Barion Pixel 3 csillagjegy, akiknek október vége meghozza a szerencsét – Coloré

3 csillagjegy, akiknek október vége meghozza a szerencsét

2022. 10. 22.

Az ősz közepe a csillagok állásában is változást hoz, és az egyre rövidülő napok ellenére a szerencse rámosolyoghat néhány csillagjegyre.

Ősszel hajlamosabbak vagyunk a bezárkózásra, melankóliára, kedvetlenségre, hiszen rohamosan csökken a napsütéses órák száma, és a nappalok is megrövidülnek. Beköszönt a hűvös nyirkos idő, amitől úgy érezzük, nem sok vidámság érhet már bennünket, amíg el nem jön a karácsony meghittsége. Pedig az október még bőven tartogat meglepetéseket, ráadásul a simogató napsugarakat is élvezhetjük a hónap végéig. A derűlátásra különösen jó oka van bizonyos csillagjegyeknek, mivel október a búcsúzás előtt még megnyitja Fortuna zsákját.

ősz
Forrás: Unsplash

Mérleg

A jegy szülöttei ebben az időszakban töltik születésnapjukat, ami különösen erős asztrológiai hatást vált ki, és ahogy a Mérleg október 23-án leköszön, még nagy esélye van rá, hogy váratlan szerencse éri. Főleg anyagi értelemben és munkaügyben számíthatnak a jegy szülöttei jó dolgokra, a szerelem azonban őket most elkerüli.

Szűz

A tervező, szervező csillagjegy mindig mindenről gondoskodik, precíz és nem bíz semmit a véletlenre. Az őszi szünet időszakában a Szüzek jól tették, ha beterveztek némi pihenést vagy utazást, mert a pót-nyaralás különleges szerencsét tartogathat számukra, főként ha nyitottak az új emberek megismerésére és a kalandokra.

ősz
Forrás: Unsplash

Bak

A Bak, melynek eleme a föld és uralkodó bolygója a Szaturnusz, ki tudja használni az őszi változásokat, ezáltal a szerencsét a maga oldalára állíthatja. A föld megpihen, a növények betakarítási időszaka zajlik, ez a fajta termékenység pedig kimondottan kedvez azoknak a Bakoknak, akik spirituálisan nyitottak. Érdemes meditálniuk és az univerzum számára “megüzenniük”, mire vágynak még a tél beköszönte előtt.

Borítókép forrása: Unsplash