Barion Pixel Három csillagjegy, akik már karácsonyi lázban égnek – Coloré

Három csillagjegy, akik már karácsonyi lázban égnek

2022. 11. 19.

Több csillagjegy is a háta közepére kívánja az ünnepi készülődést. Ám létezik három, akik odavannak a mézeskalács sütésért, a fenyőillatért és a csillogó díszekért, ezért már novemberben ünnepi pompába díszítik a lakásukat.

Akad néhány csillagjegy, akik egyenesen irtóznak az adventi időszaktól és a karácsonyi ünnepekre való készülődéstől. Ők azok, akiket „született Grincsként” szoktunk emlegetni. Ám az ő ellentétük azok a karácsonymániás személyek, akik a júliusi nyaralás után már elkezdik vágni a centit, és szeptemberre a karácsonyi ajándékok nagy részét is beszerezték. November első napjaiban pedig kezdetét veszi az őrületes karácsonyi láz, amikor a hétvégi programok között szerepel a mézeskalács sütés, a lakásdíszítés, és a legtöbb esetben még a karácsonyfa felállítása is.

csillagjegy
November első napjaiban kezdetét veszi az őrületes karácsonyi láz. / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Ez a legtöbb csillagjegy számára túlzó és teljesen felesleges, ám minden hiába, hiszen a karácsonyért rajongók számára november már az ünnepi hangolódás hónapja. Nemcsak a környezetüket, de a lelküket is feldíszítik a szeretet ünnepe alkalmával.

A három karácsonymániás csillagjegy

Rák

(06.21.-07.23.)

A Rák csillagjegy szülöttje a legcsaládcentrikusabb csillagjegy. Imádja a szeretteivel töltött minőségi időt és mindent megtesz azért, hogy családtagjai kellemesen érezzék magukat a társaságában. A tökéletes karácsonyt minden évben megálmodja, majd meg is teremti. Gyermekei is rajonganak a közösen készített adventi naptártért, a család pedig mindig éhesen érkezik a Rák karácsonyi ebédjére, hiszen mindenki tudja, hogy a tökéletes teríték után isteni karácsonyi fogások következnek. November első hetében a Rák elkezdi megteremteni az igazi karácsonyi varázslatot, a lakás minden zegét-zugát ünnepi pompába borítja, esténként pedig forrócsokival és forralt borral kényezteti a családját.

csillagjegy karácsony Rák
A Rák gyermekei is rajonganak a közösen készített adventi naptártért. / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Oroszlán

(07.23.-08.23.)

Az Oroszlánok mindig és mindenben a tökéletességre törekednek. Ebben nem lehet kivétel az ünnepi készülődés sem, amit lássuk be, sosem lehet elég korán elkezdeni. Az Oroszlán csillagjegy szülöttje imádja a pompát és a csillogást, ezért nem is csoda, hogy az ő karácsonyfája minden évben a legnagyobb és legcsillámporosabb. Minden évben egy-egy tematika szerint díszíti fel a teljes lakást, az aprólékos munkának mindig meg is van az eredménye, hiszen az egész adventi időszakot egy elvarázsolt kastélyban töltheti el.

csillagjegy, karácsony, Oroszlán
Az Oroszlán csillagjegy szülöttje imádja a pompát és a csillogást, ezért nem is csoda, hogy az ő karácsonyfája minden évben a legnagyobb és legcsillámporosabb. / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Bak

(12.21.-01.20.)

A Bakok precizitásukról, alaposságukról híresek. Az álmodozás messze áll tőlük, de még az ő szívük is szerelmesen dobban, ha a karácsonyi ünnepek kerülnek szóba. Van, aki már október végén előveszi az év elején elrakott dekorációt rejtő dobozokat, és kedvenc díszeivel újra ünnepi ruhába kezdi öltöztetni a lakást. Rajong a melegfényű fényfűzérekért, ezért gyakran túlzásokba esik, még a kutya fekhelyét is körbetekeri vele. Nem szereti a giccses dolgokat, ezért minden évben csak egy színnel díszít, ezzel is tükrözi saját stílusát, amiről köztudott, hogy mindig elegáns, ám sosem túl hivalkodó. A Bak csillagjegy képviselői talán azért is imádják ezt az időszakot, mert sokuknak ebben a hónapban, talán éppen karácsony napján van a születésnapjuk is.

csillagjegy, karácsony
A Bak nem szereti a giccses dolgokat, ezért minden évben csak egy színnel díszít, ezzel is tükrözi saját stílusát. / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Nyitókép: Shutterstock / Puzzlepix