliós vagyonát főként sminkmárkájának, a Kylie Cosmeticsnek köszönheti. A Jenner-lányt tízéves korában a tévéképernyőkön ismerhette meg a világ, hiszen a Keeping Up With The Kardashians nevű reality főszereplőinek egyike volt. Cégét 2015-ben alapította, és első, egyben legnépszerűbb terméke a Kylie Lip Kits ajakceruzát és szájfényt tartalmazó összeállítás volt. A csomag azért lett olyan kelendő, mert a korábban plasztikai műtéteken, többek között szájfeltöltésen átesett Kylie saját ajkaival promózta a terméket – pedig a vak is láthatta, hogy nem egy szájfénynek, hanem szakértő orvosi kezeknek köszönheti a változást.

A legidősebb – Alice Schwartz

Alice Schwartz
Forrás: blog.spiking,com

Vagyon tekintetében a tizedik helyet szerezte meg, miközben ő a lista legidősebbje – a kilencvennégy éves Alice Schwartz a Bio-Rad Laboratories klinikai és diagnosztikai eszközöket gyártó cég egyik alapítója. Ma már “csak” elnökségi tag, 1952-ben viszont férjével együtt hozták létre a Bio-Rad-et, amelynek fiuk, Norman az ügyvezetője ma. Alice a Kaliforniai Egyetemen diplomázott biokémiából, itt ismerte meg élete párját, Davidet.

Zene füleiknek

Ny: 2021 Metropolitan Museum Of Art Costume Institute Gala
Rihanna a MET-gálán. Forrás: Northfoto

Mint említettük, az illusztris társaság tagjai a lehető legkülönfélébb területekről érkeztek, a zeneipar azonban hét fővel képviselteti magát a listán. Ebből öt hölgynek kizárólag ebből az ágból származik a vagyona, míg a barbadosi Rihanna bevételei nagyban támaszkodnak kozmetikai cégére, a Fenty Beautyra. A country-zene felejthetetlen csillaga, Dolly Parton pedig a koncertezés mellett Dollywood nevű élményparkjának bevételeiből is részesedik. “Csak” a zenéhez kötődik a vagyona Madonnának, Taylor Swiftnek, Celine Dionnak, Beyoncé Knowlesnak és Barbra Streisandnak, de nem kell aggódni, az ötük közül a legutolsó helyen álló Streisand vagyonát is 415 millió dollárra becsülik.

Mindent a szépségért 

Anastasiasoare
Anastasia Soare. Forrás: beautypestinc.com

Rihannát tehát ebbe a kategóriába is beleilleszthetjük a Fendy miatt, ugyanígy a már említett Kylie Jennert. Utóbbi nővére, a kiszivárgott felnőttfilmje miatt ismertté vált Kim Kardashian West szintén a kozmetikai területen tevékenykedik és zsebel be milliókat: jelenleg épp szünetelő KKW Beauty nevet viselő cége sminktermékeket gyárt, két évvel ezelőtt pedig létrehozta a Skimst, mely alakformáló alsóneműket dobott piacra. Nézzük a többieket! A román származású Anastasia Soare (a “szemöldökkirálynő”) 1989-ben emigrált Los Angelesbe, itt született meg a szemöldökformázás top márkájaként ismert Anastasia Beverly Hills. Jamie Kern Lima tévés bemondóként kezdte karrierjét, ezalatt rengeteg sminkterméket próbált ki, és kereste azt, ami rosaceás bőrének legmegfelelőbb. Ez ihlette a bőrproblémákkal küzdők számára kifejlesztett kozmetikumait, melyet 2016-ban 1,2 milliárd dolláért adott el a L’Orealnak. A pénzből aztán tizenhét, főként női vezetésű vállalatba fektetett be. Huda Kattan egyáltalán nem érezte jól magát a bőrében, amikor pénzügyesként dolgozott, valószínűleg ezért is kezdett bele sminkes blogjába 2010-ben, és kezdte el a szakmát kitanulni. Két lánytestvérével együtt alapították meg a Huda Beauty-t három évvel később, a cég ma már több, mint száznegyvenféle terméket árul a szemhéjpalettákon át a szájfényekig, és az éves bevételük 200 millió dollár körül mozog. Nem is gondolnánk, milyen összefüggés lehet az immunrendszerünk és egy rúzs között, főleg akkor, ha előbbinek valamilyen komoly problémája van. Ezt szem előtt tartva alkotta meg Karissa Bodnar 2015-ben a vegán Thrive Causemetics márkát, mely prémium kategóriás, tiszta alapanyagokból készült, bárki által viselhető termékeket gyárt. A koreai születésű Toni Ko-nak pedig a NYX Cosmetics márkát köszönhetjük, amit a legtöbben a youtuberek, hobbi sminkesek körében nagyon népszerű videós sminkverseny által ismernek. 

A tévéképernyőkön innen és túl

La Chaîne Cbs Va Diffuser L’entretien Intitulé "meghan & Harry" Entre Le Prince Harry, Meghan Markle Et La Présentatrice Américaine Oprah Winfrey, Qui Sera Diffusé Le 7 Mars. Un échange Qui Promet Son Lot De Révélations Explosive. ***exclusive**
Forrás: Northfoto

Kicsit sem lehetünk meglepve, hogy a legnagyobb amerikai showműsorok női vezetői is helyet kaptak. Ellen DeGeneres stand-up komikusként kezdte, majd a sitcomok világába evezett, végül 2003-ban elindult a The Ellen DeGeneres Show – hogy idén véget is érjen a műsorvezetőnő toxikus személyiségét övező vádak miatt. Huszonöt éven keresztül futó beszélgetős műsorát Oprah Winfrey sikerrel építette tovább gigantikus médiabirodalommá, melyben saját kábelcsatornája is van. Az “amerikai álom” megtestesítője szegény körülmények közül indult, ma pedig az ország egyik legbefolyásosabb embereként tartják számon. Judy Sheindlin neve hazánkban kevésbé lehet ismert, Amerikában azonban fogalom, hiszen huszonöt évadot megért bírósági reality-jét, a Judge Judy-t (Judy bírónő) emberek milliói szerették. Sheindlin három Emmy-díjas sorozatában különböző peres ügyek fölött döntött, és a tengerentúlon igen népszerű műfaj egyik kiemelkedő darabja volt. Sheila Johnson 1970-ben akkori férjével, Roberttel közösen alapította meg a Black Entertainment Network médiacéget, amit aztán a Viacom 2001-ben három milliárd dollárért vásárolt fel. Roberttel 2002-ben elváltak, és Sheila a közös javak őt illető feléből hotelekbe, ingatlanokba fektetett be Floridában és Virginiában. 

Hozzá kell tennünk, hogy míg igencsak lenyűgöző ez a lista, a helyezések és a listára való felkerülés ténye gazdasági, pénzügyi mutatóktól függ, melyek bármikor megváltozhatnak. Elég csak Elizabeth Holmes esetére gondolni, aki néhány évvel ezelőtt szerepelt az összeállításban az akkor még ígéretesnek látszó start-up cége okán, a napokban pedig bíróság elé kell állnia, hiszen állítólagos találmányával befektetők tucatjait verte át.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Muse, Sum 41 és The Killers – világsztárok a VOLT Fesztivál első fellépői között